IV. Országos Egészségügyi Karriernap és Állásbörze

A Semmelweis Egyetem 2023. október 20-án negyedik alkalommal szervezte meg az Országos Egészségügyi Karriernap és Állásbörze rendezvényét az egészségügyi képzésben tanulók, a végzéshez közeli hallgatók, valamint az egyéb érdeklődők (pl. rezidensek, munkahelyváltáson gondolkozók) számára. A rendezvény eleinte egyetemi kezdeményezés volt, ám a nagy érdeklődésnek köszönhetően országossá vált. 
 

A minden egészségügyi szakmát megszólító rendezvényen a szakmai előadások mellett kiemelt hangsúlyt fektetettek a szervezők a leendő állásadók, munkáltatók személyes megjelenésére – amelynek keretében az ország teljes területéről érkezők első kézből értesülhettek a munkalehetőségekről és állásajánlatokról. Remek lehetőség adódott továbbá a rendezvényen megismerni a szak- és továbbképzési lehetőségeket is.

 

 

Az Elméleti Orvostudományi Központban megrendezett eseményen közel 40 kiállító állásadó intézmény vett részt az ország egész területéről. A standokat és a szakmai előadásokat a nap folyamán több mint 700 érdeklődő tekintette meg.

A szervezők már készülnek a következő évi rendezvényre, ami előreláthatólag 2024. október 11-én kerül megrendezésre. Amennyiben mint kiállító szeretnének részt venni az V. Országos Egészségügyi Karriernap és Állásbörzén, vegyék fel a kapcsolatot a Semmelweis Alumnival: alumni@semmelweis.hu

 

 

2023-as KIÁLLÍTÓI TÉRKÉP