2022. november 10-én Domján Gábor tanár úrral (10.B osztályfőnök) képviseltük szakképző intézményünket a Csili Művelődési Központban megrendezett Pályaválasztási és Továbbtanulási börzén. Az alkalom és a helyszín biztosításával a Csili Művelődési Központ segítséget nyújtott, hogy a leendő kilencedikesek ebben a nagy választékban megtalálják a számukra legmegfelelőbb iskolát.

Standunk a művelődési központ nagytermében, közel a színpadhoz volt felállítva, ahol lehetőségünk volt kényelmes és otthonos körülmények között fogadni a látogatókat.

Az érdeklődők elsősorban a kerületi 8. osztályos tanulók voltak osztályfőnökeikkel, azonban érkeztek diákok szüleikkel együtt is.

Érdekes módon, a börzén kiemelkedő figyelmet tanúsítottak intézményünk iránt, és különösen a sportszervező tagozat iránt. Miután mindketten sport tagozatos osztályfőnökként vettünk részt az eseményen, ebből kifolyólag első kézből tudtuk informálni az érdeklődő szülőket, tanulókat valamint az osztályfőnököket a sporttagozat előnyeiről.

Természetesen egészségügyi tagozatunk is sokak érdeklődését felkeltette különösen, amikor a két tanítási nyelvű tagozatunkról tájékoztattuk őket.

A megjelentek örömmel hallották, hogy iskolánkban nyílt napokat szervezünk, melyre szívesen eljönnek.

Szeretném még a rendezvény családias hangulatát kiemelni abban a tekintetben, hogy az igényes szervezés által megoldható volt az, hogy a résztvevőkkel akár helyet is foglaljunk és kérdéseiket a számunkra kijelölt asztalnál érdemben megválaszoljuk.

Összességében egy jó hangulatú, személyes hangvételű alkalmon vettünk részt.

A beszámolót készítette:

Howle Zita, 9.B osztályfőnök