A 250. jubileumi év legjelentősebb eseményei az egyetem hármas tevékenységéhez – oktatás, gyógyítás, kutatás-innováció – kapcsolódó csúcsrendezvények, de legalább ennyire fontosak azok a programok is, amik kifejezetten a munkatársakat és hallgatókat, a Semmelweis polgárokat szólítják meg, ezzel is erősítve az összetartozást – vélte értékelésében dr. Hankó Balázs stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes, a Semmelweis 250 programsorozat felelőse. Szólt az adventi programokról is, amelyek keretében több mint nyolcvan különböző ajándék gyűlt össze az egyetemi munkatársaknak köszönhetően a Pilisi Gyermekotthon számára

Dr. Hankó Balázs emlékeztetett a nagy sikerrel lezajlott szeptemberi Nyári Egyetemre, ahol az orvostudományon innen és túlról érkeztek neves szakemberek, világhírű sportolók osztották meg gondolataikat, és ahol tájékozódni lehetett egyebek mellett a kurrikulumreformról is az Elméleti Orvostudományi Központban. A résztvevő hallgatók forgataga pedig elérte a „bűvös” 1769-es számot. A Nyári Egyetem programjainak része volt a nagyszabású jubileumi tanévnyitó a Müpában, ahol a Semmelweis Egészségfejlesztési Központ szervezésében egy 250-es számot ábrázoló élőképet is alkottak a hallgatók.

A november a tudományos eseményekről szólt. A Semmelweis Egyetem legnagyobb presztízsű tudományos rendezvénye, a Semmelweis Szimpózium idén minden eddiginél több elismert nemzetközi kutatót látott vendégül. A Semmelweis Egyetem kerek 250. születésnapja is a tudományos hétre esett, amiről Semmelweis-mozdony avatásával és az egyetem jelenlegi és volt vezetőinek jelenlétében tartott ünnepséggel emlékeztünk meg. A 10 éves Semmelweis Budapest Award idei díjazottja pedig dr. Roska Botond, az egyetem egykori hallgatója lett, aki a látás visszaállítását célzó kutatásai miatt a világ tudósainak élvonalában szerepel – tekintett végig az eseményeken dr. Hankó Balázs.

A 250 éves jubileum lehetőséget teremt arra is, hogy a Semmelweis közösség, a Semmelweis család erősödjön. Ezért a jubileumi évet végigkísérik a közösségfejlesztő szabadidős- és sportprogramok is. Így például folyamatosan zajlanak a jubileumi emléktúrák, de volt már jubileumi barátságos vízilabda-mérkőzés és 25 órás sportnap tanár-diák focimeccsel, de a Budapest Maratonon is számos munkatárs képviselte a Semmelweis Egyetemet – sorolta dr. Hankó Balázs. A rektorhelyettes hangsúlyozta: igyekeznek minél több olyan programot is szervezni, ami a munkatársak feltöltődését szolgálja. Ilyen volt például a bécsi adventi vásáron tett látogatás a Semmelweis EuroCityvel és Pál Feri atya karácsonyra hangolódó előadása is, az adventi időszakban a központi honlapon napról-napra új idézettel jelentkező az adventi naptár, de ennek a jegyében szervezték meg a karácsonyi ajándékgyűjtést is a Pilisi gyermekotthon lakóinak.

A hagyományteremtő kezdeményezés keretében a Semmelweis Egyetem munkatársai személyre szóló ajándékokat juttathattak el adományként nehéz helyzetben lévő gyermekekhez. Az összegyűlt több mint nyolcvan különböző ajándékot dr. Hankó Balázs stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes adta át a Pilisi Gyermekotthon, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola vezetőjének. Trambulin, roller, társasjátékok, babák, természetesen foci és kosárlabda, valamint számtalan további játék várja majd, hogy Szenteste a gyermekeket. Erről szóló cikkünk ide kattintva olvasható.

A Semmelweis Egyetem feladata és szívügye a lakosság egészségnevelése is, ezért Semmelweis Egészség Napok néven interaktív, népegészségügyi tematikájú programsorozat indult. Ennek keretében mentálhigiénés napon, az egészségtudomány mindennapos jelenségeit körüljáró tematikus napon, családi balesetek, vészhelyzetek kezelésére és elhárítására irányuló programon és a gyógyszerhasználattól az anatómiai ismeretekig terjedő foglalkozásokat kínáló Semmelweis Egészség Napon is részt vehettek az érdeklődők. A lakossági rendezvények fontos állomásai a Semmelweis Egészségfejlesztési Központ által biztosított szűrőprogramok is, ami egyébként az idei EFOTT zenei fesztiválon is elérhető volt a fiatalok számára, ahol ezúttal a Semmelweis Egyetem volt a házigazda – tette hozzá dr. Hankó Balázs.

A rektorhelyettes a folyamatos programok közül kiemelte a nagy sikerű Szenior Akadémiát is, ami az egészség- és orvostudomány iránt érdeklődő lakosságot, azon belül is az idősebb korosztályt szólítja meg. A népszerűségre való tekintettel az eredetileg 12 alkalmasra tervezett program 2020-ban is folytatódik majd, dr. Nagy Zoltán professor emeritus szakmai vezetésével – ismertette dr. Hankó Balázs.

Az eseményekről készült eddigi valamennyi tudósítás elérhető a 250. jubileumi honlapon. Itt olvashatók a munkatársak kedvenc helyeit bemutató, „Az én egyetemem”, valamint az egyetemhez kötődő családokról szóló „Generációk az egyetemen” című cikksorozatok is, amiket szintén a jubileum alkalmából indított a Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatóság, akárcsak az egyetemtörténeti sorozatot a Központi Levéltár bevonásával. A Semmelweis Egyetem hivatalos YouTube csatornáján pedig megtekinthetők a jubileumra készült imázsfilmek, az egészségprevenciós, lakossági oktatóvideó-sorozat eddig megjelent részei, valamint az egyetemet a fiatalabb generációnak bemutató animációs filmsorozat első epizódjai is.

A jubileumi programok természetesen 2020-ban is folytatódnak – tette hozzá dr. Hankó Balázs. Rögtön év elején, január 4-én rendezzük meg az 5. onkológiai témájú Semmelweis Egészség Napot, folytatódnak a Szenior Akadémia előadásai is, márciusban pedig a klinikai csúcsrendezvényen járjuk körül az egyetem gyógyító tevékenységét – sorolta, hozzátéve, hogy emellett számos további programmal is készülnek az egyetem szervezeti egységei.

„A célunk pedig az, hogy a Semmelweis 250-ben elindult programok a további években is erősítsék a Semmelweis család összetartozását, és szeretett egyetemünk hallgatóinkért, betegeinkért vállalt küldetését, mert ez az igazi stratégia” – zárta gondolatait a rektorhelyettes.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.