1880-ban állították fel a II. szülészeti és nőgyógyászati tanszéket valamint poliklinikát (közrendelő intézet), melynek vezetésével Tauffer Vilmos bízták meg 1881-ben. A tanszéken a bábajelölteket az orvostanhallgatóktól elkülönülten képezték. Tauffert tekintjük a modern nőgyógyászat és szülészet megalapítójának hazánkban, ő végzett először Magyarországon “méhkaparást”, gát-sipoly műtétet és császármetszést úgy, hogy az anya életben maradt. A klinikának bérelt épület adott otthont először a Stáció, majd a Bodzafa (ma Rökk Szilárd) utcában. 

Új épületbe, az  Üllői út 78. szám alá 1898. szeptemberében költözhetett a II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika. Az építkezést az 1895/96-os tanévben kezdték meg. A H alakú épület egyik szárnya a szülészet, a másik a műtők és a nőgyógyászati ágyak elhelyezésére szolgált. Az épületet 1966-1973 között modernizálták és átépítették.

2017. januárjától a Korányi projekt keretében felújított területeken működnek a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Üllői úti részlegének ambulanciái, valamint itt kapott helyet a Perinatális Intenzív Centrum is.

Rökk Szilárd utcai épület

Galéria

9kép
Az Üllői út 78. sz. alatti épület
Előadó terem