Mi van a fa alatt?

A karácsony, mint ünnep és mint időszak rendkívül közel áll hozzám, mindig nagyon vártam, mikor jelenik meg az első karácsonyi dekoráció a plázákban, mikortól lehet ajándékkereső útra indulni, és mikortól találom meg a mézeskalács fűszerkeveréket kiemelt helyen a boltokban a bejgli hozzávalóival egyetemben. Egy ideig fel sem tűnt, hogy bőven hetekkel karácsony előtt ez a folyamat már tapasztalható, de idén, amikor október közepén megláttam az első kivilágítást, már nekem is szembetűnő volt annak indokolatlanul korai volta, és meg kellett állapítanom magamban, hogy bizony évről évre egyre korábban kezdődik a karácsony. Vagy legalábbis ezt akarják elhitetni velünk.
Egyre korábban tör ránk az érzés, hogy senkinek nincsen ajándékötletünk, a tavaly elromlott égősor helyett mikor veszünk újat, idén legyen-e először műfenyőnk vagy még ragaszkodjunk az igazihoz, aminek tűleveleit ugyan még júliusban is megtaláljuk a szőnyeg alatt, de isteni gyantaillata van. Elmosolyodunk magunkban, amikor a halloweeni vámpírfog és paróka mellett szorosan sorakoznak a girlandok, koszorúalapok és csomagolópapír-hegyek. Még javában hullanak az aranysárga falevelek, de már akciós a hólapát és a kandallóba való hasított fa.

Sokan figyelmen kívül tudják hagyni ezt a korai felfordulást, de véleményem szerint ők vannak kevesebben. A legtöbbünkben vagy csak gyanútlanul merül fel a kérdés: “mégis hova ez a sietség?” vagy egyenesen idegesítőnek tartjuk az egészet és lázadásképpen fülhallgatóval védekezünk a mindent átható Jingle Bells ellen. Pedig ennél sokkal többről van szó, és hasznosnak tartom, hogy megpróbáljunk kicsit a tolakodó, pirospozsgás arcú, felhőtlen boldogságot és kedvességet sugárzó karton télapószobor mögé nézni – és látni.
Ha tudatosan lefejtegetem az összes szentimentális héjat erről az ünnepről – kicsit fáj, de megteszem –, arra a tömör és szemtelen következtetésre jutok, hogy a karácsony egy üzlet is. Méghozzá egy nagyon jó üzlet – látszólag mindenkinek. Évente egyszer a legszigorúbb apuka is ráfanyalodik az új Barbie-figurára, hogy kislányát a fa alatt mosolyogni lássa, és ugyanitt az sem akkora tragédia, ha ugyanabból a szuperdömperből már van egy a nagynénitől. Vitathatatlan a karácsony érzelmi töltete és az ebből eredeztethető emberi viselkedésformák tökéletesen vizsgálhatóak, ha nyitva tartjuk a szemünket.
Egyesek adósságokba verik magukat, csak azért, hogy a karácsony varázsa és a csodabuborék, ami körüllengi, ne sérüljön még véletlenül se. Hogy utána mi lesz, az más téma, egészen más.
Ha valami akciós, az ember könnyebben megveszi, kevésbé szigorúan mérlegeli, valóban szüksége van-e rá, ez tiszta pszichológia. De biztos, hogy az, ami fölé fellógatták a hatalmas “karácsonyi akció” feliratot élénk színnel, az valóban akciós? És mi az az akció? Köszönőviszonyban van egyáltalán annak a bárminek a valódi értékével? És hogy tovább menjek, mi az, hogy valódi érték?
Ha hamarabb kezdjük érezni e nemes ünnep közeledtével járó időnyomást, egyre előbb fogalmazódik meg bennünk az ellenállhatatlan igény, hogy mindent elrendezzünk és beszerezzünk, ami karácsonyra kell és ekkorra már a boltok készségesen várnak – sőt csalogatnak – majd bennünket, hogy ezen igényünket zökkenőmentesen kielégíthessük.
Minden év elején, január első napjaiban kíváncsian várom, hogy elhangozzon a híradóban, hogy mennyit költöttünk a karácsonyra összesen. A pontos összegre sosem emlékszem, mindig csak a döbbenet érzése marad meg bennem. Megjelenik előttem a kép, ahogy kígyózik a sor a boltokban, hatalmas kabátokban és táskákkal a vállukon emberek lökdösődnek és magukból kikelve, fennhangon vitatkoznak, ha történetesen egyszerre többen nyúlnak az utolsó égősorért.
A vásárlói elképzelések és igények fejlődésével pedig természetesen kéz a kézben jár – ha nem előtte egy (vagy két) lépéssel – a reklámipar és a reklámpszichológia fejlődése is. Amíg kezdetben a reklámok célja – számunkra ma már teljesen felfoghatatlan módon – tényleg csakis a tájékoztatás volt, csak annyi, hogy tudd, ilyen is van; ma már nem kevesebbről van szó, mint a boldogság ígéretéről. Vezessen oda az út akár egy márkás új cipőben, vagy elegáns kabátban, akár a legújabb könyvön vagy egy egyszerű turmixgépen keresztül. Ha ezt megveszed, nemcsak lesz egy turmixgéped, nemcsak dolgokat fogsz tudni leturmixolni, hanem egyenesen megváltozik az életed, boldog leszel – üzeni a reklám. Ha nagy, értékes ajándékokat veszel, nemcsak kedveskedsz a másiknak, hanem boldoggá teszed. Őszintén kérdem, mikor máskor szeretné az ember igazán boldoggá tenni a másikat, ha nem karácsonykor?
Nehéz eligazodni a reklámok ingoványos talaján, amikor már nem egyszerűen csak termékeket vagy szolgáltatásokat hirdetnek, hanem jól kialakított imidzsekről akarnak meggyőzni, és arról, neked erre szükséged van, szinte élni sem tudsz nélküle. Lehetséges egyáltalán józannak maradni? És tényleg kell ilyenekkel foglalkozni karácsonykor…?
Nem tagadom, kicsit talán elragadtattam magam. Ha úgy tűnik, nyomokban düh, felháborodás és némi irónia lelhető fel soraimban, lehet, hogy úgy is van. Mindezzel együtt egyetemistaként, tavaly december huszonharmadikán, négy vizsgával a hátam mögött én is ott álltam nagykabátban, zacskókkal a kezemben a tömegben az utolsó roham kellős közepén, és készségesen dőltem be a csábítóbbnál csábítóbbnak tűnő szuperajánlatoknak egy nappal karácsony előtt. És ha néha egy hangyányit túlárazottnak éreztem valamit, percek – igazából másodpercek – kérdése volt meggyőznöm magam arról, hogy ez azért még így is megéri, a másik boldog lesz tőle, és amúgy is, karácsony van, nem?
Végtére is, mikor is lehetne az ember következmények nélkül önzetlen és nagyvonalú, ha nem ilyenkor,

 
Szöveg: Engler Nóra
A cikk nyomtatott változatban is megjelent 2016 őszén a Szinapszis XIII. évfolyamának 3. számában.