A 2016. szeptember 5-i találkozóról
 
Mára picit „beszökött az ősz” Budapestre, de még a hűvös idő sem vette el senki kedvét, hiszen sokan összegyűltünk a mai délutánon is. Ma az önismerettel, az érzelmekkel foglalkoztunk, valamint az asszertivitás kérdésével, vagyis azzal, hogy ki mennyire áll ki saját magáért. Teszteket töltöttünk ki, majd kiértékeltük azokat,  hogy aztán át-, illetve megbeszéljük az eredményeket. És bizony sokat, de igazán sokat nevettünk! Végeredményképp elmondhatjuk, hogy egyre fejlettebb az önismeretünk, sőt, mindinkább képesek vagyunk kiállni magunkért, s már nem hagyjuk magunkat! Bár mindig van mit fejleszteni magunkon, sokat haladtunk előre. Csak így tovább lányok! Nagyon jól csináljuk!