Összesen: 1 cikk

Dr. Vizi E. Szilveszter Széchenyi Nagydíjas agykutató, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, a Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet professor emeritusa kapta Az Év Ismeretterjesztő Tudósa Díj – Kisbolygóval honoris causa című elismerést. Az évente odaítélt kitüntetést a tudományos újságírók szavazatai alapján azok a tudósok vehetik át, akik a legtöbbet tették a tudomány népszerűsítéséért, közérthető megjelenítéséért.

Dr. Vizi E. Szilveszter főbb kutatási területe a központi és perifériás idegrendszer ingerület-átvitelének fiziológiai szabályozása és gyógyszeres befolyásolhatósága, a neuronok közötti kölcsönhatás, áthallás vizsgálata, valamint egyéb ingerület-átviteli kérdések. Egy új agyműködési modell, valamint több idegrendszeri betegség neurobiokémiai módszerének kidolgozása is a nevéhez fűződik egyebek mellett.

Az Év Ismeretterjesztő Tudósa Díj – Kisbolygóval honoris causa című elismerést a Tudományos Újságírók Klubja alapította 1996-ban, a díjazottakról magyar felfedezésű égitesteket neveznek el. A kitüntetettek között olyan tudósok szerepelnek, mint Simonyi Károly fizikusprofessor, Dr. Falus András immunológus, a Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet egyetemi tanára és Dr. Freund Tamás neurológus. Dr. Kiss L. László akadémikus, az MTA CsFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet igazgatója az Uránia Csillagvizsgálóban tartott díjátadón elmondta, a Vizi-kisbolygó elnevezése december 19-én vált hivatalossá. A Dr. Vizi E. Szilveszterről elnevezett kisbolygót 2008. december 31-én, szilveszter éjjelén észlelte Sárneczky Krisztián, a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet munkatársa.

Összesen: 1 cikk