Doktori Szabályzat: 22. § [A fokozatszerzés publikációval kapcsolatos feltételei] 

(1) A fokozatszerző tudományos és publikációs tevékenységét, valamint a fokozatszerzési feltételeket (III.3.-7-9. melléklet) a felkészülés módja és a téma tudományszaki besorolása szerint kell vizsgálni és megállapítani. A szervezett képzésben részt vevő doktorandusz tudományos publikációiban a doktorandusz munkahelyeként meg kell jelölni:

  1. a) egyetemi képzőhelyen végzett kutatómunka esetén az egyetemi intézet/klinika nevét,
  2. b) nem egyetemi képzőhelyen végzett kutatómunka esetén a Semmelweis Egyetem Doktori Iskola nevét,
  3. c) a Transzlációs Medicina Képzési Programban részt vevő hallgatók a Transzlációs Medicina Központ nevét.

Az értekezés megvédése után a Doktori Tanács ítéli oda a jelöltnek a doktori fokozatot.

A doktori értekezés (disszertáció) benyújtásának határideje

A disszertációt a komplex vizsga teljesítését követően 3 éven belül kell benyújtani. (A határidő kivételes méltánylást igényló esetekben (pl. szülés, betegség) maximum egy évvel meghosszabbítható.)

Tájékoztató a doktori értekezés elkészítéséhez

A disszertáció a jelölt tudományos munkáinak szintézise és nem a megjelent közlemények egyszerű összefűzése. Ezért elvárás a valamennyi eredményt közösen megalapozó bevezetésnek és irodalmi áttekintésnek, valamint az eredmények átfogó diszkussziójának az önálló elkészítése. Az eredmények fejezet tartalmazhat közlésre nem került eredményeket is.

Ha a disszertációban más szerzők munkája, adatai, hipotézise stb. kerülnek felhasználásra, természetesen azokat megfelelően szükséges hivatkozni.

Szerzői jogot sértve plágiumvétséget követ el az, aki az eredeti szerző munkáját saját publikált munkájában hivatkozás, forrásmegjelölés nélkül felhasználva sajátjaként tünteti fel. Kép, ábra, stb. átvétele esetén a jogtulajdonos engedélyére is szükség van, ezért mindenképpen csak hiteles, ellenőrizhető jogtulajdonosú forrásból (folyóiratok, könyvek) javasolt beszerezni azokat. Az engedélykérés lehetséges módjai alább szerepelnek.

Ha a disszertáció kapcsán megállapítható a plágium vétsége, a Semmelweis Egyetem megtagadja a PhD dolgozat befogadását, a doktorandusszal szemben fegyelmi eljárást indít, illetve visszavonja a már odaítélt PhD fokozatot. A doktorandusznak nyilatkoznia kell az eredetiség és szerzői jogra vonatkozó szabályok betartásáról (nyilatkozat 1).

Az elővéleményezés során mindig mérlegelésre kerül, hogy a Turnitin vagy más plágiumkereső program futtatásával talált egyezések a dolgozat mely részét érintik és mennyire lehet kritikus az egyezések mértéke.

A doktorandusz PhD dolgozatában felhasználhatja saját, korábban közlésre került ábráit és szövegeit. Egyértelműen fel kell tüntetni azonban, hogy ezek saját korábban már publikált munkái, amiket megfelelően hivatkoznia is kell (szükség lehet engedély kérésére a szerzői jog tulajdonosától, lásd lejjebb). Nem szerepeltethetők sajátként a társszerzők eredményei, anyagai (beleértve a témavezetőt is). A jelöltnek nyilatkoznia kell a disszertációban szereplő saját munkáiról, amit a megjelent közlemények első és levelező/utolsó szerzőinek is el kell fogadniuk (lásd benyújtandó dokumentumok: 2 nyilatkozat).

A saját közlemények másolatának a dolgozathoz való csatolása sérthet szerzői jogot, ezért ellenőrizni kell, hogy milyen jogok kerültek átadásra a kiadónak, amikor a „publishing v. copy right agreement” aláírásra került. Érdemes a „rights retained” szekciót ellenőrizni a kiadó honlapján, mert ez tartalmazhatja a szükséges információt.

Az online folyóiratokban az egyes közlemények mellett sok esetben elérhető „ask permission”, „permissions” vagy hasonló szövegű link, melyekre kattintva egy űrlap kitöltésével kérhető engedély az adott ábra, táblázat, vagy akár a teljes dokumentum felhasználására. Ha nem egyértelmű a megállapodás, javasolt az engedély megkérése a kiadótól. A nagyobb kiadók általában üzemeltetnek automatikus engedélykérő szolgáltatást, pl. https://www.elsevier.com/authors/permission-request-form.

