A mai fiatalok nem olvasnak – gondolná bárki, de ez a legkevésbé sem igaz. Ha a végére jutottál a mondatnak, már meg is cáfoltad azt: rengeteget olvasunk, csak teljesen más formában, mint ahogy elődeink tették.
Hagyományos olvasás vs. digitális olvasás
Bárki saját magán megtapasztalhatja, hogy másképp áll neki egy honlapon való tájékozódásnak, mintha könyvet venne a kezébe. Listába gyűjtöttem, mi változik, ha becsukjuk a könyvünket, amit idáig olvastunk, és a telefonunkat vesszük a kezünkbe, hogy elolvassuk a legfrisseb Szinapszis cikket:
Hagyományos olvasás
- Lineáris: a szavakat, mondatokat az elejétől a végéig olvassuk. Egy könyvet akár az első laptól lapozunk az utolsóig, meghatározott sorrendben olvassuk a fejezeteket.
- Élményszerű: az élvezhetőségért és a gazdagabb kifejező erőért leírásokat tartalmaz, árnyaltabb.
- Lassabb, mélyebb: a digitális olvasás gyorsaságához képest megfontolt tempót diktál, így tudjuk teljes mélységében megérteni a szöveget.
- Helyhez kötött: a hagyományos olvasásnál az olvasott szövegrészlet helye fix az adott papíron, míg a görgetés következtében digitális olvasásnál ez nem valósul meg.
Digitális olvasás
- Csapongó: a szemünkkel cikázunk az oldalon, a menüpontokat, vagy a szövegben lévő kulcsszavakat keresve. Az olvasó maga határozza meg a sorrendet, mit mikor olvas el.
- Scannelünk: ahogy végig futtatjuk a szemünket a szövegen, csak egy-egy szót szúrunk ki a bekezdésekből, azt keresve, mi érdekel minket.
- Gyorsabb, de felszínesebb: nem fogjuk fel azt a fél oldalt, amire két másodpercet szánunk, de ez elegendő annak megítélésére, ezt kerestük-e.
- Információközpontú: azért használjuk a böngészőket, hogy minél hamarabb ráakadjunk arra az ismeretre, amit épp keresünk – milyen idő lesz másnap, hol lesz a következő gyakorlat, vagy épp ki nyerte A Dalt.
A megváltozott olvasási stratégiának több oka is van: ha valaki információt keres, megpróbálja azt a lehető legrövidebb idő alatt megkeresni. A képernyőn keresztüli olvasás sokkal jobban fárasztja a szemeket, így célszerűen mindenki igyekszik gyorsan túl lenni rajta. A figyelem cikázása hamarabb kimerít, mint a lineáris olvasás.
Egyes kutatásokból az derült ki, hogy maga az olvasó határozza meg, mely agyi területei aktívak az olvasás során. Egy gyakorlott olvasó sok kis folyamatra lebontva ért meg egy szöveget, míg egy olvasni tanuló vagy diszlexiás ember mindig egy dologra fókuszál, ezzel sokkal több energiát felhasználva.
Az internet hatása a könyvolvasásra
„A digitális korban senki nem olvas már ugyanolyan hatékonyan, mint a múlt században. A hosszú tájleírásokat átugorja gyakran még az irodalmat kedvelő olvasó is. A képzetalkotás által nyert élmények ismeretet, tudást jelentettek, amíg képekben nem volt elérhető annyi információ, mint manapság.” (Gyarmathy, 2012)
Felmerül a kérdés: fontos-e az egyáltalán, hogy képesek legyünk türelemmel végigolvasni egy-egy unalmasabbnak tartott szövegrészt, ezzel „lelassulva” a szintjére. Tudományosan bizonyított tény a különböző olvasási módok más agyi pályákon keresztül való megvalósulása – amik pedig, a „use it or loose it”-irányelv alapján dinamikusan megerősödnek és elsorvadnak. Ezt azért jó tudni, mert így tudatosan dönthetjük el, mit szeretnénk megerősíteni magunkban.
Egy 2017-es reprezentatív olvasásfelmérésben, ami a gyerekek – a 3-18 évesek – olvasási szokásait próbálta feltérképezni, arra jutottak, hogy az internethasználat és az olvasásra szánt idő fordítottan arányos egymással (Gombos, 2017). Azoknak a gyerekeknek a 60%-a, akik gyakorlatilag egész nap online vannak, az előző egy évben egyetlen könyvet sem olvasott.
