Ebben a cikksorozatban olvashattatok már Agatha Christie kórházi munkájáról, életének fontos eseményeiről, Poirot és Miss Marple karakterének megalkotásáról és ügyeikről, a keserű sztrichninről, a foszforeszkáló halálról és a királyok mérgéről. Az utolsó részben azok a történetek kerülnek terítékre, amelynek főszereplői nem a két híres detektív valamelyike, de természetesen még mindig a mérgek állnak a középpontban.
Agatha Christie első regényéről már volt szó, amelynek főhőse Hercule Poirot. Érdekes módon második könyve nyomozójának nem őt választotta az írónő, hanem két fiatalt, akik a háború utáni ínséges időkben pénzkereseti célból közös üzleti vállalkozásba fognak és hamarosan egy szövevényes kémtörténet kellős közepén találják magukat. A titkos ellenfél című regény talpraesett hősei Tommy és Tuppence, akik hétköznapibbak – de ettől cseppet sem unalmasak – és kevésbé kortalanok, mint az írónő két nagy detektívje. Négy regényben és több novellában is szerepelnek, ezek közé tartozik az N vagy M? című mű, amelyben már középkorú házaspárként kapnak megbízást egy veszélyes kém kézre kerítésére. Az egyik karakter, aki állítása szerint sok titkos műveletről tudomással bír, a Bletchley őrnagy nevet viseli, ami nekünk talán nem mond sokat, a brit titkosszolgálat munkatársai azonban komolyan érdeklődni kezdtek az írónő után a könyv 1941-es megjelenésekor. A Bletchley parkban volt ugyanis az a kódfejtő központ, ahol a híres Enigma-kódot feltörték, ezáltal előre látták a náci Németország terveit. Az írónőnek még ismerőse is volt a titkosszolgálat vezetői közül, így hát attól féltek, hogy esetleg bennfentes információkkal rendelkezhet, és így veszélyt jelent, ugyanis ha a németek akárcsak megsejtették volna, hogy bombabiztosnak hitt titkosításukat ismerik a britek, rögtön megváltoztatták volna. Első lépésként titkosszolgálati ismerőse kereste fel, hogy teázzon vele, közben megérdeklődte a névválasztás okát. Kiderült, hogy egy londoni vonatút során, a vonat különösen hosszan vesztegelt Bletchley állomásnál, az írónő pedig elhatározta, hogy készülő könyvének egyik, nem túl szimpatikus karakterét bosszúból így fogja elnevezni. Az elhárítás embereinek megkönnyebbülése leírhatatlan volt…
HALÁLHOZÓ MAGOK
Tommy és Tuppence pályafutásuk során nyomozóirodát is vezettek, ekkor kerültek kapcsolatba egy üggyel, ahol az áldozat halálát ricinmérgezés okozta. A ricin egy mérgező fehérje, amely a kutyatejfélék családjába tartozó Ricinus communis magjában található. A növényi toxinok az állati mérgektől eltérően ritkán fehérjevegyületek, ám azt a keveset a világ legmérgezőbb anyagai között tartják számon. A növényekben a gombákkal és más kórokozókkal szembeni védekezést szolgálják. Az emberi szervezetbe kerülve, a sejtbe jutva működésképtelenné teszi annak riboszómáit, amelyek a sejt fehérjéinek előállításáért felelősek. Egyetlen perc alatt egyetlen molekula 1500 riboszómát képes inaktiválni, ami sejthalált okoz. Először az emésztőrendszer bélhámsejtjeit támadják meg, komoly zavart okozva az emésztés folyamatában, majd a keringésbe kerülve, a test más részeibe is eljutnak, belső vérzés és szervleállást okozhatnak.
A ricin nem csak regényekben használt fegyver, 1978-ban Londonban egy bolgár emigráns, a munkahelyére igyekezett, amikor hirtelen éles fájdalmat érzett a lábában. Hátranézve azt látta, hogy egy férfi épp a leejtett esernyőjét veszi fel a földről. Estére már komoly hányással és magas lázzal küzdött, és négy nappal később meghalt. A boncolás során egy kis golyót találtak a lábában, amin még akkor is kimutatható volt a ricin. Feltételezhetően a bolgár titkosszolgálat keze volt a gyilkosságban.
A ricinus kisebb fára emlékeztet, levele és termései látványosak, ezért dísznövényként is találkozhatunk vele. Ezen kívül rengeteg helyen termesztik a magjából préseléssel nyerhető olaj miatt. A ricinusolaj nem mérgező – készítésekor a fehérjét hevítéssel hatástalanítják – sőt orvosságként is alkalmazzák, kiváló tisztító, hashajtó hatású. Külsőleg alkalmazva bőrápolásra használható, serkenti a hajhagymák növekedését, egészségesebbé, dúsabbá teszi a hajat. Az olajból biodízel és repülőgépüzemanyag is készül, a második világháborúban a vadászgépeknél használták, mint a legfinomabb motorolajat.
Galéria
A MEGTÉVESZTÉS MESTERE
Az előző rész végén már volt róla szó, hogy Agatha Christie a második világháborúban is egy kórházban dolgozott, itt kapta az ötletet a kórház vezető gyógyszerészétől, hogy egyik regényében talliummal kövessenek el gyilkosságot, amelyet végül az 1961-ben megjelenő Bűbájos gyilkosokban meg is valósított.
