FOK – Fogorvostudományi Kar
Dékán | Dr. Gerber Gábor

A Fogorvostudományi Karra minden évben jellemzően 80-100 fő nyer felvételt, ennek köszönhetően elég családias a hangulat az évfolyamokon. Általában 6 tanulmányi csoportot hoznak létre, ezekbe osztanak majd be Titeket már a gólyatábor előtt.

Hivatalos Facebook-csoport az első évfolyam számára →

A tanulmányi ügyeitek intézésében a Dékáni Hivatal munkatársai lesznek segítségetekre. A Dékáni Hivatalt az Üllői út 26. szám alatt a földszinten találjátok, a honlapon, illetve a helyszínen tájékozódhattok arról, hogy ki az aktuális évfolyamotok ügyintézője.

Karunkon moduláris oktatási forma zajlik, az ötéves képzés alatt három modult fogtok teljesíteni. Ez időrendi sorrendben: elméleti modul, ami az első-, és másodévet foglalja magába, majd a harmadév a preklinikai modul időszaka, és végül a negyed-, és ötödév pedig a klinikai modul.

Az elméleti modul az orvostudomány alapjainak elsajátításáról szól olyan alapozó tárgyakkal, mint például az anatómia, biofizika, élettan, de közben már első évtől akadnak alapozó gyakorlati tárgyak, amik kis kikapcsolódást jelentenek az elméleti tananyag mellett.

Belekóstolhattok a fúróvezetés technikájába és fantom fejeken gyakorolhattok beavatkozásokat. Az első év után, nyáron az asszisztensi, és odontotechnológiai gyakorlat során megtanulhatjátok a helyes asszisztálást, hogy később segíthessétek egymás munkáját, megtapasztalhatjátok milyen a szék mellett dolgozni, és megismerkedhettek több fogtechnikai munkafolyamattal is.

A preklinikai modul során, harmadéven már hús-vér páciensekkel is dolgozhattok, de még bőven lesznek elméleti tárgyaitok is.

A klinikai modulban is akadnak még kizárólag elméleti tárgyak, de az idő nagy részében már csak különböző gyakorlatokon fogtok részt venni, és a fogászat minden szakterületébe beleláthattok majd.

Üdvözlettel,
Kovács Bernadett
kari vezető

 

További információk

További információk