Szintén gyors engedélykérési lehetőséget biztosít a Copyright Clearance Center, ahol számos folyóirat esetében lehetséges engedélyt kérni.

Számos kiadó ajánl „open access” publikálást a Creative Commons attribution licence alapján, ami lehetővé teszi, hogy a közlemény másolata a dolgozathoz csatolva megjelenjen. Amennyiben a közlemény CC-BY licensszel rendelkezik, engedély kérése nem szükséges.

A dolgozat kiadása, szerzői jog

A PhD értekezés nyilvánosan elérhető formában feltöltésre kerül az Országos Doktori Tanács honlapjára. Kiadója a Semmelweis Egyetem, a szerzői jog a szerzőé. (A szerző minden jogot fenntarthat vagy használhatja a CC-BY-NC licenszet).

Az értekezés formai követelményei

Az értekezés formai követelményei a tanulmányaikat 2020 szeptember 1. után megkezdők részére

Az értekezés formai követelményei a tanulmányaikat 2020. szeptember 1. előtt megkezdők részére

Fedőlapminta

Fedőlap Minta 2016. 09.01. után tanulmányaikat megkezdők esetében, akik nem szereztek 2023.08.31-ig abszolutóriumot (tanulmányaikat 2023.09.01-től Doktori Tagozatban megkezdők/folytatók részére):

Fedőlap Minta 2016. 09.01. után tanulmányaikat megkezdők és 2023.08.31-ig abszolutóriumot szerzettek esetében:

Fedőlap Minta 2016. 09.01. előtt tanulmányaikat megkezdők esetében:

Előzetes eredetiségvizsgálat

A disszertáció benyújtása előtt szükséges  az eredetiségvizsgálat, mely a Doktori Hivatalban történik.

Doktori Szabályzat 23§ (4) bekezdés alapján:

Az értekezés elektronikus verzióját a doktorjelölt köteles a Doktori Hivatalhoz a tényleges benyújtás előtt plágium ellenőrzésre elküldeni, aminek eredményét a Hivatal 3 munkanapon belül elküldi a jelöltnek és témavezetőjének. Az értekezés benyújtásának feltétele a témavezető igazolása arról, hogy a benyújtott értekezés nem sérti mások szerzői jogait. A nyilatkozat a formanyomtatványtárból letölthető és az értekezés benyújtásakor kell mellékelni.

Plágium ellenőrzésre kizárólag a disszertációt kell beküldeni  a phd.oktatasadmin@semmelweis.hu email címre

Útmutató a Turnitin eredetiségvizsgáló rendszer eredményeinek értelmezéséhez

A disszertáció elküldésével a hallgató automatikusan beleegyezik, hogy a Turnitin oldalán a Doktori Hivatal létrehoz számára egy ingyenes profilt a disszertáció ellenőrzéséhez.

Köttetés  és példányszám

Beadandó példányszám:

Az elővéleményezéshez visszavonásig  NEM kell nyomtatott példányt benyújtani, az elővéleményezést követően 1 példány bekötve, egyben a publikációkkal. Kizárólag opponensi kérés alapján szükség lehet további fűzött példány(ok)ra

A doktori disszertáció köttetése a formai elővéleményezést követően

Tájékoztatjuk a fokozatszerzőket, hogy az elővéleményezést követően a disszertáció bekötése előtt minden disszertáció kap egy sorszámot.

  • A sorszámozott előlapot  a Doktori Hivatal ügyintézője küldi meg elektronikusan
  • A sorszámozott előlapot a disszertáció fedőlapja elé kell köttetni
  • A dolgozat egy példányát a disszertáció alapját képező publikációkkal együtt két héten belül kell eljuttatni el a Doktori Hivatalba.
  • A disszertációt és a publikációkat egybe kell beköttetni (kemény fedelű kötéssel). 
  • Amennyiben az opponens(ek) kéri(k), további fűzött példány(oka)t  is kell benyújtani.

EndNote program letöltése: 

https://lib.semmelweis.hu/endnote

A bekötött példányokra vonatkozó információk:

letöltés

A disszertáció benyújtása (benyújtandó dokumentumok)

Az értekezés benyújtása a beszkennelt kapcsolódó dokumentumokkal együtt  kizárólag elektronikusan a phddisszertacio@semmelweis.hu címre történik. A dokumentumokat pdf formátumban tudjuk fogadni. 

Benyújtandók: