Kiégés – Életuntság és 6 évnyi szenvedés belsős szemmel
Pár hete olvashattátok egy harmadéves kartársunk boldog, életigenlő és motivált beszámolóját az egyetem legszebb perceiről; emlékszem, anno talán mi is hasonlóan éreztünk, csak közben eltelt 3 év és a motiváció szépen lassan lankadni kezdett:
Talán az új curriculum reform hajnalán időszerű egy kis bepillantás a hatodéves tanmenetbe, és a sokévnyi vizsgatapasztalatba: a friss gólyáknak ízelítőként, hogy mi várhat rájuk; felsőbb éves kartársainknak pedig talán mosolyt csalhat az arcára egy-egy visszatérő motívum.
Emlékszem, amikor az első év sikeres teljesítése után örömittasan kezdtük meg az ápolástan nyári gyakorlatot – medikusként ez volt az első „orvos”-beteg találkozás helyszíne. Mikor friss anatómia tudásunkkal érdeklődve figyeltük az ultrahang vizsgálókat, lelkesen kérdeztük a friss szakorvosokat, mit és hogyan csinálnak. Már akkor lehetett látni rajtuk, hogy hiányzik belőlük az a szilajság, ami bennünk még meg volt. Egy maradandó párbeszéd azóta is mélyen megmaradt bennem: az egyik szakorvossal beszéltünk épp a pályaválasztásról, és hogy az ő tesója épp most érettségizett – lelkesen kérdeztem, hogy akkor biztos a bátyjához hasonlóan szintén orvosnak készül? Válasz: „Ááá, neki több esze volt…” 😊. Akkor még nem értettem, mire gondolt, de mára már tudom! Bő 60 hónap tanulás, rengeteg vizsga, kutatás és évközi munka eredménye: klasszikusok szavaival élve, kevesebbet keresel, mint egy ALDI árufeltöltő.
No de vissza a vizsgákra! A cikk ötlet magja 2019. július 15-én érlelődött: ez volt a hatodévesek első tanítási napja. Szűk 2 héttel az utolsó vizsgák után, szerencsésebbeknek akár 3-4 héttel. (Egy átlag rezidensnek is jár 21 nap szabadság, a medikus ehelyett örülhet, ha van 7-14 nap nyári szünete.)
Galéria
Az előző évben végzett friss doktorok többsége már a „Seychelle-szigeteken” nyaralt, míg az a szűk 450 hallgató beköltözött nyárra a NET-be, amit épp félig lebombáztak a felújítás munkák folyamán… ez természetesen csak a kezdet volt, hiszen rá 1 hétre kezdődtek a klinikai turnusok. Odakint szikrázó napsütés, 30+ °C, a város kiürült, egyetemre csak a nyári menetrend szerint közlekedő BKV-val tudsz bejutni. Pár nap múlva megérlelődik benned a gondolat, hogy az egy dolog, hogy nyár van és semmi kedved a tankönyvet a kezedbe fogni, de egyre közeledik a szigorlat, és végülis, ebből fogunk tavasszal államvizsgázni. Szó ami szó, nincs mese, el kéne kezdeni tanulni, elővenni a jó vastag tankönyveket, bevállalósabbaknak a kidolgozottat.
Összehasonlításképp: a másodéves szigorlati vizsgaidőszakban hasonló érzések lehettek, viszont akkor még biztos nem voltunk kiégve, és ha az oldalszámokat nézzük: egy élettan tankönyv kb. 600 oldalas, míg a sebészet, nőgyógyászat, gyermekgyógyászat könyvek átlagosan 800-900 oldalasak, a “belgyógyról” nem is beszélve, ami alapból kétkötetes* (*a hivatalos, egyetem által javasolt tankönyvek tekintetében)!
Aztán jön az, hogy két fejezet között felmerészkedsz a közösségi hálóra, és természetesen vagy a már rég végzett ismerőseid diplomás képeit látod, vagy augusztushoz közeledve minden ismerősöd nyaralósképei, fesztiválos bejelentkezései jönnek Veled szembe a hírfolyamban. Aztán eljön a vizsga előtti utolsó hét: még bőven nyár van, közeledik az augusztus 20-i hosszú hétvége, és a vizsga a nyakadon. Az már biztos, hogy a mesterségek ünnepe és a tűzijáték alapból felejtős, és hogy a bioritmusodnak már most búcsút mondhatsz, de a csúcspont, hogy jövő héten kezdődik a következő blokk gyakorlat – ergo regenerációs lehetőség jobb esetben a hétvége. Ha sikerül a vizsga, lazításképp újra felmehetsz a közösségi hálóra, és a sok tanulás közepette vagy a gólyatábor live stream fogad, vagy ha egy kis mosolyra vágysz a sok szenvedés után ott van minden bánat megoldása: a Sote Meme!
Azonban az elszánt végzős nem adja fel: ha van egy szabad délutánja, a két szigorlat közötti időszak első felét kihasználja, és bemegy kutatni – nem csökken a motiváció (najó, dehogynem), de túl teszi magát rajta, hiszen tudja, hogy kutatásának meg lesz a gyümölcse: vagy egy sikeres szakdolgozat, vagy az emberiség egészségének fejlődésének érdekében.
Konklúzió: A 6 év alatt egy átlag medikust olyan ingerek érnek, többek között a vizsgaszituációk során, főleg az első években, melyek felkészítik az élet nehézségeire (szociológusok szavaival élve ez az a bizonyos rejtett curriculum), amit később a patológián látott friss tetemek visznek tovább, hogy a felsőbb klinikai modulban már lelkileg ne legyen megterhelő egy végstádiumú belgyógyászati beteg vizsgálata.
Ami pedig az életkedvet illeti, habár a szigorlatok előtti időszakokban ez a bizonyos kiégés és életuntság igazán kijön és a szenvedés a tetőfokára hág, azért utána mégis ott van az öröm: sikerült, megcsináltuk, ezen is túl vagyunk; majd végül az államvizsga és a doktorrá avatás után a volt hallgatók beszámolói alapján izgatottan várják a rezidens képzést, és hogy minél több emberen segíthessenek. Méltán mondhatjuk, hogy habár rögös az út, ami a célig vezet, mégis a legszebb szakmát választottuk, ne adjuk fel!
Galéria
U. i.: néhány tipp a kiégés csökkentésére: légy aktív az egyetemen, ez alatt nem az eminensséget értjük, hanem hogy tudásod kamatoztasd, nem csak lexikális formában! A gyakorlatorientált tanulás legjobb formája a TDK-munka az elméleti szegmensben, míg a klinikai tárgyaknál a klinikai munka és a minél több „orvos-beteg találkozás”. Ami pedig a legfontosabb és sokaktól hallhattad: ne add fel a hobbijaidat!!! Profánul, ha csak a tanulással foglalkozol, tuti becsavarodsz! Használd ki az egyetem adta lehetőségeket: különböző sporttevékenységek, zenei műveltséged kamatoztatása a Medikus Zenekarban vagy a Tavaszi Fesztiválon, utóbbi területen tánctehetségedet és prózai kiállásod is megmutathatod! Vagy, és ez itt a reklám helye: jelentkezz szerkesztőnek a Szinapszisba és írj cikkeket!