– Interjú Szummer Csabával
Szummer Csaba (Sátoraljaújhely, 1956. október 24.) pszichológus, a Multidiszciplináris Társaság a Pszichedelikumok Kutatásáért (2010) alapító elnöke. Kutatási területe a pszichológia és a pszichoanalízis ismeretelméleti és tudományelméleti problémái és eszmetörténeti vonatkozásai, valamint a pszichedelikumok recepciója a nyugati kultúrában. Utóbbiról beszélgettünk tavaly karácsonyra megjelent könyve kapcsán.
Mikor és miért lettek kriminalizálva a hallucinogének?
Társadalmi okok játszották a főszerepet. A 60-as években nagy reményeket fűzött hozzájuk az amerikai ellenkultúra. A hippik úgy látták, hogy az LSD-vel radikálisan meg lehet változtatni az emberek tudatát, ez pedig szükségszerűen elvezet majd egy társadalmi forradalomhoz. A politikai elit megijedt ettől a lehetőségtől, és az is tény, hogy milliók kezdték abúzusszerűen használni az LSD-t. Egy nagyon intenzív tudatmódosító szerről beszélünk ugyanis. A meszkalinból, pszilocibinből, DMT-ből 50-100 milligrammnyi a küszöbadag, az LSD esetében 50-100 mikrogramm! Reális volt az abúzusveszély észlelése, viszont irreális a társadalomformáló hatásától való félelem.
Az ezredfordulót követően újra felmerült a hallucinogének gyógyászati alkalmazásának a gondolata, például az MDMA mint a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) lehetséges gyógyszere, vagy az LSD, a ketamin és az ibogain addiktológiai felhasználási lehetősége. Ha ezek tényleg hatásos terápiás eszközök lehetnek, miért tiltották be négy évtizeddel ezelőtt a terápiás alkalmazásukat is? A morfiumot például használják, pedig hírhedten nagy az addiktív potenciálja.
Ez igaz, de a morfiumhoz nem kapcsolódtak ideologikus várakozások, senki nem várta, hogy a morfiumtól megváltozik majd a társadalom. A 60-as évek erőteljes és színes ellenkultúrája, az új baloldal megjelenése, az egyetemfoglalások, a diák- és polgárjogi mozgalmak olyan miliőt alkottak, amiben az LSD-vel kapcsolatban messianisztikus elvárások jelentek meg. A 60-as évek közepére az LSD az ellenkultúra démonizálódott szimbólumává változott. A jogi szabályozás nem mindig ésszerű. Az lett volna a logikus, ha a hallucinogéneket kivonják a tömegfogyasztásból, de a terápiából és a kutatásból nem! Klinikákon, megfelelő felügyelet és szakértelem mellett az újabb kutatások szerint is nagy valószínűséggel megbízhatóan használhatók a pszichedelikumok terápiás, horribile dictu önismereti céllal. Ezeket a kutatásokat kellene felgyorsítani.
Ha jól tudom, a 80-as években megismétlődött az LSD kálváriája egy másik hallucinogén szerrel, az MDMA-val.
Az MDMA a 70-es évek második felében jelent meg. Eredetileg terápiásan alkalmazták, mint a 60-as évek hallucinogénjeit. Azután partidrog lett belőle ecstasy néven, majd 1985-ban betiltották (Vigyázat, amit ma ecstasy néven illegálisan forgalmaznak, az szinte soha nem tiszta MDMA!) Az MDMA víziókat kiváltó hatása gyengébb, mint a „klasszikus” hallucinogén szereké. Ugyanakkor empatogén és entaktogén hatású, azaz jelentősen javítja az empátiás és altruista képességeket és hajlandóságot, valamint a tapintási és erotikus érzékenységet. 3-5 óráig tart a hatása, eközben a szer megszünteti a szorongást és a társas izoláció érzését, növeli a terapeuta iránti bizalmat, vagyis pszichoterápiával rendkívül jól kombinálható.
