Szegénység és Egészség

A hatodév adta lehetőségeket kihasználva nemrég módom volt egy szomszédos, hazánknál is szegényebbnek megítélt ország, Románia erdélyi részén uralkodó viszonyainak testközelből való megfigyelésére. Erdély 1920-ban, a trianoni kényszerszerződés nyomán került hazánktól közigazgatásilag levágásra, így a zömében magyar népesség által lakott terület az I. világháborúban győztes oldalon álló Romániához csatolódott. Területe a Partiummal és Bánsággal együtt 103 093 km2, a jelenlegi Magyarország 110%-a (!), Románia földjeinek 43%-át adja. 2007 óta EU tag. Szintén posztszocialista ország, így a volt rendszer áldatlan öröksége – hasonlóan hazánkhoz – náluk is érződik.

A kommunista diktatúrák működésmódját jól mutatja szomszédunk esete, melyhez hasonló, bár enyhébb forgatókönyv szerinti pusztítás játszódott le hazánkban is nem is olyan rég. Románia kommunista vezetője 1965-től az 1989-es rendszerváltásig (mely egyben kivégzésének éve is) Nicolae Ceaușescu – önjelölt becenevén a „Kárpátok Géniusza”– volt. Az általa kiépített totális diktatúra sok helyi lakos emlékében mély nyomokat hagyott, erős gyűlölet mellett többen visszasírandó vezetőként vélnek emlékezni rá. Politikájának központi terve volt az állam 16 milliárd dolláros adósságának – Ceaușescu híres-hírhedt felesége, Elena szavaival élve „ha a nép füvet eszik, annak árán is” – teljes visszafizetése, melyet a megtermelt javak erőszakos exportja miatti erős belső megszorításokkal „uralkodásának” utolsó évéig el is ért. Spóroltak az élelmiszeren (ételjegyrendszer), villamosenergián, üzemanyagon. A négy általános iskolai osztályt elvégző, majd diktatúrájuk idején hirtelen tudóssá váló Elena táplálkozási irányelvei alapján szigorú diétára fogták a népességet, mely táplálékrestrikció a legújabb kutatásokat ismerve- melyek szerint az emberi szervezetnek előnyös az időszakos, mérsékelt éhezés – pusztán egészségügyi szempontból nézve – főleg kontrasztban a mai obesitas statisztikákkal- fiziológiai szempontból akár előnyös, öregedésgátló hatású is lehet. Az árammegszorítás miatt (mely szerint nappal és este 10 után nem volt elérhető szolgáltatás) a nyugodt alvás biztosítva volt, hisz se elektroszmog, se tömeges fényszennyezés nem zavarta meg a megfelelő melatonintermelést. A benzinadag havi 40 literes mennyisége miatt pedig sokkal kevesebb autó közlekedett az utakon, így ennek a mára extrém módon megszaladt zajkeltő és levegőszennyező szokásnak a hatása is nagyságrendekkel enyhébb volt, mint a mai „szabad” világban. Pusztán az anyagi javak megszorítása tehát nem tekinthető egyértelműen károsnak az ember életminőségére, ennek ellenére az intézkedések kényelemcsökkentő voltuk miatt nagy zúgolódás tárgyát képezték. A fentieknél viszont sokkal erőszakosabb életmegrontó gyakorlatok is bevezetésre kerültek.

A szólás- és sajtószabadság korabeli állapotát festi le az alábbi vicc:

Bemegy Nicu (C. fia – a szerk.)
az apjához, s mondja neki:
– Nézd apu, hát annyi szépet meg jót lehet hallani arról, hogy nálunk Romániában szabad lehetőségek vannak, meg abszolút demokrácia, meg minden jó, hát minden van, csak egy dolog nincsen: pornó újság. Miért nincs nálunk pornó újság?
Mire Ceaușescu :
– Édes fiam, hát hogy néznénk ki anyáddal a címlapon?

