– résztvevő színházi előadás a munkahelyi szexizmusról
A KB35 Inárcs társulat Kimondva – kimondatlanul című produkciója a MU Színházban elsőként a novemberben megrendezett OPEN Fesztiválon került színpadra, legközelebb pedig ugyanitt december 17-én lesz látható. A társulat egyik fontos célja a színházi nevelés. Kezdetben diákszínjátszóként működtek, később néhányan továbbra is együtt maradtak, és egy amatőr felnőtt színjátszócsoportot alakítottak. Ez a kialakult közösség azóta a felnőtt színházi fesztiválokon is szép eredményeket ért el, 2014-ben a Színjátékos Szövetség arany minősítését is megkapta.
 |
| Fotó: Illés Csaba |
A Kimondva – kimondatlanul című előadásukban résztvevő színházi formában foglalkoznak a szexizmus hétköznapi élethelyzetekben érvényesülő jelenségeivel. A darabról a rendezőt, Szivák-Tóth Viktort kérdeztük.
A darabotok most talán fontosabb, mint valaha. A nemrég nyilvánosság elé kerülő zaklatási ügyek kapcsán miért és kiknek ajánlanátok különösen ezt az előadást? Illetve ha igen, mennyiben aktualizáltatok?
Az előadást az események aktualizálták, innen is jött az ötlet, hogy készítsünk belőle felnőtt résztvevőknek szóló változatot, amelyben már nem a közösségi zaklatás, hanem kifejezetten a szexuális abúzus kerül a fókuszba. Elsősorban a tanúk szerepével foglalkozunk: az elsődleges, valamint a közösségi norma megalkotásában nem kevésbé fontos másodlagos tanúkéval. A botrány kapcsán úgy is fogalmazható mindez, hogy azoknak a cselekvési lehetőségeit keressük, akik tudtak/tudnak ezekről az esetekről, és azokét is, akik esetleg csak a virtuális térben helyeznek el markáns, vagy épp bizonytalankodó véleményeket az esetek kapcsán.
Fontos célotok a (színházi) nevelés; a Kimondva – kimondatlanul hogyan teszi ezt? Miben rejlik a gondolatébresztő, motiváló ereje?
A színházi nevelési, vagy résztvevő színházi forma alkalmas arra, hogy a témát kellő provokatív erővel vesse fel, érzelmi és értelmi síkon egyaránt mozgósítva a résztvevőket, ugyanakkor elég
nyitott is ahhoz, hogy ne egy előzetes rendezői koncepció – egyben akár ítélkező vélemény – érvényesüljön, hanem az adott részt-vevők közös alkotásaként szülessen meg az aznapi előadás. Több lényegi ponton biztosítunk lehetőséget arra, hogy meghatározhassák a történetet, a szereplők viszonyát, cselekedeteit, szavait. Lehetőséget adunk a passzív megfigyelésre – hagyományos nézői szerepkörre –, az aktivizálódó résztvevők számára pedig több formát is felkínálunk, hogy mindenki megtalálhassa a neki leginkább tetszőt.
Az alkotó folyamat során ti mit tanultatok a világról, magatokról?
Mi sem gondolkodunk, érzünk teljesen ugyanúgy, így az egyik fontos tanulság az volt, hogy el kell fogadnunk, hogy személyenként változik, kinél hol a határ, ráadásul ez helyzetről helyzetre akár változhat is. Ennek ellenére mégis meg kell találnunk azokat a közösen vállalt kereteket, amelyek között mindenki biztonságban érzi magát. Megerősödött bennünk a saját felelősségünk tudata is: az, hogy igenis van cselekvési lehetőségünk, és csak rajtunk múlik, hogy adott esetben hogyan mérlegelünk: akár teszünk valamit, akár elmulasztjuk ezt, az a saját döntésünk, még akkor is, ha épp nem tudatosítjuk. Ebben a tudatosításban segített sokat a próbafolyamat, és ezt a tapasztalatot szeretnénk nyújtani a résztvevők számára is.
Készítette: Lőrincz Gergely
A cikk nyomtatott változatban is megjelent 2017-ben a Szinapszis XIV. évfolyamának 4. számában.