Mitől függ az, hogy egy vegyület illegális drog lesz vagy legális gyógyszer? Azt hallottam, hogy a Ritalin például meglehetősen hasonló hatású az MDMA-hoz.
Francis Fukuyama, a híres amerikai filozófus veti fel éppen a Ritalin kapcsán, hogy mennyire önkényesen sorolták át az MDMA-t a drog kategóriába. A hallucinogéneket két hamis indokkal tartják a legszigorúbban tiltott kategóriában. Az egyik érv a magas addiktív potenciál, a másik a gyógyító képesség tagadása. Tudni kell azonban, hogy ezeknek az anyagoknak nincsen fizikai addiktív potenciáljuk, mivel nem hatnak az agy örömközpontjára, jutalmazó centrumára. Pszichés addikciót is csak nagyon ritkán figyelhetünk meg. A gyógyító képességük pedig egyre inkább bizonyítottnak tűnik.
Hol tartanak ma ezek a kutatások?
Strassman sikerét követően lassanként újraindultak a pszichedelikus kutatások, és mára egy kisebbfajta reneszánszról is beszélhetünk. Ennek részesei éppúgy az amerikai elitegyetemek (köztük a Harvard, a Johns Hopkins, a UCLA vagy a NYU orvosi karai), mint az Egyesült Királyság, Németország, Svájc, Hollandia, Kanada, Jordánia, Izrael, Oroszország, Litvánia, Csehország, Lengyelország, Spanyolország, Portugália és a latin-amerikai országok orvosi egyetemei és kutatólaboratóriumai. A vizsgálatok eddigi eredményei biztatóak. Úgy tűnik, a pszichedelikumok igazolni fogják az 1950–1960-as évek terápiás várakozásainak egy jelentős részét, s megfelelő szakértelemmel alkalmazva hatékony terápiás eszközök lehetnek a jövőre nézve. Amerikában 2005-től kezdődően adnak ki újra engedélyeket MDMA-kutatásokra. Az MDMA hatásosságát könnyebb igazolni, mint a klasszikus pszichedelikus szerekét, mivel jobban beleilleszkedik a jelenleg elfogadott gondolkodási paradigmákba. Ezek a kutatások túl vannak már a II. klinikai fázison, 2017-ben elkezdődik a III. klinikai fázis, 2021-re pedig reális cél a legális gyógyszerként való forgalmazás.
A legígéretesebbnek a PTSD-ben (posztraumás stressz szindróma) szenvedő, hagyományos pszichoterápiával gyógyíthatatlan amerikai veterán katonákon folytatott vizsgálatok mutatkoznak. Az MDMA-alkalmazások mellett a klasszikus terápiás alkalmazásokat is újra kutatják, például a haldoklók fájdalomcsillapítását és halálszorongásuk enyhítését LSD-vel, a depresszió és a kényszerbetegségek kezelését pszilocibinnel és MDMA-val. Az addiktológusok kimagasló eredményeket érnek el újabban ajahuaszkával, ibogainnal és ketaminnal alkohol- és heroinfüggők kezelésénél is.
Mire kell ügyelnie a terapeutának?
Meglepő módon a hallucinogének az elmúlt 5-10 év kutatásai szerint a felsorolt hallucinogén szerek gondos használat mellett a jelenlegi legális pszichoaktív gyógyszereknél lényegesen biztonságosabbnak tűnnek. A majdani terapeutáknak, akiket az MDMA esetében már el is kezdtek képezni, természetesen pontosan ismerniük kell majd az indikációkatt és a kontraindikációkat. Azt is figyelembe kell venni, hogy az LSD-t és a pszilocibint leszámítva a legtöbb hallucinogén szernek vannak fiziológiai mellékhatásai; például a vérnyomás- és pulzusszám-emelkedés az ajahuaszkánál és az MDMA-nál, illetve jelentős szívterhelés az ibogainnál.
