A képzés nevére kattintva megnyílik a képzés rövid leírása, valamint az időpontok és a regisztrációs felület.

Személyes képzéseink:

Asszertív kommunikáció

Hosszú távon az nyer, aki jól tudja érvényesíteni érdekeit és emellett mások érdekeire is tekintettel van. A munkatársak munkájuk során az egyik legnehezebb elem a határozott, még sem agresszív fellépés. Emellett a környezet reakciói kiválthatnak olyan viselkedést a munkatársakból, ami a feladat végrehajtását nehezíti meg, vagy adott esetben lehetetlenné teszi (megadó viselkedés). Az asszertív attitűd tanulható, ám megvalósítása több esetben nehézségekbe ütközhet. Ennek oka, hogy az emberek nagy többsége kerüli a konfliktust (megadó viselkedés), a könnyebb megoldások felé igyekszik, mert ez kevesebb energiával jár, járhat. A konfliktuskerülés a másik oldalon az ellentétes viselkedést (agresszív) válthatja ki, ami dominancia-érzéshez vezet, így „felsőbb” pozícióból igyekszik akaratát érvényesíteni.
Az előadás különbséget tesz, megismerteti a résztvevőkkel a különböző (megadó, agresszív, asszertív) viselkedések előnyeit és hátrányait. Tudatos használata is erősíti, egyúttal lehetővé is teszi az asszertív viselkedést.

Stresszkezelés

Mentális erőforrásaink fejlesztésével és az érzelmi tudatosságot támogató gyakorlatok rendszeres alkalmazásával, hatékonyan kezelhetjük a mindennapi kihívásokat, valamint elkerülhetővé válnak a stressz káros hatásai.
Az interaktív előadáson olyan attitűdformáló, a mindennapi rutinba beépíthető stresszkezelési technikák és az érzelmi tudatosságot támogató gyakorlatok lesznek fókuszban, amelyek alkalmazásával hatékonyan kezelhetőek az intenzív stresszhelyzetek, az együttműködésekben felbukkanóelakadások, valamint a külső és belső konfliktusok.

Jogosítvány tanfolyam

B kategóriás jogosítvány szerzésére biztosítunk lehetőséget, versenyképes áron a Semmelweis Egyetemen! Koncentrált elméleti képzés online formában és egyénhez igazodó gyakorlati órák. 

Motiváció: Munkahelyi elismerésnyelvek alkalmazása

Az előadás az úgynevezett elismerési nyelvek fontosságát járja körül. Bemutatjuk, hogy ezeknek az elismerési nyelveknek a használata hogyan segítheti a vezetőket abban, hogy hatékonyan kommunikáljanak a munkatársaikkal és elérjék, hogy azok elégedettek és motiváltak legyenek. Megvizsgáljuk, hogy az egyes elismerésnyelvek milyen hatással vannak a munkatársak motivációjára és teljesítményére. Az előadás során kitérek arra, hogy hogyan lehet hatékonyan alkalmazni és beépíteni a vezetői gyakorlatba az elismerési nyelveket. Részletesen bemutatom az egyes elismerési nyelveket, segítek megérteni, hogy melyik nyelv hogyan használható az adott helyzetben.

Tanulási és Problémamegoldási stílusok

Egymás megismerése és megértése nagyban megkönnyíti a kommunikációt. A Tanulási és Problémamegoldó Stílusok segítségével azonosíthatjuk, hogyan tanulunk, hogyan oldunk meg kihívásokat, és hogyan fejlődhetünk személyesen és szakmailag.
Peter Honey és Alan Mumford által kidolgozott Tanulási és Problémamegoldó Stílusok modellje egyfajta kulcsot nyújt önmagunk és egymás jobb megértéséhez. A modell lehetővé teszi számunkra, hogy feltérképezzük saját és embertársaink (kollégáink) tanulási preferenciáinkat és problémamegoldási stratégiáinkat. Lehetővé teszi számunkra, hogy mélyebben megértsük, hogyan tanulunk és hogyan oldunk meg problémákat és mások hogyan teszik. Ennek eredményeképpen könnyebben megértjük egymást, könnyebbé válik a kommunikáció, az együttműködés.

Szegmentálás 

Képzelje el, hogy egy egész új világban sétál, ahol mindenki egy madár lenne. De nem bármilyen madár! Melyik, milyen madár lenne ön? Hogyan kommunikálna más madarakkal? Milyen területeken lenne a legjobb? Az előadás során bevezetjük Önt a DISC modellbe, ami segít megérteni az emberi személyiségek különböző típusait, mint a sasok határozottsága, a papagájok
szókimondása, a galambok együttműködése és a baglyok analitikus megközelítése. Fedezze fel, hogyan alkalmazhatja ezt a tudást mind a munkahelyi, mind a személyes kapcsolataiban, és hozzon létre erőteljes és hatékony kommunikációt az emberekkel.