Lehet-e közös nevezőre hozni a képzőművészetet, a színházat és az irodalmat? Annak, aki kapásból nemet vágna rá, és annak is, akinek felcsillan a szeme: ”még több kultúra!”, elárulhatom, ez a frigy bizony jól sült el. Kollégámmal, Lévai Eszterrel a Textúrán jártunk.
Már ahogy kanyarodik fel a pöttöm 16-os busz a Halász-bástya alatt, megmutatva az éjszakai Budapest legszebb arcát, érezzük, most valami különleges fog következni (be is ugrik a gimiben tanult Esti Kornél, meg a beavatás-történet motívum). Benn a Nemzeti Galériában akkora tumultus fogad, hogy elégedettséget érzek; van igény és fizetőképes kereslet a kultúrprogramokra. És hogy mi is pontosan ez a rendezvénysorozat? Az immár harmadik éve megrendezésre kerülő Textúra alapkoncepciója a következő: végy 10 kortárs írót, akik a Galéria gyűjteményéből kiválasztanak 1-1 alkotást, ami valamit megrezonáltat bennük, majd a saját szájízük szerint írnak egy jelenetet köré, ezt aztán színészek keltik életre. Az egyes jeleneteket fűszerezheted olyan extrákkal, mint audiovizuális effektusok, élő zongorajáték, vagy balerina-növendékek vendégszereplése. Idén a projekt összefogása, a rendezés, Valló Péter, a Radnóti Színház igazgatójának kezében összpontosul, akinek a neve már önmagában garancia a minőségre, de olyan nagyágyúk is tollat ragadtak, mint Karafiáth Orsolya, Spiró György vagy a tavalyi Aegon-díjazott Péterfy Gergely. Színészi oldalról az ismert nevek közt találjuk Jordán Tamást, Takács Katit, Trokán Pétert.
A 19.00 órai kezdésig ácsorog a közönség a Hegyvidéki Solti György Zenekar csodás mini-koncertjét hallgatva, amitől nem lesz olyan érzése az embernek, mintha az Éjszaka a múzeumban elevenedne meg. Szerencsére itt múmiák (és Ben Stiller) helyett angyal, görög költőnő, tengerész és hasonló meglepő jelmezekbe bújt színészek jönnek értünk. A belépéskor kapott térképünkön lévő ikon alapján megyünk az első helyszínére, utána viszont szabad a pálya, olyan sorrendben járjuk végig a múzeumszínházat, ahogy nekünk tetszik. A jelenetek 5-10 perc hosszúak, így elvileg minden előadás megtekintésére van idő, mi sajnos csak 8-at tudtunk abszolválni a 10-ből, egyszerűen képtelenség megállni, hogy ne nézelődjön, álljon meg egy pár kép előtt az ember.
A 10 író: Bánki Éva, Berg Judit, Karafiáth Orsolya, Lovas Ildikó, Rakovszky Zsuzsa, Barabás Ferenc, Cserna-Szabó András, Dunajcsik Mátyás, Péterfy Gergely, Spiró György
A 10 alkotó: Farkas István, Gulácsy Lajos, Haris László, Kisfaludy Károly, Mányoki Ádám, Mednyánszky László, Orlai Petrics Soma, Rippl-Rónai József, Strobentz Frigyes, Szabó Ákos
A 10 színész: Takács Kati, Tihanyi Zsuzsanna, Péter Kata, Pálfi Kata, Sipos Vera, Kovács Lehel, Őze Áron, Kelemen József, Jordán Tamás, Trokán Péter
Stíluskavalkád, a lehető legjobb értelemben- talán ez írja le legpontosabban, mire is számíthatunk. Már maguk a képek is nagy időintervallumot ölelnek fel; barokktól egészen a szocializmus realista-modern megközelítéséig. Szerencsére a felkért írók nem a mindenki által ismert, művtöri-órán is mutogatott alkotásokat választották; sehol egy ásító inas vagy Dugovics Titusz- helyette a reformkori polihisztor, Kisfaludy Károly egy sarokban eldugott képe (Dunajcsik Mátyás, a Tengeri levegői vihar köré kerített, Oscar Wilde-ot idéző meséje számomra az este legmagávalragadóbb előadása volt), a nyomasztó Szirakuzai bolond megismerteti velünk Farkas István nevét.
Ahogy az is más, egyes szerzők miként közelítenek a feladathoz- van, aki Shakespeare Shylockjának monológjával tematizálja a portrét, más esetben az arckép csak egy ugródeszka; kiindulási alap a Szapphó köré kanyarított anekdotázáshoz: mind remek példák, hogy az irodalom úgyanúgy alapanyag a festőknek, mint a képek az íróknak. Mányoki Ádám Őszibarackos csendélete mellett valószínűleg lazán elsétálnánk, de Bánki Éva ezredese, akárcsak egy tárlatvezető, értelmezi nekünk a képet, miközben családi történetekkel traktálja a nagyérdeműt – így már más szemmel nézünk arra a hat érett gyümölcsre az antik őszi tájban.
Ezek a minidrámák, monológok továbbgondolkodásra sarkallnak, a kép már nem csak esztétikai minőségben „létezik”, tartalmat nyer – vagy éppen átalakul.
Intimitás- még egy fellengzősen hangzó szó, amivel jellemezném a hangulatot. A színészek tényleg csak egy karnyújtásnyira vannak tőlünk, egészen olyan érzésünk támad, hogy itt most csak nekünk játszanak. Úgy vonódunk be, akármilyen rövid időre is, a darabba, ahogy egy hagyományos színházban talán sose. Meleg, puha fények, csöndes folyosók – akkora a Galéria, hogy még a sok érdeklődő is elszórva bóklászik – mind hozzáad ahhoz az élményhez, hogy itt feltöltődünk szellemileg, good bye stressz!
A Textúra egyediségével, újító gondolataival, sokszínűségével levett a lábamról – ha pedig, Kedves Olvasó, neked is meghoztam a kedved, hogy nyakig elmerülj a művészetekben, az a rossz hírem van, hogy mindössze 6 alkalommal volt műsoron az irodalom-színjátszás szerelemgyereke. A nagy érdeklődésből ítélve jövőre is számíthatunk arra, hogy egy estére birtokba vegyük a múzeumot és Thalia múzsának áldozzunk.
Szöveg: Lakosa Alina