1964 óta április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját, és bár nem egy költőt, de mégis a magyar irodalom egyik kiemelkedő alakját hoztuk el nektek ma, aki nem is áll olyan messze Egyetemünktől – egykoron ő is itt tanult.
Csáth Géza Brenner József néven született 1887-ben Szabadkán. Édesanyját még gyerekkorában veszítette el, ezután édesapjával és nevelőanyjával élt. Nagybátyja Kosztolányi Dezső volt. Már korán világossá vált, hogy Csáth művészi vénával rendelkezik: alig 14 éves múlt, amikor zenekritikusként írt a Bácskai Hírlapba. Szenvedélyesen szerette a zenét, az irodalmat, de még a festészetet is. Hegedűművésznek készült, azonban a pesti Zeneakadémia elutasította felvételét az érettségi után, így került a Budapesti Orvostudományi Egyetemre 1904-ben. (1)
Orvosi tanulmányai közben jutott ideje az írásra is: 1906-tól a Budapesti Naplóban, majd 1908-tól a Nyugatban is megjelentek művei és ugyanebben az évben adta ki első novelláskötetét, A varázsló kertje címmel. 1909-ben szerezte meg diplomáját, majd a Moravcsik-féle Elme- és Idegkórtani Klinikán helyezkedett el tanársegédként. Egy olyan író volt, aki nem rejtette véka alá valódi mesterségét: az idegbeteg vagy idegbetegségre hajlamos emberek gondolatvilágával foglalkozott, a klinikán tapasztalt élményeit írásaiban is megjelenítette. Vegyítette az akkortájt korszerű természettudományos elemzéseket a zavaros, néhol borzongást keltő írásmóddal. Leghíresebb műve, az Egy elmebeteg nő naplója, éppen egy paranoiás nő képét írja le. A történet ihlette Szász János rendezőt az Ópium- Egy elmebeteg nő naplója című filmdráma megalkotásában. 1910-től fürdőorvosként dolgozott, így ismerkedett meg 1913-ban későbbi feleségével, Jónás Olgával. 1918-ban született meg kislányuk. (2)
Azonban nem sokáig volt felhőtlen életútja: 1910 áprilisában tévesen diagnosztizáltak nála tuberkulózist, emiatt morfiumot kezdett használni. Tudatosan szokott rá a szerre, hiszen érdekelte annak tudatmódosító hatása, azonban nem sokkal később eluralkodott rajta a függőség. Természetesen a szer hatása alatt is írt, sőt, felhasználta ezen élményeit műveiben, többek között A délutáni álom című elbeszéléskötetében.
1914-ben behívták katonaorvosi szolgálatba, de a fronton nem töltött sok időt, hiszen akkorra szenvedélybetegsége eluralkodott rajta, napi adagjait is emelte, így 1917-ben leszerelték. Földesen, majd Regőcén dolgozott ezt követően, mint községi orvos, azonban fizikai és mentális állapota is rohamosan romlott. 1919 tavaszán a bajai kórház elmeosztályán kezdték el kezelni, ahonnan júliusban hazaszökött és otthonában lelőtte feleségét. A megzavarodott Csáth öngyilkosságot kísérelt meg: felvágta ereit és nagy adag morfiumot vett be, azonban egy szerb katona megmentette az életét. Zavartságát bizonyítja, hogy unokaöccse később hiába mutatta fel neki a temetésről szóló számlákat, Csáth akkor sem hitte el, hogy meghalt a felesége. Szeptemberig a bajai kórházban kezelték, aztán átkerült Szabadkára, ahonnan szeptember 11-én megszökött. Célja az volt, hogy Budapestre menjen. Kelebiánál, a szerb demarkációs határnál tartóztatták fel, ekkor adagolta túl magát pantoponnal. Halála után Kosztolányi írt az író tragikus végzetéről. (3) (4)
Hogy milyen pályája lett volna Csáth Gézának, ha azon az áprilisi napon nem használ morfiumot, sosem tudjuk meg. Az viszont tagadhatatlan, hogy a magyar irodalom egyik legkülönlegesebb személye volt, azóta sem találkoztunk még egy olyan alkotóval, aki ennyire nyersen írt volna az emberi elméről és lélekről. Ha felkeltette érdeklődésedet Csáth munkássága, a POKET zsebkönyvek között megtalálhatod az Egy elmebeteg nő naplóját is.
„Egy kockáról, amelyet csak láttam, de meg nem mértem, nincs jogom mondani, hogy a súlyát ismerem. Éppen így annak, aki csak látott, hallott, szagolt, ízlelt és tapintott – nincs joga mondani, hogy élt.” Csáth Géza: Ópium- Egy idegorvos levelesládájából