A médiakontroll szintjét jól jelzi az a tény, hogy nem jelenhetett meg úgy sajtótermék, hogy ne dicsérné minimum pár mondatban a házaspár aktuális hőstetteit, a korabeli képszerkesztő-feljavító lehetőségeket hadba állítva pedig csak tökéletesen simára retusált arckép kerülhetett nyomdába a diktátorságban megráncosodott párról. Több száz Ceaușescu által írt (?) műből tájékozódhatunk a vezető emberszerető, népbarát jelleméről, forradalmi jobbító terveiről kreatív elméjének bugyraiba betekintést nyerve (Románia a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építése útján 1-27 kötet, A forradalmi, tudományos materialista nevelés szerves része a szocialista öntudat, az új ember, a szocializmus és a kommunizmus építője kialakítására és fejlesztésére irányuló folyamatnak, A szocialista humanizmus, Az ifjúság – szocialista nemzetünk jövője, A fejlett öntudat szerepe a szocialista társadalom építésében, Az egész párt vezette nép megbonthatatlan egysége a Román Kommunista Párt körül stb.).

A kommunista vezetők által kedvelt szocialista realista „szocreál” építkezési stílus nyomait ma is sok helyen viseli az ország (ahogy hazánk is). Ceaușescu megalomániás téveszmerendszerre utaló hatalmas épületeket húzatott fel, melynek teret az addigi, a városképbe és a nemzeti lélekhez is valóban illő épületek ledózeroltatásával szerzett. „Településszisztematizálási” terve keretein belül sok falut is a nullával egyenlővé tett, hivatalosan az egységes stílusú újjáépítés tervével, minimális kritikai gondolkodással elemezve pedig az egyediség, öntudat, önállóság teljes lerombolásának céljával. Kedvelte a magán márványpalotákat, feleségét pedig gáláns férjként a grandiózus Tudományos Akadémia és Nemzeti Könyvtár közpénzből való megépíttetésével lepte meg. Rendszeresek voltak a pár által adott hatalmas magánvacsorák, miközben a népesség fejenkénti havi adagja egy negyed vaj volt.

A nemzet nagyságának növelése céljából – hisz egy erős nemzet egyben népes nemzet is! – betiltotta a fogamzásgátlók használatát és az abortuszt, mely értelmi fogyatékos, sérült magzatok esetén sem volt engedélyezett – ennek nyomán született meg a „dekrét” (a tiltó dekrétumra utalva) gyerekek népes generációja. A törvény bevezetésekor csak arra nem gondolt, hogy fogják ellátni a többszörös lélekszámú gyerekhullámot a szűkös iskolai keretek, később a nyugdíjakat miből fizetik, illetve a női természet azon leleményességével sem számolt, mellyel a nem kívánt terhesség ellen önkezűleg vagy avatatlan segítséggel sokszor önmagát is halálba küldve végső kétségbeesésében tenni tud. Az ezen időszakban felnőtt emberek körében jellemző a szexualitás tabusítása, hisz megfelelő fogamzásgátlás híján szüleik óvva intették őket a ma oly elterjedt liberális coitusgyakorlattól, így (még) egy generációnak (és a mintát átadva az ő leszármazottaiknak is) biztosan sikerült tönkretenni a viszonyát azzal a fiziológiás, sok erőt és szépséget magában rejtő egészséges gyakorlattal, amit szexualitásnak hívunk.

Ceaușescu nemzetiségellenes politikájának célja az eredetileg magyarlakta Erdély elrománosítása, a társadalmi autonómia lerombolása volt. Besúgószolgálatának, a 700 000 főt számláló Securitaténak beépített emberei rögtön jelentették, ha valaki túlzottan hivalkodna magyarságának tényével, vagy a rendszert kritizálni merné. A román-magyar ellentét kiélezett volt sok városban még a rendszerváltás környékén is, erre példa a Marosvásárhelyen nyolc halálos áldozatot és több száz sebesültet követelő összecsapás, melyet a párt vidékről való oláh parasztság felszállításával és megfelelő ideológiai hergelésével támogatott.

