Az idei, az egyetem 250. jubileumi évében megrendezett Semmelweis Szimpóziumon mintegy 600-an vettek részt, az érdeklődők tíz szekcióban összesen csaknem 40 nemzetközileg elismert tudós előadását hallhatták. A konferencia záróeseményén átadták a legjobb poszterelőadásokért járó díjakat is.

Különleges volt az idei Semmelweis Szimpózium, mivel az egyetem 250 éves jubileuma alkalmából szervezett rendezvénysorozatnak az egyik kiemelkedő programja volt ez a nemzetközi tudományos konferencia – mondta dr. Ferdinandy Péter, a Semmelweis Egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese, a szimpózium egyik főszervezője a program záróünnepségén. Összefoglalta a háromnapos konferencia eseményeit, megemlítve, hogy mind a tíz fő szekció témaadó előadását nemzetközileg elismert tudósok tartották, míg a résztvevők száma körülbelül 600 fő volt. Rámutatott, hogy az egyetem tevékenységének fókuszában az oktatás, a kutatás, a gyógyítás és az innováció áll. Ez utóbbival kapcsolatban dr. Ferdinandy Péter – akit a Magyar Rektori Konferencia Innovációs Bizottságának alakuló ülésén október 31-én a bizottság elnökévé választottak – megjegyezte, hogy az egyetem az innovációs tevékenységének növelését tűzte ki célul, melynek zászlóshajója a tervezett Egészségipari-Biotechnológiai Science Park projekt.

Dr. Ferdinandy Péter beszélt arról, hogy már folyik a tervezés, illetve várják a javaslatokat arra, hogy mi legyen a jövő évi Semmelweis Szimpózium témája. Szólt a következő, szintén a jubileumi év keretében megtartandó nagyszabású konferenciáról, mely az Európai Kardiológiai Társaság (European Society of Cardiology) kétévente megrendezésre kerülő „Frontiers in CardioVascular Biomedicine” (A kardiovaszkuláris orvoslás határai) című programja lesz április 23-26. között. A helyszín szintén az Elméleti Orvostudományi Központ (EOK) lesz, amely a szimpóziumnak is otthont adott.

Felidézte, hogy a konferencia nyitónapi programjának keretében adták át az egyetem Doctor Honoris Causa díját két neves professzornak, míg a többi díszdoktori cím átadására a november 8-i Doctor Honoris Causa és Dies Academicus ünnepségen kerül sor. A szimpózium zárónapján pedig, mely egybe esett az egyetem alapításának évfordulójával, születésnapi tortával ünnepeltek, valamint felavatták a Semmelweis 250 mozdonyt is.

A háromnapos konferencia záróeseményeként bejelentették a poszterszekciók győzteseit is. A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika munkatársai közül díjazták Szabó Liliána, Perge Péter, Christian Karime és Alex Ali Sayour előadását, a Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézetből László Szilvia, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikáról pedig Pap Domonkos kapott díjat. A győztesek között volt még Orosz Anita, az Élettani Intézet munkatársa, Kellermayer Dalma, aki a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikát és a Biofizikai és Sugárbiológiai Intézetet képviselte. Ezenkívül poszterdíjat kapott Kitka Diana, az MTA Természettudományi Kutatóközpont munkatársa, valamint az MTA-SE „Lendület” Diabétesz Kutatócsoportból Molnár Ágnes. Dr. Ferdinandy Péter a díjazottakon kívül külön említésre méltónak nevezte Visnovitz Tamás (Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet) és Onódi Zsófia (Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet) poszterelőadását.

A szimpózium egyes napjairól szóló szakmai beszámolók, valamint a kiemelt előadókkal készített videók a napokra kattintva érhetők el: első nap, második nap, harmadik nap

Deme Tamás
Fotó: Varga Jennifer

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.