Betűméret: A A A

Igazgatói köszöntő

Lehetőségek tárháza, izgalmas jövő

A vázolt helyzetkép senkinek se szegje kedvét inkább mindenkit konzekvens, tudatos építkezésre ösztökéljen. Mi mindenen megy át a kamasz és környezete mire a gyermek „felnőtté” érik?

Nagyszerű adottságainkat (környezeti feltételek, „klassz” medikusok) kihasználva és kamatoztatva hozzá tudunk járulni a hazai orvos szakma fejlesztéséhez; kinevelhetünk magunkból okos, emberi, erkölcsös orvosokat, kreatív, produktív kutatóorvosokat, minden csak csapatszellem, elhatározás és szorgalom kérdése.

Mottó: „Az elitnek tízezer év óta az a feladata, hogy védje meg és gyarapítsa a felelősségükre bízott nemzettestet, észben és erényben dús legyen. Vagyis ismerje fel a valós viszonyokat, legyen érvényes tudása arról a világról, amelyben élünk. Legyen erkölcsi tartása, bátorsága és becsületessége ahhoz, hogy az adott közösség alapvető stratégiai érdekeit érvényesítse.”

Történelmi áttekintés

Ma már történelem, hogy a szakkollégiumok, mint a szabadság kis szigetei, egy rövid pillanatra szerepet kaptak a hazai rendszerváltás előkészítésében. A szabadság, ami mindig is igen lényeges volt számukra, természetesen relatív volt, de volt – kiterjedt a szakmai témák és előadók, oktatók kiválasztására, a belső működés mechanizmusaira és légkörére, s a külső kapcsolatok egy jelentős részére is. Messze vezetne annak részletes taglalása, miért is juttatta ez a relatív szabadság a szakkollégiumokat jelentős szerephez. Az bizonyos, hogy fontos volt a példa, ami követésre sarkallt, s ami egyidejűleg barométerszerűen jelezte, hogy „meddig lehet elmenni”. Ezt próbálgatni az idő tájt komoly civil kurázsit igényelt. Fontos volt a közeg, amely fórumot jelentett máshol el nem mondható gondolatoknak, és fontos volt az is, hogy a „hatalom” tartott az egyetemistáktól, így túlreagálta és növelte akcióik jelentőségét. Talán a legfontosabb mégis az volt, hogy a szakkollégisták képesek voltak megalkotni magukban a megteremteni kívánt jövő képét. A szakkollégisták legkiválóbb képességeiket nyújtották, fejlődtek és tanultak, a szokásosnál, átlagosnál nagyobb, megalapozottabb szakmai ismeretek birtokában voltak, hozzászólásaik, dolgozataik sok fontos későbbi gondolatmenet előfutárát vagy kezdetét jelentették.

Szakkollégiumi célok

A szakkollégium közössége azt tartotta feladatának, hogy szakmailag magasan képzett, társadalmi kérdésekben stabil kiindulópontokkal, tudatos értékválasztással rendelkező, a demokratikus játékszabályokban járatos, tenni tudó és akaró, de tetteiért felelősséget is vállaló orvos-értelmiséget bocsássanak útra egyetemi tanulmányaik végeztével. A szakkollégiumnak minden más általam ismert közösségnél/intézménynél nagyobb esélye volt arra, hogy ezt a feladatot az ideálishoz mind közelebbi hatékonysággal megvalósítsa, s ezzel önmagában is társadalmi jelentőségű tettet hajtson végre. A szakkollégiumban az egyetemen meg nem valósítható nevelési/önnevelési folyamat megy végbe: a szakkollégium olyan közéleti kísérleti terep, ahol az egyes emberek kipróbálhatják s megtalálhatják magukat, felmérhetik képességeiket és lehetőségeiket, tisztázhatják értékeiket, körülhatárolhatják vállalni kívánt társadalmi szerepüket.

