A TDK, teljes nevén a Tudományos Diákkör a legtöbb hallgató számára meghatározó része az egyetemi éveknek. Alapvetően a tudományos munkába való csatlakozás hallgatóként, ahol betekintési lehetőség nyílik a különböző munkacsoportok működésébe a saját érdeklődési körötöknek megfelelően.
Számos olyan készség fejlesztését teszi lehetővé, amellyel a későbbiek során is jelentős előnyre tehettek szert. Többek között a laboratóriumi körülmények között végzett munka, a különböző adatbázisok kezelése, az orvosi dokumentációk felépítése és kiértékelése, vagy éppen a friss tudományos közlések tudatos feldolgozása kellőképp megalapozza a diploma utáni munkátok bázisát, függetlenül attól, hogy kutatóként vagy klinikumban dolgozó orvosként képzelitek el a jövőtöket.

A tudományos munka előrehaladtával lehetőségetek nyílik különböző konferenciákon való részvételre, mint például az évente megrendezésre kerülő Semmelweis Egyetem Tudományos Diákköri Konferencia, ahol az adott területnek megfelelő szekciókban mérhetitek össze tudásotokat Egyetemünk más hallgatóival, illetve lehetőségetek nyílik kvalifikálni magatokat, elért helyezésetek alapján, az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára, ahol az Orvos- és Egészségtudományi szekción belül más egyetemek, köztük Magyarország másik három orvosképző egyetemének hallgatóival közösen vehettek részt. A díjazás során a helyezéseken felül még további különdíjakat is megítélnek, amelyeket a különböző orvostársaságok és orvosi eszközökkel foglalkozó vállalatok ajánlanak fel. A konferenciákon való részvételhez jellemzően szükséges egy absztrakt kidolgozása, amely a tudományos szférában is több helyen kardinális pont, az előadásotokat röviden bemutatja, összegzi az elvégzett módszereket, az eredményeket, mint ahogyan a tudományos cikkek közlésénél is megkövetelt.

Mindezeken túl hatalmas előnyt jelent a rektori pályamunka, illetve a diplomamunka megírása során a korábban megszerzett tudás, tapasztalat és tudományos bázis, melyet később a PhD-képzés kiindulási pontjának is tekinthetünk, magasabb szintre emelve ezzel a tudományos előmenetelt.

Összefoglalva az előbbiekben tárgyaltakat, a TDK munka során részletes betekintést nyerhettek az érdeklődéseteknek megfelelően, ugyanakkor lehetőségetek van egy erős alap létrehozására, amelyre a később mind a tudományos, mind pedig a klinikai karriereteket fel tudjátok építeni.

 

További információk

További információk