A regény elején egy fiatal építész, Mark Easterbrook szemtanúja lesz egy Chelsea-beli kávézóban két lány tettlegességig fajuló vitájának, ahol az egyik lány tövestül tépi ki a másik haját. Elbeszélget a csapossal, eközben megtudja a megtépett lány nevét, valamint hogy roppant gazdag. Később, egy hét múlva látja a halálhírét a Times-ban. Eközben meggyilkolnak egy papot, aki halála előtt egy haldokló asszonyt gyóntatott. A cipőjében találnak egy listát nevekkel, a rajta lévők nagy része azonban már halott, de nem gyilkosság áldozatai, hanem a legkülönfélébb betegségek támadták meg őket. A nyomozás során egy kegyetlen szervezet működését fedik fel, a rendőrség és fiatal hősünk egyaránt arra keresik a választ, hogy lehetséges-e a fekete mágia erejével eltenni valakit láb alól. Sajnos ebben az esetben fel kell fedjem a megoldást (a gyilkos kiléte azért még titok marad): a válasz nem, a természetfeletti erőknél hatásosabb módszer a talliummérgezés. A megoldásra Agatha Christie kedvelt alakja, Ariadne Oliver vezeti rá Markot:
„Valami olyasmit mondott: “Szegény jó asszonyom, hogy mennyit szenvedett. Az a szörnyű daganat az agyában, pedig előtte maga volt az egészség, olyan szomorú volt látni a szanatóriumban, ahogy a haja, az a szép, sűrű, ősz haj, amit kéthetenként rendszeresen kikékíttetett, mikor a párnájára hullott. Marokszámra hullt ki. És akkor, Mark, a barátnőm, Mary Delafontaine jutott eszembe. Az ő haja is kihullott, eszembe jutott, hogy maga mesélt egy lányról akit Chelsea-ben látott egy kávézóban, és akinek egy másik lány tövestül tépte ki a haját. Pedig tudja, Mark, a hajat nem könnyű kitépni. Csak próbálja ki, próbáljon kitépni pár szálat a saját hajából! Próbálja meg! Majd meglátja!”
Az ifjú építésznek pedig világosság gyúl az agyában, és gyanújával rögtön a rendőrségre siet:
„Amikor Amerikában jártam, olvastam egy cikket a talliummérgezésről. Egy gyárban egymás után meghalt sok munkás. Roppant változatos betegségekben. Ha jól emlékszem, többek között paratífuszban, szélütésben, agybénulásban, epilepsziában, bél- és gyomorhurutban. (…)Vagyis, ha jól értem, a tünetek nagyon eltérőek lehetnek. Némelyik esetben hasmenéssel és hányással kezdődik, máskor kábultsággal, végtagi fájdalmakkal; és a diagnózis heveny ideggyulladás, reumás láz vagy paralízis. Egyik beteg vastüdőbe került. Esetenként még a bőr is elszíneződik.
– Maga egy két lábon járó orvosi szótár.
– Nem csoda. Ugyanis átlapoztam. De van valami, ami előbb vagy utóbb mindig bekövetkezik. A hajhullás. Egykor a talliumot szőrtelenítésre használták, Különösen gyerekeknél, ótvar ellen. Majd kiderült, hogy veszélyes. Néha belsőleg is használják, de nagyon óvatosan, a beteg testsúlyának megfelelő adagokban. Manapság, ha jól tudom, főként patkányméreg. Ízetlen, vízben oldódó, és könnyen hozzá lehet jutni. És van még egy előnye: nem lehet mérgezésre következtetni belőle.”
A hosszas leírás olyan részletes, hogy nincs is szükség több kiegészítésre. Érdekesség, egyben Agatha Christie hozzáértésének legkiválóbb bizonyítéka annak a tizenkilenc hónapos kislánynak a története, akit rejtélyes kórral szállítottak kórházba. Az orvosok tanácstalanok voltak, mikor is egy nővér sietett segítségükre, aki nemrég fejezte be kedvenc írónője előbb említett regényét, és felfigyelt a tünetek hasonlóságára. Kiderült, hogy a méreg patkányirtó szerből került a kisgyerek szervezetébe, a kiváltó ok ismeretében szerencsére meg tudták menteni az életét.
MÉLTÓ LEZÁRÁS
Agatha Christie 1971-ben megkapta „brit birodalom lovagja” cím női megfelelőjét, és bár egészsége romlani kezdett, az írást nem hagyta abba. 1975-ben, mikor úgy érezte, már nem képes többet írni, megjelentette a Függöny-t, Poirot utolsó esetét. Karakterének népszerűségét mutatja, hogy a New York Times címoldalon közölt nekrológot a kis belga detektívről. Az írónőt végül 1976-ban 85 évesen, otthonában érte a halál. Utolsó műve, amit a Miss Marple „sorozat” befejező elemének szánt, már csak halála után jelenhetett meg.
Bár még lehetne folytatni a sort, remélem ez a négy cikk kellőképp alátámasztotta, milyen kiváló és hozzáértő krimiíró volt Agatha Christie. Talán meghoztam a kedveteket műveinek olvasásához, amelyek persze a szakmai szempontokon túl egyszerűen csak remek kikapcsolódásként, izgalmas olvasmányélményként is szolgálnak, de így talán kisebb lelkiismeretfurdalással olvashatók a vizsgaidőszakban is…
Zárásként pedig egy rövid történet: amikor az angol királynőt egyszer megkérdezték, hogy mit szeretne kérni karácsonyra, ezt válaszolta: „Aminek a legjobban örülnék, az egy új Agatha Christie könyv.”
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Agatha_Christie
https://www.origo.hu/tudomany/20020405agatha.html
https://mult-kor.hu/20130206_felt_agatha_christietol_a_brit_titkosszolgalat
Elizabeth A. Dauncey, Sonny Larsson: Mérgező növények
Agatha Christie: N vagy M?
Agatha Christie: No.16
Agatha Christie: Titkos ellenfél
Agatha Christie: Bűbájos gyilkosok
Ricinus képek: http://www.termeszettar.hu/anyagok/ricinus/ricinus.htm