A mezőgazdasági államosítási projekt keretében a magánföldek „közös” állami tulajdonba kerültek. Sok falvat leromboltatott, az így saját föld és lakhely nélkül maradt lakosságnak pedig kegyesen városi ipari vagy mezőgazdasági robotmunkát és az emberi méltósággal össze nem egyeztethető lakhatási- és életkörülményeket kínált (panelházak tömegnyomora, melyek ebben az időszakban burjánoztak el, mai napig megrontva sok település városképét). A volt földesurakat kisemmizésük után gyűjtőtáborokba szállítással hallgattatta el. Az így „közössé” – tehát állami tulajdonná – vált földeken közmunkaprogramok keretében dolgoztatta kötelező jelleggel a népet, a megtermelt javak zöme pedig ment egyenesen külföldre. Fontos látni, hogy az a reneszánszát élő életmód, amit ma sokan csak egy újabb divathullámnak értékelnek, nevezetesen az önellátás, nem egy XXI. századi trend, hanem nagyon sokáig ez volt az emberek természetes berendezkedése. A fent említett mechanizmus egy a sok közül, mellyel ezt az erőt és önállóságot jelentő gyakorlatot ellehetetlenítették, így mára a népesség jelentős része városba kényszerült, függő viszonyban a közszolgáltatóktól, szupermarketektől és munkahelyétől, hisz az előbbi, túléléshez alapvetően szükséges szolgáltatások és termékek megvásárlásához pénzt kénytelen termelni. Egyszerű mindennapi példa a vízellátás – régen természetes volt, hogy saját kútból mindenki ingyen tiszta vizet tudott nyerni, ma ez a városba erőltetett, panellakó embernek nem opció, csak pénzért érhet el csapvizet vagy palackozott vizet (utóbbival mértéktelen környezetszennyezést generálva, hisz a minden egyes nap megvásárolt újabb és újabb műanyag palackok sosem bomlanak le, csak 450-1000 év alatt mikroműanyaggá porladnak, melyek a természetes vizeket szennyezik – kész is az ördögi kör.)

Visszakanyarodva a kommunizmushoz – Ceaușescu programjának fontos pontja volt az iparosítás, az ő nevéhez fűződik többek között a ma is működő extrém környezetszennyező műtrágyagyár, az Azomureș építtetése is, mely Marosvásárhely – az erdélyi orvosi egyetemnek, a környező falukat ellátó nagykórháznak és klinikáknak, illetve 140 000-nél is több embernek otthont adó népes város – lakosságát mérgezi legálisan 1962 óta. A jelenleg svájci tulajdonú gyár ellen rendszeresek a polgári kezdeményezések, melyek az erélyes vezetőségi politikai fellépés hiányában mindeddig eredménytelenül zajlottak. Külön pikantériája az ügynek, hogy a város polgármestere civil foglalkozása szerint orvos. A kérdést a bezáratásnál végül sokkal frappánsabban „oldották meg” – mindenkinek, aki a városban vagy 8 km-es körzetében huzamosabb ideig élt, 2 év nyugdíjkedvezményt adnak. Ezzel egyfajta öngólt is rúgtak, hisz hivatalosan is elismerték, „esetleg” gondot okozhat a városra zúduló ammónia és egyéb káros anyagok tömkelege. Románia egyébként kedveli a hasonló, kevésbé elegáns módon nem a problémát megszüntető, hanem nagyon sovány vigaszt nyújtó tizedmegoldásokat, így több városban is előfordul, hogy a nagyon súlyos környezetszennyezettséget nyugdíjkedvezmény adásával próbálja kompenzálni, hisz egy 2017-es törvénymódosítás szerint azok, akik legalább 30 évet éltek a réz, ólom, kén, kadmium, arzén, cink, mangán, fluor, klór, fémpor, kohókoksz és ammónia tartalmú ásványok kitermelése és feldolgozása miatt szennyezett településeken – Nagybányán, Kiskapuson, Zalatnán, Marosvásárhelyen, Slatinán, Turnu Măgurelén vagy Râmnicu Vâlceán –, illetve ezek 8 kilométeres körzetében, az átlagos nyugdíjkorhatár előtt két évvel kérhetik nyugdíjazásukat. Feltéve, ha megérik annak környékét, hisz Romániában 138/100.000 fő idő előtti halálát okozza a légszennyezettség, ezzel beelőzve az amúgy szintén nem csekély magyar statisztikát is. Európa szégyenvárosa például a kiskapusi halálzóna, melyben a kommunista idők erőszakos iparosítása nyomán a helyi koromgyár 1993-ig üzemelt, illetve színesfém (cink és ólom) és kohógyár a mai napig működik, ezzel elérve, hogy egész Európában itt legyen a legnagyobb a gyermekhalandóság.