A rendszerváltáskor a szakkollégiumok elvesztették addig stabilnak hitt jövőképüket. A cél, amiért a maguk módján harcoltak, megvalósult, megszűnt az a rendszer, mely egységbe kovácsolta a hallgatókat és akkor értelmet adott tevékenységüknek. Ez felkészületlenül érte a szakkollégiumok és így a mi diákvezetőinket is. Új álmokat kellett keresni, de ezt már nem lehetett a régi módon a régi, jól bevált gyakorlattal a szakkollégium közös álmává tenni. A hallgatók individualizálódtak. Az addigi tiszta, őszinte gyakran baráti kapcsolatok érdekkapcsolatokká degradálódtak, politikai és szakmai klikkek vették át az irányítást (sok esetben a hatalmat), olyanok, akik saját személyes vagy a szűk vezetői csoportjuk érdekeit akarták érvényesíteni. Megszűnt az egymás iránt érzett bizalom, eltűnt az az izgalom, mely erősen jellemezte a szakkollégiumot. A hallgatók a szakkollégium iránt közönyössé, egymás iránt közömbössé váltak, az önérdekkövető magatartás lett az uralkodó stílus. Véget ért az álmodozások kora.

A szakkollégium működésére és jövőképének alakulására ható befolyásoló tényezők talán legjelentősebb csoportját a kollégisták jellemzői adták-adják.. A hallgatói érdekek és értékek átrendeződtek: a közösségi tevékenységek, a közös programok jelentősen visszaszorultak, vesztettek rangjukból. Mára már nem “éri meg” másokért tenni, dolgozni, vagy ha igen, akkor csak megfelelő ellentételezés mellett. E helyett a kollégisták minden idejét lekötő szakmai – tudományos tevékenységek kerültek előtérbe. A végzés utáni állásért folytatott, gyakran kíméletlen küzdelem több évvel előbbre hozta a hallgatók egy-egy szakma, de inkább intézet iránti elkötelezettségét, mely a hallgatók szabad idejének teljes lekötését eredményezte. Ugyanakkor egyértelműen megállapítható, hogy nőtt a kollégisták szakmai felkészültsége, ismerete és legalább ilyen arányban – de vélhetően nem ezzel összefüggésben – nőtt a hallgatók autoritása. Csökkent ugyanakkor a konfliktustűrő és feloldó képességük, ami részben magyarázható a kommunikációs hajlam érezhető csökkenésével is. Mindezek vezettek el oda, hogy számos a szakkollégium működését jelentősen meghatározó, de ennél lényegesen kisebb volumenű kérdésekben is csökkent az együttműködési hajlam és képesség. A hétköznapok problémái és azok megoldásának alternatívái vették át az irányítást és eltűnt a közös azonosság – és sorstudat, a szép közös jövő illúziója.

Problémák és problémák

A szakkollégium a legalapvetőbb kérdésekre, mint a „kik vagyunk, mit akarunk, hová tartunk, és hogyan jutunk oda”, az elmúlt évek során nem tudott választ adni. Elmaradt a közös jövőkép kialakítása. Így nem kerültek felszínre a szakkollégium jövőjét érintő elképzelések sem. Ezek hiánya jelentősen megnehezítette és nehezíti ma is a különböző döntési folyamatokat, gátolta a stratégiai megfogalmazását, negatívan hat a szervezeti „kultúrára”, a kialakult tradíciókra és a hallgatók orientálását, azonosság tudatának emelését is megakadályozza.
Az eredmény az lett, hogy a kitűzött célok túl általánossá váltak, a „mit is akarunk elérni” kérdése pedig az eltérő nézetek és vélemények, alternatív interpretációk sokaságát indította el, mely folyamat egyértelműen a minőségi szakmai munka rovásához, a közösségi problémák kiéleződéséhez vezetett. A hallgatók nem tudtak azonosulni a mindenkori diák vezetők elképzeléseivel, a vezetők személyes céljai nem alakultak át közös jövőképpé és így nem segítettek a szakkollégium átformálásában, nem vittek közelebb a kitűzött célokhoz.

A szakkollégium funkcionálisan amúgy egy jól működő szervezet, mely kiválasztási metodikájával, követelményrendszerével és segítő, támogató eszközeivel, továbbá a hallgatói demokrácia teljes körű és magas szintű gyakorlási lehetőségének biztosításával képes volna azoknak a céloknak megfelelni, melyet a szakkollégium alapításakor az alapítók megfogalmaztak. Jelenleg azonban ez nincs így. A szakkollégium hosszú évek óta önértékelési gondokkal küzd.

A hogyan tovább kérdése kell, hogy foglalkoztassa mindazokat, akik felelősséget éreznek önmagukért, a Szakkollégiumért. Azokat, akik hisznek a megfogalmazott célokban és hisznek abban, hogy ezt közösen elérhetjük.

Godó Ferenc