A Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program október 30-án egy különleges diákszalon rendezvényt tart, amelyre várunk szívesen mindenkit! A jegyek korlátozottak!

Kerpel Diákszalon – „Marmorstein Berta csodálatos élete”

A Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program megalakulása, 2007 óta számos lehetőséggel igyekszik a hallgatók tanulmányi, tudományos és kulturális aktivitását, érdeklődését támogatni.

Diákszalon rendezvényeinken tehetséges hallgatóink zenei , tánc, irodalmi és képzőművészeti fellépéseikkel már több alkalommal nagy sikert arattak. Ezúttal a Program Rák Katalin művésznő előadásában színházat varázsol a Semmelweis Szalonba.

Szeretettel várjuk hallgatóinkat, mentoraikat,barátaikat és kollégáikat a „Marmorstein Berta csodálatos élete” című előadásra 2018. október 30-án kedden este 18 órai kezdettel.

A rendezvény ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, a terem korlátozott befogadóképessége miatt.

A jegyeket az alábbi linken néhány kattintással lehet megkapni.

A darab rövid tartalma:

Rák Kati művésznő monodráma előadásában a XX. századdal együtt született címszereplőn keresztül visszautazhatunk az időben, nagyszüleink, dédszüleink korszakába, Ferenc József uralkodásától a két világháborún át a megbékélésig. Megtapasztalhatjuk az élet kihívásait, örömöt, szerelmet, konfliktust és háborút egyaránt.

A program megvalósulását támogatja:

Semmelweis Egyetem
Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Tanács
és
„Az orvos-, egészségtudományi- és gyógyszerészképzés
tudományos műhelyeinek fejlesztése”
című,
EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00009 azonosítószámú
projekt-támogatás