Hogyan kell elképzelni egy hallucinogén-protokollt?
A terapeutának a pácienst fel kell készítenie a tudatállapot ideiglenes, és egyben radikális megváltozására, majd pedig biztosítani kell a felügyeletet az ülés alatt. Az üléseket követően gondoskodni kell az élmény integrációjáról, magyarán a kezeléseket pszichoterápiával kell kombinálni: alaposan át kell beszélni a pácienssel a megélt fantáziákat és érzelmi állapotokat, segíteni kell őt abban, hogy a hallucinációkból, fantáziákból, víziókból új perspektívákat nyerjen élethelyzete, életformája átgondolásához, döntési alternatívái kiérleléséhez. Egy gyógyszeres ülésre általában 2-3 hagyományos ülés esne a mostani kutatások szerint 4-5 héten keresztül, heti 2×1 órás gyakorisággal számolva.
A pszichedelikumokat egyéni, pár- vagy csoportos terápiában egyaránt lehet alkalmazni, kisebb, küszöb alatti adagokban, a feltáró terápiákat támogatva, ahogyan azzal Magyarországon is próbálkoztak az 1950–1960-as években, vagy – az LSD esetében – akár 1000-1500 grammos megadózisokban, ha a betegség, vagy addikció kezelése azt kívánja. A legtöbb kutató jelenleg gyógyító centrumokban gondolkodik, és kizárólag a hallucinogéneket jól ismerő, képzett terapeutákra bízná a szerek adagolását és alkalmazását. A páciens nem viheti haza a szert, ez nem is volna indokolt, hiszen nem szükséges belőle napi fenntartó adagot szedni, mint a jelenleg engedélyezett módon használt pszichoaktív gyógyszerekből. A gyógyszergyárak részben emiatt nem látnak a hallucinogének kutatásában és gyártásában üzletet, részben pedig azért nem, mert a szabadalmi védettségek lejártak. Mivel a pácienst a hatás lecsengéséig felügyelet alatt kell tartani, az LSD-nél ideálisabb a többi korábban említett pszichedelikum használata.
Hogyan lehetne védekezni a „bad trip”-ek és a „flashback”-ek ellen? Mi történik akkor, ha ezeknél az epizódoknál épp nincs jelen szakember?
Nem szabad újra elkövetni a 60-as évek hibáját, hogy boldog-boldogtalan hozzájuthat a szerhez. Az alanyok szűrése elengedhetetlen. Akinek a családjában pszichotikus megbetegedés volt – egészen az unokatestvérekig bezárólag – azok esetében nem ajánlják a pszichedelikus terápiát. Ugyanígy nem ajánlott a terheseknél való használat sem. Labilis mentális állapotban is kontraindikált a szerhasználat, mivel belobbanthat egy pszichózist. Az LSD az ilyen esetekben inkább csak előrehozza a később amúgy is bekövetkező pszichotikus epizódot, triggerként viselkedik.
A hallucinogének nem csodaszerek, s mint minden más gyógyszer, rendelkeznek mellékhatásokkal, noha más szerekkel összehasonlítva ezek csekélynek mondhatók. De ne az abúzusszerű használatot hasonlítsuk a legális gyógyszerek rendeltetésszerű, terápiás alkalmazásához! A „flashback”-ek prevalenciája 1-4 % között mozog. Annak az esélye, hogy a „flashback” katasztrofális végkimenetelbe torkolljon, megfelelően szűrt alanyok esetén gyakorlatilag kizárt.
A kutatások szintjén is volt érvényben tiltás?
