Barta Bálint jelenleg a Hallgatói Önkormányzat Médiabizottságának egyik vezetője, gyakran az ő szemén keresztül láthatjuk vagy nézhetjük vissza az egyetemi események történéseit. Interjúnkból kiderül, hogyan kezdett a fotózáshoz, mi jelenti számára a legnagyobb kihívást, vagy tapasztalta-e már a kiégés tüneteit…
Szinapszis: Kérlek, mesélj egy kicsit magadról!
Barta Bálint: Jelenleg az ETK-ra járok, azon belül is népegészségügyi ellenőr szakon tanulok már harmadik éve. Maga a szak nagyon tetszik, különösen, hogy rengeteg területet foglal magába és az elhelyezkedési lehetőségek is mobilisak.
Sz.: Hogy jött a fotózás?
Barta Bálint: A fotózás mindig is fontos volt számomra. Szeretem elkapni a legjobb pillanatokat, és nem utolsó sorban rengeteget fejlődik az ember látásmódja: például olyanokat is szépnek, érdekesnek lát, amik mellett a mindennapokban eddig elsétált. Fotózni egyébként nem tanultam sehol, egyszerűen egy hirtelen városi séta után betévedtem egy elektronikai üzletbe, és megvettem életem első fényképezőgépét (megjegyzem, életem eddigi legjobb döntését hoztam meg akkor). Ezek után jártam a várost éjjel-nappal, kerestem az érdekes témákat, próbáltam fejlődni és kihozni magamból a maximumot.
Igazából nincs olyan dolog, amit ne szeretnék fotózni, talán a fesztiválok és koncertek azok, amik a legnagyobb kihívást jelentik, és számomra pont ezért tökéletesek. Izgalmas feladat megtalálni azt a koncepciót, ami a képeken is jól néz ki és technikailag is rendben van – akár egy kevés fénnyel rendelkező helyen is.
Sz.: Miért jelentkeztél a HÖK-be?
Barta Bálint: A Hallgatói Önkormányzat azért volt szimpatikus, mert szerettem volna jobban kivenni a részem a szervezési feladatokból, illetve segíteni a hallgatókat a különböző ügyekben. Nem sokkal később bekerültem a Médiabizottságba, fél éve pedig a “fotó és videó” divízió elnöki megbízottja lettem. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy egy remek csapatnak vagyok a tagja: már-már második családomként tekintek a HÖK-re.
Sz.: Mivel jár együtt a fotózás mint munka?
Barta Bálint: Úgy gondolom, ennek a munkakörnek csak a 10%-a fotózás a helyszínen, a maradék 90% az utómunka és válogatás. Átlagosan nem sok képet csinálok, csak annyit, amennyiről tudom, hogy fel fogom használni. Nem arra szoktam menni, hogy sok kép legyen, hanem amiket csinálok, azok úgymond “tökéletesek” legyenek. Ezért sem szeretek több száz képet posztolni, hanem inkább csak a legjobbakat.
Kisebb eseményeknél már a következő órákban kész szoktam lenni a képekkel, hogy minél hamarabb megjelenhessenek a közösségi oldalakon, nagyobb eseményeknél viszont 2-3 napot szoktam hagyni, a válogatással és utómunkával együtt.
Sz.: Mint említetted, a Médiabizottságban is tevékenyen részt veszel, ez jár valamilyen egyéb elköteleződéssel vagy plusz munkával?
Barta Bálint: Plusz munkának a közösségi médiára való posztolásokat nevezném, de ezek egyébként is hozzátartoznak a munkához. Jelenleg a SE Veled képzés folyik, és terveim között szerepel egy olyan csapat felépítése, akikkel a nagyobb eseményeken részt tudunk venni, mint a Medikus kupa vagy Gólyatábor fotó és videó résszel. Szívesen látnánk még embereket, akik ebben részt tudnának venni és érdeklődnek is iránta.
Sz.: Hogy érzed, időben mennyire egyeztethető össze ez az egyetemi tanulmányaiddal?
Barta Bálint: Eleinte nehezen ment, de most már azt kell mondanom, sikerült megtalálni az egyensúlyt a kettő között – így mind a kettőre kellő időt tudok fordítani, hogy elvégezzem a kötelező dolgaim.
Sz.: Szabadidődben is szoktál fotózni?
Barta Bálint: Szoktam, illetve videózni is kezdtem az elmúlt időszakban. Többnyire, ha időm engedi, a várost járom és keresem a témákat. Nincs konkrét célom, csak hagyom, hogy történjenek a dolgok. Erre a kedvenc napszakom az esős idő és az esti órák, a fények miatt. Soha nem éreztem munkán belül, hogy a kiégés veszélyeztet, mindig szívesen csinálom, hiszen (kisebb túlzással) ez az életem.
Sz.: Az egyetemi események fotózása során követsz valamilyen koncepciót? Milyen számodra egy “tökéletesen sikerült” fénykép?
Barta Bálint: Koncepciót eseményeken nem szoktam követni, talán annyi, hogy egyaránt készüljenek közeli és teljes képek (a területen egy nagyobb átfogó kép, ahol mindenki látszik). Számomra a tökéletes kép az, amikor technikailag minden stimmel a képeken, a többi dolog már utómunka.
Személy szerint azt vallom, hogy nem a gép és az objektívek teszik a képet tökéletessé (persze nagyban hozzásegít, hogy könnyebben elkészüljön), de egy belépő szintű géppel is meg lehet csinálni a dolgokat. Inkább az a fontos, hogy a gép túloldalán az ember hogyan tudja megkomponálni, hogyan látja azt a dolgot, amit le szeretne fotózni. Utómunkával kihozni a legjobbat a képből pedig már csak gyakorlás kérdése.