Kedves Hallgatók!

Két jelentkezőt keresünk a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Szent László Kórház telephelyén klinikai-experimentális hematológiai Tudományos Diákkörös munkára. Rugalmasan ötvöznénk a betegségek és a betegellátás klinikai megismerését az osztályon a kutató/diagnosztikai laboratóriumi munkával. Lényege, hogy egy megadott témával kapcsolatosan osztályos/ambuláns rálátást, valamint a feldolgozás alapjául szolgáló laboratóriumi metodikák megismerését, majd ezekben való részvételét is megszervezzük. A projekt csak konkrét végponttal (szakdolgozat, rektori pályázat, konferencia részvétel, közlemény) és a végigvitelhez szükséges teljes elköteleződéssel, rugalmas adaptációval lehetséges. TDK munka és klinikai munka kredit is leigazolható.

Közösen választjuk ki a leginkább testhez álló témát és alakítjuk ki a munkarendet.

A produktív együttműködés során célunk, hogy magyar (de lehetőség szerint angol) nyelvű konferencián és hazai szakmai rendezvény(ek)en előadható anyag készüljön és publikáció szülessen.

Két vonalon szeretnénk témát indítani aktuálisan:

1.Őssejt transzplantáció témában több irányban tudunk indulni, ezt részben érdeklődésre tudjuk szabni, részben az őssejt-transzplantáció, mint műfaj, részben a releváns diagnózisok határozzák meg.

2.A beteganyagunk az immunhiány minden mélységét és annak következményeit felvonultatja. Szeretnénk az immunhiányos állapotokban megjelenő vírusreaktivációkat karakterizálni egy infektológia-hematológia-mikrobiológia fókuszú téma elindításával.

Kérjük, hogy a jelentkezés tartalmazza az aktuális évfolyamot, esetleges előismereteket, a közös munkára becsülhetően elkülöníthető időmennyiséget, idősávokat lehetőleg két szemeszterre tervezve, illetve a projektben való részvétel célját (személyes érdeklődés a téma iránt, ösztöndíjpályázat, PhD, MD-PhD program, a fenti végpontok valamelyike, a projekt típusával átfedő karriertervek, stb.).

Ha felmerül bárkiben a páros munka, akkor erre is van lehetőség, hogy két szorosan összefüggő témát indítsunk el.

A jelentkezéseket az alábbi email címeken várjuk:

lakatos.viktor@dpckorhaz.hu

andrikovics.hajnalka@dpckorhaz.hu

szabobalintgergely@gmail.com