Formális tiltás nem volt, de olyan nehéz volt engedélyhez jutni, hogy Amerikában húsz évig senki sem végzett ilyen irányú kutatást. Azonban mindig volt egy-két ország, például Svájc, Hollandia, ahol kisebb volumenű kutatások zajlottak. A 90-es években Rick Strassman pszichiáternek köszönhetően Amerikában újra elkezdődtek a humán kutatások a témában, s neves amerikai elitegyetemek szálltak be a terápiás alkalmazhatóság vizsgálatába. Strassman-ék a DMT nevű vegyülettel végeztek humán kutatásokat, ezzel pedig megtörték a jeget. A DMT-nek fontos magyar vonatkozása is van, ugyanis az 50-es években Szára István az akkori lipótmezei elmegyógyintézetben folytatott a világon először kutatásokat ezzel a szerrel. Az 56-os forradalom után Szára az USA-ba emigrált, ahol a későbbiekben pszichofarmakológusként meglehetősen nagy karriert futott be.
Egyébként hol helyezkednek el – veszélyességüket tekintve – a hallucinogének a pszichoaktív szerek palettáján?
Erről most már egészen pontos adataink vannak. 2007-2008 táján a brit kormány úgy találta, felül kell bírálni a pszichoaktív szerek jogi szabályozását, mivel az a logikus, ha a tiltás mértéke és a veszélyesség mértéke egymással korrelál. Ezért felállítottak egy vizsgálóbizottságot, melynek élére David J. Nutt került, aki pszichiáter és neuropszichofarmakológus egy személyben. Megvizsgáltak és sorrendbe állítottak veszélyességük szerint húsz pszichoaktív szert, köztük az alkoholt, nikotint, heroint, LSD-t és még sok mást, s azt találták, hogy a hallucinogének veszélyessége (addiktív potenciál, társadalmi veszélyesség) a többihez mérten meglehetősen kicsi. Ennek ellenére érdemi változtatások nélkül feloszlatták a bizottságot, s minden maradt a régiben. Nutt ezen felháborodva létrehozott egy független bizottságot, és kétszer is publikálták a The Lancet-ben az általuk mért adatokat. Megjegyzem, ma ez a legmegbízhatóbb kutatás a legismertebb legális és illegális drogok hatásairól és veszélyeiről.
Milyen szerepe van az Ön által életre hívott Multidiszciplináris Társaság a Pszichedelikumok Kutatásáért szervezetnek?
Legfőbb feladatunk az ismeretközlés a szakmai és a nagyközönség felé. A tényleges lehetőségeit és veszélyeit kell feltárni a pszichedelikumoknak! Ezek a szerek bizonyos esetekben megkönnyíthetik a pszichoterápiát, az önismeret fejlesztésében is segítségünkre lehetnek, mi több, spirituális vagy vallási fantáziák és élmények kiváltásában is szerepet játszhatnak. Az úgynevezett enteogén egyházak rituális kontextusban fogyasztanak hallucinogéneket. Az ilyen jellegű szerfogyasztás legális, mind Észak-, mind pedig Dél-Amerikában. Egyes tagjaink ezt is kutatják.
A könyve szinte kedvet csinál a kipróbáláshoz. Nem kapott ilyen jellegű vádakat?
Inkább csak vicces formában. Itt is szeretném hangsúlyozni, ahogyan a könyv elején: a pszichedelikus anyagok tudományos kutatásokon kívüli felhasználását a legtöbb országban, így Magyarországon is törvény tiltja, ezért forgalmazásuk lényegében bűnözők kezébe került. A drogdílerek által kínált anyagoknak mind az összetétele, mind pedig a töménysége kiszámíthatatlan. Amíg a jogi szabályozás nem teszi lehetővé, hogy bárki ellenőrzött körülmények között kerülhessen kapcsolatba a pszichedelikumokkal, és fizikai, érzelmi, valamint szociális szempontból a jelenleginél lényegesen biztonságosabb körülmények között, szakszerű felügyelet mellett találkozhasson velük, érje be a gyorsan bővülő szakirodalom tanulmányozásával!
Készítette: Maár Melinda
Fotó: Markovits Anna
A cikk nyomtatott változatban is megjelent 2016-ban a Szinapszis XIII. évfolyamának 6. számában.