Kovács Eszter cikke a Semmelweis Hírekben a Semmelweis Szalonban megrendezett Kerpel Diákszalonról Az eredeti cikk a hírekben itt elérhető.
Tudományos és kulturális előadásokat is bemutattak a hallgatók a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program Diákszalonjában. A Semmelweis Szalonban megtartott tehetségnap keretein belül díjakat adtak át a legkiválóbb hallgatóknak és mentoroknak.
Dr. Fekete György, a program Tehetséggondozó Tanácsának elnöke emlékeztetett, hogy az idei első diákszalont Hollókőn rendezték meg. Mint ismertette, idén 20 hallgatót vettek fel a tehetséggondozó programba, akik – mint a felvételi során kiderült – jó mentort várnak a programban való részvételtől, akitől őszinte, jó tanácsokat kapnak. A mentorok által „elhullatott magok” évekre, évtizedekre nyomot hagyhatnak a fiatalokban – szólt Dr. Fekete György, és azt tanácsolta a diákoknak, hogy lessék el mentoraik tanításait, gondolatait, és vigyék azt tovább több generáción keresztül.
A Kerpel Diákszalonok az EFOP 3.6.3. pályázat támogatásával valósulnak meg – ismertette Dr. Szabó Attila, a program titkára hozzátéve, hogy a résztvevőket hasonló pályázatokkal tudják támogatni. Karinthy Márton gondolatait idézve a család kevésbé ismert tagjáról, Karinthy Gáborról rámutatott: ahhoz, hogy a tehetségek ki tudjanak bontakozni, sikereket érjenek el, szükség van tehetséggondozásra, a fiatalok támogatására és segítésére.
A legkiválóbb tudományos eredményt elérő fiatalok fél-félmillió forintos támogatást kaphatnak a pályázati forrásnak köszönhetően – ismertette Dr. Szabó Attila. A díjat öt hallgatónak ítélte oda a Tehetséggondozó Tanács: Dr. Molnár Ágnes, Dr. Prokop Susanne, Dr. Szabó Bálint Gergely, Dr. Tóth-Vajna Gergely PhD-hallgatók, valamint Vecsey-Nagy Milán, az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) ötödéves hallgatója vehette át oklevelét a rendezvényen nyertes pályázatáért.
A köszöntőket követően a Kerpel-Fronius Tehetséggondozó Program öt hallgatója számolt be tudományos eredményeiről. Fésűs Luca (ÁOK) „Kontakt szenzibilizáció felnőttkori atópiás dermatitisben” címmel tartott előadást; Erdei Gergő (PhD) a gyermekkori túlsúly és elhízás prevalenciája, regionális különbségei és a különbségek hátterében álló szociodemográfiai tényezőkről beszélt; Fésüs Viktória (ÁOK VI.) „TP53, BTK és PLCG2 mutációk vizsgálata krónikus limfocitás leukémiában” című prezentációját adta elő; Csűry Tamás Dániel (ÁOK V.) pedig az agyi áttétek terjedésének és ereződésének szövettani jellegzetességeiről szóló kutatást mutatta be. A tehetséggondozó program hallgatóinak kulturális műsorában Nagy Emese (ÁOK I.) és Vikár Simon (ÁOK. I.) zongorán, Gulyás Lili (ÁOK I.) fuvolán játszott, Kovács Klaudia (ÁOK IV.) énekelt, valamint megtekinthette a közönség Dékány Lea (ÁOK I.) és Csertő Dóra Alinka (ÁOK I.) festményeinek kiállítását.
Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
További képek és az eredeti cikk elérhető az alábbi oldalon.
A program megvalósulását támogatta:
Semmelweis Egyetem
Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Tanács
és
„Az orvos-, egészségtudományi- és gyógyszerészképzés
tudományos műhelyeinek fejlesztése” című,
EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00009 azonosítószámú
projekt-támogatás