A kommunista rendszerek sokat tettek a közösségek szétesése, az individualizáció, a társadalom elgyökértelenedése, atomizálódása érdekében, mely hatásokat ma is érezzük posztszocialista ország szülötteként. Mit adott nekünk még a kommunizmus? Ha az egészségügy szemszögéből vizsgáljuk a kérdést, fontos látni, hogy a kommunizmusban az értelmiségi – így az orvos is – gondolkodásra való képessége miatt osztályellenségnek számított, az osztályharc elméletének értelmében szemben állva a munkásosztállyal. Hisz míg utóbbi valóban életfontosságú javakat termel, előbbi semmit, lényegében élősködik a becsületesen dolgozó réteg produktumán. (Furcsamód a kommunista vezetők mégis kedvelték a tehetséges magánorvosokat, lehetséges, kivételes esetben mégsem teljesen haszontalan a szakma…) A réteg életének ellehetetlenítése, méltóságának elvétele alapvető cél volt rendszert veszélyeztető működő elméje miatt. Ennek eszköze volt a fizetések betanított segédmunkási szintre való süllyesztése, olyan címen, „ezek úgyis kapnak hálapénzt”, mely szokás ebben az időben terjedt el tömeges méretben, köztudatba beékelődésének nyomán mai napig kínos probléma az érintett országokban. Továbbá ma is ennek a gondolkodásmódnak issza a levét a posztszocialista országok egészségügyi szektora a nevetségesen alacsony bérekkel, hisz többszörös emelés után jelenleg is csak 169 000 forint körüli az orvosi kezdő fizetés, mely tragikomikus adat összehasonlítva például a budapesti közlekedési társaság jelenleg is futó hirdetésében szereplő 400 000 forintos átlag bruttó bérekkel (feltétel – érettségi!), vagy bármely nyugat-európai, sok ezer eurós rezidensi fizetéssel. A cikkhez tartozó táblázat adataiból azt látjuk, nincs arányban a hazai életmód olcsóbb volta a külföldi orvosi fizetések sokszoros szorzójával, nem lehet a külföldi magas árakkal érvelni a hazai relatíve is alacsony egészségügyi bérek legitim volta mellett.

8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás? Míg több országban (Svédország, Franciaország stb.) folynak kísérletek a 30-35 órás munkahét és a Feltétel Nélküli Alapjövedelem gyakorlatával, a posztszocialista blokkban (egészségügyi szektorában biztosan) ma is nagy divat az ingyentúlórázás. Összehasonlításként a német rendszer – beléptetőkártya segítségével regisztrálják a benntartózkodás idejét, a hivatalos munkaidőtartamon túli bentlétet vagy szabadnappal, vagy bérkiegészítéssel honorálják. Felmerül a kérdés, milyen annak a rendszernek a személyes idő szentségéhez való viszonyulása, amely gátlástalanul visszaél ezzel?

Örökségnek tekinthetőek még a feudális orvos-beteg viszony és a klinikai hierarchia erős szintjei, a betegjogok terén tapasztalható információ- és asszertivitáshiány, a túlzott tekintélyelvűség, a rossz fizetések és munkakörülmények miatti tömeges elvándorlás, az intézményesített korrupció.
További pusztító maradvány a lélektan területéről az alábbi életrontó tényezők mély(ebb) meggyökeresedése – általános bizalmatlanság, létbizonytalanság, „bármi megtörténhet” érzése, passzivitás.

A kint általam látogatott 37 ágyas osztályon 8 rezidens, 1 szakorvos és 4 ún. főorvos dolgozott. Utóbbi az országban nem ismeretségi alapon járó egyszemélyes poszt, hanem külön hivatalos vizsgához kötött fokozat. Ugyanígy a meghatározott számú rezidens hely sem ki-ki kapcsolati hálója, hanem egy központi, 200 kérdéses, 4 óra alatt kitöltendő „rezi” vizsga alapján történik. Az orvoskivándorlás az országból még tömegesebb, mint hazánkból, a helyiek elmondása szerint az évfolyamok 30-40%-a vállal külföldön munkát, akár személyes döntés, akár a kényszer alapján, hisz a szakterületenként meglévő képzőhelyek száma korlátozott, az említett teszten jó pontszámot kell elérni a kívánt pozíció megszerzéséhez. Másik nyomós érv itt is a finanszírozás (ld. táblázat). Az orvos-, valamint nővérdenzitás (1000 főre eső eü. személyzet száma) Magyarországon 3,3 és 6,56, Romániában 2,66 és 6,24, míg „gazdag” országokban, például Németországban 4,125 és 13,48, Svájcban 4,11 és 17,8. Látható tehát, hogy míg orvosból arányaiban „csak” pártíz százalékkal van kevesebb a közép-kelet-európai blokk országaiban, mint a jobban működő egészségügyi rendszerrel rendelkező külföldi államokban, a nővérhiányunk kiemelkedő.

