Az elméleti megmérettetésen túl lehetőség van részt venni manuális versenyen is a következő szakirányokban:

Sebészet
Gyógyszerésztudomány
Fogorvosi
Az előadóknak és a résztvevőknek egyaránt regisztrálniuk szükséges. A gyakorlati részvételhez feltétele, hogy a hallgató szóbeli előadással is szerepeljen a konferencia keretein belül.

Bánóczy Jolán GYAKORLATI FOGORVOSTANHALLGATÓI Verseny

A versenyre regisztrált résztvevőknek fantomfejben 2 gyakorlati esetet kell megoldaniuk. A verseny során felső nagymetsző megadott preparációja és esztétikai restaurációja lesz a feladat esztétikus kompozit anyagok használatával, valamint egy implantátum behelyezésének a megtervezése az anatómiai képletek és lehetőségek értelmezésével. A résztvevők a verseny előtt rövid elméleti felkészítést kapnak mindkét témakörben, majd a feladatokat a felkészítők demonstrálni is fogják a verseny standardizálása és az esélyegyenlőség biztosítása érdekében. Az elkészült restaurációk formájának objektív kiértékelésére a KaVo Dental Teacher rendszert is alkalmazni fogjuk. A mostani versenyben tervezünk egy alapos fogpótlástani ismereteket is igénylő meglepetés részt is, hogy a versenyzők a sokoldalúságukat jobban be tudják bizonyítani.

 

Kabay János GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI Gyakorlati Versenyre

A verseny során a 3 fős csapatoknak a gyógyszerésztudomány különböző területeihez kapcsolódó, gyakorlati jellegű problémákat kell majd megoldaniuk. A versenyen való sikeres részvételhez ajánlott, hogy a csapatok a gyógyszerésztudomány különböző területein megfelelő felkészültséggel rendelkező tagokból álljanak.

 

LAPAROSZKÓPOS GYAKORLATI VERSENY

A versenyzőknek a 2 forduló során, különböző laparoszkópos feladatokat kell megoldaniuk pelvitrénerben. A 2 fordulóban a résztvevők időeredményeit összesítjük, ez határozza meg a végső sorrendet.
Az elődöntőben gyakorlási lehetőséget biztosítunk a résztvevők számára, a döntőben bemelegítési lehetőség már nem lesz.