Tavaly Márciusban Scott Kelly és Mikhail Korniyenko 342 nap után tértek vissza a Nemzetközi Űrállomás (International Space Station, ISS) fedélzetéről. Ez a két férfi önkéntes kísérleti nyúl volt, az űrutazás hosszú-távú hatásaira voltak kíváncsiak. 2016 márciusára ígérték az első szuborbitális pornófilmet is, de hát be kellett érnünk ezzel.
Most megpróbálom velősen összefoglalni az űrhajózás hosszabb-rövidebb távú hatásait:
- nyirokrendszeredet tropára vágja;
- csont- és izomrendszeredet leamortizálja;
- pszichédet cafatokra szedi.
Mégis miért akarnak akkor felmenni az emberek? És miért akarnak visszamenni? És egyáltalán mit csinálnak ott fent egész nap? Technikailag naponta 16 napfelkeltét látnak, az egész nap alatt 24 órát értek… Először is tisztázzuk, hogy miért volt különleges a fent említett egy év: az átlagos kinttartózkodás 5-6 hónap, egyébként ennél rövidebb időre is fel lehet menni, például műholdakra. Az ISS, ahogy a neve is takarja, egy nemzetközi együttműködésnek köszönhetően épült állandó asztronauta-lak, ahonnan kutatják az űrt meg minden. Mármint tényleg mindent, bizonyos bacikat például a külső felszínén hagytak élni, aztán nagy meglepetésünkre, ezek az extremofil élőlények túlélték a sugárzást, oxigénhiányt, hőingadozást stb. Szóval mindenfélével foglalkoznak.
Nos, akiről én olvastam nemrég egy cikket (Marsha Ivins, ötször ment fel), ő mesélte, hogy a reggelek azzal kezdődnek, hogy „Úristen, kié ez a kéz? Ja, az enyém.” Az űrhajón ugyanis nincs fent vagy lent, egy hálózsákban alszanak, amit gyakorlatilag bárhová rögzíthetnek. Ebbe azután lekötözik magukat és a fejüket is rögzítik, másképp nem tudnának pihenni. De a karokat nem mindig rögzítik, úgyhogy azok reggel ott lebegnek, hogy csá, itt vagyok és a gravitációs vonzás hiánya miatt nincs is súlyom, szóval jöttem a frászt hozni rád. Egyébként ha szeretsz aludni, ne hagyd el a Földet. Meg van szabva egy 8 és fél órás pihenő mindenkinek, ebből átlagosan hatot alszanak át. Ugye a tested még megszokná azt, hogy nincs súlya (persze közben leépíti az izmaidat), viszont a cirkadián ritmus értelemszerűen felborul.
Létezik egy szindróma, a SAS (Space Adaptation Syndrome), ami röviden összefoglalja, hogy milyen tünetei lesznek egy piruló űrszűznek. Ez az adaptációs idő lecsökken, minél többször jár valaki az űrben. Gyakorlatilag arról van szó, hogy nincs a belső fülnek gravitációs ingere, így a fej állása egy nagy kérdés marad. Ennek eredménye: hányinger, fejfájás, szédülés + pszichoszociális zavarok – eleinte letargia, majd izoláció miatt szorongás. Szorongás miatt alvászavarok… Ráadásul az utasok panaszolták, hogy villanásokra, tűzjátékszerű fényekre ébrednek, amelyek feltehetően a kozmikus sugárzás miatt vannak (felgyorsult, nagy energiájú részecske, ami becsapódik bármibe – hosszabb távon ez a legnagyobb veszélyforrás odakint). És persze a fejfájás az első napokban normális, a test vízterei egyenletesen oszlanak el, értsd több vér és nyirok kerül mindenhova. Természetesen vannak, akik bárhol képesek aludni, beszámoltak már horkoló űrhajósról is.
Sikerült kiszabadulnod, ideje kilebegni a mosdóba. Kettő darab mosdó van az állomáson, és általában öten vannak rajtad kívül, legyél hatékony. Most dől el, hogy érdemes volt-e kiképezni téged. Célozni kell. Egy körülbelül 15-20 cm átmérőjű fedeles csőbe mehet a kettes számú, egy hosszú, sárga tölcséres csőbe pedig az egyes számú. Mindkettő gyakorlatilag egy porszívóra van rákötve, hogy segítsen. De ez nem csinál tökéletes vákuumot, szóval tényleg célozni kell, különben mindenhova menni fog belőle. Egy apró érdekesség: a sárga tölcsérnek van kicsi, közepes és nagy változata. Nem volt még a történelemben olyan űrhajós (nők is), aki nem a legnagyobbat kérte elsőre. Ilyenkor persze jött egy felülbírálás, hogy valóban akkora-e, amekkorának mondja magát (gondolom, rakétaméreteket mondtak be), így nagyon ciki lett az egész és mostanra azzal viccelődnek, hogy három méret van: nagy, óriási, gigászi. A méret a lényeg jelen esetünkben, hiszen ha túl nagyot viszel magad-dal, a pisi gyakorlatilag visszafolyik oldalt és ott fog keringeni körülötted, ami egyáltalán nem olyan, mint egy hógömb.