A marosvásárhelyi nagykórház és az orvosi egyetem is nagy erdős terület tövébe épült, a betegszobából kinézve hatalmas csodás zöld fatársulás tölti ki a látóteret, ezzel kutatások által is bizonyított módon nyugtatva a páciensek és orvosok idegrendszerét (az osztályon, melynek mindennapjaiba bekapcsolódtam, az a számítógép volt a “VIP”, mely közvetlen ablak melletti, így a munkából felnézve a heti ügyeleti beosztás helyett 100% erdő a vizuális inger). Egyetemünk pesti helyszínének épülésekor az Üllői út még igencsak külterületnek számított, így egy békésebb, kellemesebb környezetben folyt a képzés. Mára viszont oktatási épületeink, nagy kollégiumaink és klinikáink környéke is a köznyelvben csak “gettó” néven fut, pszichés és testi egészségre hátrányos hatású (állandó zaj, rossz levegő, esztétikumot nélkülöző kerületkép, zsúfoltság, kevés zöldfelület). Egy olyan terület, mely közvetlen közelében állandóak az építkezések, hatalmas az autóforgalom és a növényzet aránya a betontengerhez képest elhanyagolható, gyógyulásra és az orvostanhallgatók megfelelő kikapcsolódására kevéssé alkalmas – legtöbb épületünk sajnos ilyen. Keleti szomszédvárosunk ezen a téren tehát egyértelműen “beelőz” minket.

Itthon sem ritka az a szívmelengető kép, mikor a buszsofőr a megállóban elhelyezett tiltó tábla mellett gyújt rá menetszünetben, de kint ezt a jóérzésen kívül még törvény sem tiltja, így általános jelenség, hogy a szállítóeszközre várakozva a városhoz képest hatalmas autóforgalom bűze mellett több cigarettázó lakos 70 féle karcinogént tartalmazó gázelegyét is kénytelen a gyanútlan országba látogató szívni. A zárt téri dohányzást tiltó törvény náluk 2016 magasságában lépett életbe, mégis meg kell említenem azt a szomorú tapasztalatot, mely szerint az általam látogatott egészségügyi intézmény egy bizonyos dolgozói szobájából (mely ironikus módon pont a dohányzást tiltó táblával szemben volt található) gyanús füst szállt ottlétem alatt, belépve pedig a bűnjelek vizuálisan is észlelhetőek voltak.