Egy amerikai kutatás szerint (Greenfield P. 2009), a digitális korban születettek számára eltűnőben van az élményszerű olvasás. Az internetes cikkek átfutása nem adja meg ugyanazt, mint amit egy regény adhat – könyvek nélkül a gyerekek nem ízlelik meg az olvasás örömét, csak egy hasznos eszköz lesz számukra, és nem a kikapcsolódás egyik eszköze. Másfelől a hagyományos olvasás lelassít, így stresszűző hatása is van, növeli az olvasó szókincsét, empátiáját mások irányába és javítja a helyesírást is.
Az olvasási tempónk pedig tükre lehet az életvitelünknek is – felgyorsult világban élünk, rohanunk egyik helyről a másikra, mialatt folyamatosan áramlanak felénk az információk. Érdemes átrohanni az életünkön? Vagy megéri néha megállni, hogy az ember a jelenben éljen, kiszakadjon a nyüzsgésből, és megálljon egy-egy pillanatra?
Mit olvas egy átlagember?
Nap mint nap rengeteg mindent. Ugyanebben a 2017-es felmérésben fiatalok a következőket válaszolták arra, mit olvastak az előző nap folyamán: plakátot, reklámot, utcai hirdetést, falfeliratot, e-maileket, fórumbejegyzéseket, közösségi oldalakat, rövidebb és hosszabb internetes szövegeket, sms-eket, elektronikus könyvet, könyvet.
Ami azt jelenti, folyamatosan rákényszerülünk arra, hogy olvassunk, ezért célszerű lenne, ha mindenki jól tudna olvasni. De hogyan lehet jól olvasni? Ki olvas jól?
Az olvas jól, aki
- érti, amit olvas,
- folyékonyan olvas,
- fel tudja használni az olvasás megértéséhez a korábbi ismereteit,
- hatékonyan variálja az olvasási stratégiákat,
- képes többféle szöveget is elolvasni,
- kérdéseket tesz fel, képes kritikával tekinteni a szövegre,
- pozitív a hozzáállása az olvasáshoz. (NAEP 1998.)
Magyarországon írástudónak számít az, aki elvégezte az általános iskola első osztályát – de azt könnyen beláthatjuk, hogy a fent felsorolt készségeket a legtöbben nem hétéves korukban sajátítják el. Funkcionális analfabétának nevezzük azt az embert, aki ismeri a betűket, tud írni és olvasni, de nem érti meg, amit olvas. Az UNESCO bővebb megfogalmazása szerint a funkcionális analfabéták nem tudnak olyan tevékenységet folytatni, amiben fontos szerepe van az olvasásnak, illetve képtelenek az olvasással, írással előmozdítani saját, illetve közösségük fejlődését.
Minden negyedik-ötödik felnőtt funkcionális analfabéta hazánkban. Ez azt jelenti, hogy a társadalom közel húsz százalékának problémát jelent elolvasni egy hivatalos levelet, vagy lépést tartania egy feliratozott külföldi filmmel – és ezen nem segít az sem, hogy az internet biztos kézzel vonja el a tömegek figyelmét a hagyományos olvasástól.
Másodlagos analfabetizmusnak hívjuk azt, amikor az érintett megtanult olvasni, de később ezt elfelejtette. Manapság az internet korában ez már nem történhet meg teljesen, de elképzelhető, az idő múlásával elfelejtünk hagyományosan olvasni. Semmelweises hallgatók esetében egy olyanfajta másodlagos analfabetizmustól kell tartani, hogy a rengeteg tanulás miatt betűundor ébred bennük egy-egy vizsgaidőszak után, mikor végre lenne idejük, nem is bírnak könyvet látni.
Summa summarum
Az olvasás drámai veszélynek van kitéve – a múlt században a televízió, a jelenben az internet szorítja folyamatosan vissza. Ha ezt felismertük és ennek tudatában vagyunk, eldönthetjük, akarunk-e tenni ellene. Ha pedig a mélyolvasást egy értéktelítettnek tartjuk, nem is kérdéses, hogy gyakorolnunk kell – ha változást akarunk látni a világban, elsősorban saját szokásaink megváltoztatásával tehetünk érte.