S ha már itt vagyunk, pár szó a menstruációról: amikor az első (amerikai) női asztronauta 1983-ban egyhetes küldetésre ment az űrbe, s a személyes csomagját állították össze, megkérdezték tőle, hogy menstruáció esetén elég-e 100 darab tampon. Tájékoztatásul mondom, hogy ez sok, ez túl sok, és a fickó, aki ezt kérdezte a NASA-nál dolgozott. Mi alapján számolta ki ezt? Valószínűleg azt hitte óránként kell cserélni – vagy épp litereket vérzünk. Egyébként jogos félelmekről volt szó, az orvosok a retrográd véráramlástól féltették a nőket, azaz ha nincs gravitáció, mi segítsen eltávolítani az elhalt méhnyálkahártyát és terelni a vért, akkor az majd szépen visszakúszik és tüneteket okoz.
Gyakorlatilag „lesz, ami lesz” zajlott az első „űrmenszesz”. Kiderült, hogy olyan szinten hormon által befolyásoltak a méhfal erei, hogy az űrben zajló folyadékredistribúció semmilyen hatással nincs rá. A méhfal görcse pedig segít az eltávolításban. Persze, hogy hosszabb távon mi lenne, lásd Mars-projekt, az kérdéses. Nem is a vértől félünk, hanem attól, hogy pontosan hány betétről, tamponról beszélünk (nagyon kevés hely van fent), hány liter vízről, ha mosható betétről vagy intimtölcsérről beszélünk, vagy épp hány tablettáról, ha fogamzásgátlással szüntetnénk meg a menstruációt. És nem jöhetsz most a progeszteroninjekcióval, mert osteoporózist okozhat, aminek eleve ki vannak téve az űrbeliek – havonta akár 1% csontot veszthetnek, ha nem edzenek. Amire ki akarok lyukadni, az nem az, hogy ne küldjünk nőket a Marsra – hanem hogy hogyan oldjuk meg a természetes folyamatot. Én a mosható bugyira szavazok, de a NASA-nak hiába írtam, hogy bugyit szeretnék küldeni az asztronautáiknak.
Ok, sikeresen kikeveredtél a mosdóból. Egyébként az astronauták öblítés nélküli szappanokat használnak a mosakodáshoz, és az edzések miatt naponta kétszer is „zuhanyoznak”. Most jön az edzés, jól sejted. Nem kell átöltözni, persze le fogsz izzadni, de nincs hol tároljuk a szennyest vagy épp kimossuk. Hazafelé kidobhatod elégetni a többi szeméttel. A csontjaidat és izmaidat alig használod, tehát ellustulnak, sorvadnak. Na most ez esztétikailag sem az igazi, de ugyanez a szívvel is megtörténik, ami már komoly veszéllyel járhat. Éppen ezért az asztronauták napi kétszer edzenek, rugós szalagokkal kötik hozzá magukat a futópadokhoz vagy egyéb eszközökhöz. Egyáltalán nincsenek súlyzók, mivel nincsen súly – minden rugós.
Nyomás dolgozni, kutass, ültess, csináld, amiért fizetnek és amiért letettél vagy két diplomát. Ja, hogy csak orvosid van? Jaj, de édes, na menjél szépen és tegyél le egy mérnökit meg valami hasznosat. Komolyan így történik. És általában nem elég angolul tudni, orosz is kell, ők viszik a legtöbb embert és rengeteg eszközt is. Sokuk pilóta, aki gyakorlatilag a jogsit később kapta meg, mint a pilótaengedélyét.
Reggelire nem volt időd, mivel a klotyót pucoltad magad után, így alig várod az ebédet. Nehogy azt hidd, hogy korábban leléphetsz, minden élőben megy. Ha valamit rosszul csinálsz, azt néha az egész világ láthatja a kamerákon keresztül.
A kaja dehidratált, gyorsfagyasztott, a korai időszakban van friss is, például gyümölcs. Nincs hűtő, de van mikród. A só és a bors is krémállagú, különben szétszórnád a semmibe. Nagyon sokat fogod használni az ízesítőszereket, mivel a folyadékáramlás az orrban is megnő és szinte eldugul, így a kedvenc ételeid kiábrándítóan íztelenek az űrben.
Délután megint dolgozol, majd edzel, aztán ha van egy kis szabadidőd, foglalkozhatsz a hobbiddal – bámulhatsz ki az ablakon, hallgathatsz zenét, edzhetsz, olvashatsz, beszélgethetsz a családdal, nézhetsz filmeket. A hétvége is szabad, különben sajnos bekattannál, és ezt nem hagyhatjuk.
Annak ellenére, hogy többen beszámoltak arról; ez az utazás volt életük legnagyobb kihívása, nem egy ember szeretett volna az űrben maradni vagy visszamenni bármi áron.
Szerző: Zajkás Petra
Fotók: Everyday Astronaut
A cikk nyomtatott változatban is megjelent 2017-ben a Szinapszis XIV. évfolyamának 3. számában.