Románia WiFi lázban ég! A fejlődés jeleként nem csak a magánházakban, hanem köztereken is 0-24 órában az összeadódva már nem elhanyagolható kockázatú elektromágneses terek hullámain fürdőzhet az ember. Kifejezetten közveszélyes lehet az a gyakorlat, mely szerint a napi 8-10 órát vezető, gyakran idősebb, komorbid sofőrök ülése mellett, tehát pártíz centiméterre az elektromos jelek alapján funkcionáló szerveitől – szív, agy – egy nem kis teljesítményű router üzemel a tömegközlekedést is lefedő teljes internetellátottság céljával. Eközben pl. Franciaország 2015-ben új törvényeket fogadott el a lakosság elektromágneses szennyezésnek, nem-ionizáló sugárzásnak való kitettségének csökkentése érdekében. Ennek értelmében kitiltották a WiFi és egyéb wireless technológiát a 3 éves gyerekek által tartózkodásra használt területekről, az iskolákban csak tanári használat idejére engedélyezett a bekapcsolásuk, sugárzásmérőket tettek elérhetővé a polgárok számára, a magas terhelésű területekre külön figyelmeztetik az arra járókat, a mobiltelefonok fajlagos energiaelnyelési értékét (SAR) kötelezően feltüntetik a gyártók, a sugárterhelés csökkentésének további módjáról tájékoztatják a lakosságot, az elektromágneses hyperszenzibilitás elterjedtségéről pedig kimutatást végeznek. Franciaországon kívül az alábbi országokban is megjelenik a téma, és ártalomcsökkentő intézkedéseket tesznek: Németország, Svájc, Ausztria, Belgium, UK, Spanyolország, Olaszország, Oroszország, Taiwan, Izrael, Ciprus, Ausztrália, USA, Kanada, India, Szingapúr. Sajnos hazánk a kérdésben inkább a romániai gyakorlat felé húz, ezt mutatja, hogy gyermekellátásra specializálódott intézményeinkben is gyakori a teljes WiFilefedettség (gyakran egyszerre 3-5 forrásból is), a gyerekek közvetlen közelében történő mobiltelefonálás mind szülői, mind nővéri oldalról, különböző elektromágneses jeleken alapuló készülékek kiterjedt használata. Figyeljünk erre a tényezőre, hisz sajnos a „nem tudtam, hogy veszélyes lehet” elv ellenére ugyanúgy károsítja a magyar embert is a túl nagy kitettség, mint egy franciát, attól még, hogy nálunk a téma fontossága nincs a köztudatban és központilag szervezett védelem sincs ellene. Az egyéni védekezés lehetőségeiről szeptemberi számunkban írtunk.

Romániában tömegesen találkoztam a szemét- és zöldhulladék-égetés gyakorlatával – nem csak fűtési, hanem puszta eltüntetési céllal is -, mely sajnos hazánkban sem ritka. A tűz egy mágikus elem – bármit a semmivel egyenlővé tud tenni! Sajnos csak látszólag van ez így, ugyanis egyetlen kupac avar elégetésének környezeti terhe felér 250 busz teljes napi egészségkárosító gázelegytermelésével! Fontos tudni, hogy Magyarországon a hulladékégetés (így a kerti növényzeté is) szigorúan tilos, százezres nagyságrendű bírságot von maga után. A jelenlegi ipari és közlekedési szennyezés mellett nem fér bele a levegő sajátkezű durva elgázosítása, ezzel nem csak önmagunk, hanem a környezetünkben élő emberek megkárosítása. A zöldhulladék értékes szerves anyag, körforgásba való visszajuttatásának módja a komposztálás (mely még lakáson belül is megoldható ún. „gilisztakomposztálóval”, gondolva itt a mindennapok során keletkező zöldség- és gyümölcsmaradványokra is, melyeknek szintén ez a megfelelő kezelési módja a kommunális kukába való hajítás helyett). Sajnos hazánk nem jutott még el arra a szintre, mint sok nyugati ország, melyekben külön kuka van a szerves anyagok szervezett komposztálására, így egyelőre egyedi megoldásokra van szükség. A tűzimádatnak pedig keressük meg kevésbé környezetszennyező módjait.

Egy 2017-es, egészségmagatartási statisztikákon alapuló felmérés szerint hazánk a világ hatodik legegészségtelenebb országa. Érdemes elgondolkodni azon, milyen annak az embernek a világ- és önképe, aki kitartó és rendszeres munkát tesz bele saját életminőségének önkezű rontásába, környezetének tönkretételébe (nagy mennyiségű silány élelemmel önelhízlalás – 61,6%-unk túlsúlyos vagy elhízott, 43,9%-unkat kényszerítik passzív dohányzásra az aktív füstölgők, magánautózással és illegális égetéssel a levegőminőséget elfogadhatatlanná rontjuk, környezetvédelem-kultúránk fiktív fogalomnak mondható). Kétségtelen, nehezített a minőségi, egészséges és nem szennyező élet kivitelezése egy gazdaságilag elmaradottabb és történelmileg-ideológiailag terhelt régióban, de nem lehetetlen, az egyén által befolyásolható tényezők terén a kezünkben a döntés, a nyugati vagy a keleti mintát kívánjuk-e követni és sugározni betegeink felé mindennapi fogyasztói választásainkkal, életformánkkal.