Az egyetem korábbi professzoráról, Kerpel-Fronius Ödönről elnevezett tehetséggondozó programot 2007-ben indította el a Semmelweis Egyetem. A Tehetséggondozó Program elsődleges célja, hogy az egyetemre érkező, illetve az itt tanuló tehetséges diákokat felkutassa és gondozza, segítse őket.
A programról általában
A Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program
A diákok a Tehetséggondozó Programba kerüléssel elsősorban kiemelt szakmai irányítást, valamint az egyetem és a szponzorok által biztosított ösztöndíj lehetőségeket kapnak.
MENTORPROGRAM
A Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Programban részt vevő hallgatók számára az egyetem mentort biztosít, aki nemcsak a hallgató szűken vett szakmai előrehaladását segíti, hanem általános emberi fejlődését is figyelemmel kíséri. A jelenleg mentorált hallgatóink száma 200 fő. Diákjainkat 90 aktív mentor támogatja és kíséri figyelemmel. Azok a hallgatók, akik befejezik PhD tanulmányaikat, illetve kikerülnek az egyetem kötelékei alól, a Kerpel-Alumni szervezetbe kerülnek.
TEHETSÉGGONDOZÓ TANÁCS
A Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Programot a Tehetséggondozó Tanács irányítja. Tehetséggondozó Tanács tagjai az egyetem oktatóiból kerülnek ki. Ezek a személyek saját életpályájukkal is példát mutatnak a fiataloknak és egyúttal elkötelezettek a tehetséggondozás iránt. A Tanács kapcsolatot tart fenn a tehetséggondozásban érintett egyetemi szervezetekkel (TDK Tanács, szakkollégium, Doktori Tanács, Technológiai Transzfer Iroda, Hallgatói Önkormányzat, Instruktori Öntevékeny Csoport, stb.)
A Tanács dolgoztatja ki és fogadja el az egyetemi tehetséggondozás többletlehetőségeinek formáit és az e többletlehetőségekben részesülők körének kritériumait is. A Tanács gondoskodik e lehetőségek és kritériumok, valamint az odaítélés folyamatának nyilvánosságáról és ellenőrizhetőségéről. A Tanács tagjai rendszeresen és aktívan részt vesznek az egyetem TDK konferenciáján, az OTDK-n, a rektori pályázatok bírálatában és néhány kiválasztott ösztöndíj (így pl. a Jellinek Harry, ERASMUS, stb.) odaítélésében.
RENDEZVÉNYEK
A program keretében rendszeresen szervezünk szakmai rendezvényeket is tagjaink számára. Hallgatóink, mentoraink, rendszeres aktív résztvevői a kulturális és egyéb közösségépítő programokon, kirándulásokon, opera, színházlátogatásokon. Májusban és decemberben programunk egyik kiemelkedő tudományos-kulturális rendezvénye a Kerpel nap, melyen a tehetséges hallgatóink bemutatják a tudomány és a kultúra területén elért eredményeiket. Ez alkalommal kerül sor a Kerpel díjak és plakettek átadására is. 19 partner középiskolánk diákjai számára az egyetem neves oktatói tartanak évente egyszer a Tehetségnap keretében nagy sikerű előadásokat. A rendezvényen a diákok betekintést nyernek az egyetemen folyó klinikai és kutató munkába is.
ÖSZTÖNDÍJAK
A Kerpel Ösztöndíj segítségével a különböző Alapítványok és pályázatok által nyújtott forrásból évente 30 hallgató kongresszusi részvételét vagy kutatói tanulmányútját támogatjuk. A Tehetséggondozó Tanács aktívan részt vett a Freiburgi, Heidelbergi Egyetem és az ausztria Lions program által nyújtott ösztöndíj pályáztatásában. Elért eredmények között sikeres PhD védések, TDK Konferencia-helyezések, Rektori pályamunka díjazások, számos publikáció, nemzetközi ösztöndíjak sikeres pályázata szerepel a hallgatók részéről.
Jelentkezés feltételei és felvételi elbeszélgetés
A programba alapvetően formális kritériumok (tanulmányi átlag, elért eredmények) alapján lehet jelentkezni. A legjobbak a „Kiválósági listára” kerülnek, majd a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Programba a diákok személyes felvételi beszélgetés után juthatnak be.
Tovább a programba való jelentkezés menetét és a felvételit ismertető oldalra →
HASZNOS LINEK:
Cikksorozat a Kerpel mentorprogramról
Idén mind a hat egyetemi kar, és több új klinika, intézet is bemutatkozott a Kerpel Tehetségnapokon.
Az életmentő kutatásokról szóló beszámolók és a komolyzenei kamarakoncert is jól megfért egymás mellett.
Minden korábbinál többen jelentkeztek, illetve vettek részt a Kerpel-program Tehetségnapjain.
Kiválósági lista
Az egyetem Kiválósági listája
Az egyetem Kiválósági Listájára tanulmányi, tudományos és egyéb kiemelkedő teljesítményeket összefoglaló pályázattal az egyetem adott évfolyamán tanuló 35 éven aluli hallgatóinak kb. 5%-a kerülhet fel.
Képzést gazdagító formák a Kiválósági Listára került tehetséges hallgatók és fiatal oktatók számára:
- Az egyetem gondoskodik a kiemelkedően tehetséges hallgatói és fiatal oktatói számára személyes mentorok kijelöléséről, legkiválóbb oktatói és kutatói, kiváló TDK és PhD témavezetői közül. Ennek elősegítésére az egyetem felállítja mentorbázisát és megteremti annak a lehetőségét, hogy e mentori munka oktatási feladatként „elszámolható” legyen.
- A mentorok javaslatot tehetnek az egyetemnek a gondjukra bízott kiemelkedően tehetséges hallgató speciális tanmenetére. Az egyetem a kiemelkedően tehetséges hallgatói számára biztosítja a Központi Könyvtár összes elektronikus adatbázisához való távolsági kapcsolatot (e-könyvtár).
- Az egyetem a kiemelkedően tehetséges hallgatói és fiatal oktatói számára ösztöndíjat alapít.
- Az egyetem segíti a kiemelkedően tehetséges hallgatói és fiatal oktatói külföldi tapasztalatszerzését, őket a Tehetséggondozó Tanács tapasztalataikról beszámoltatja.
- Az egyetem rendszeres lehetőséget biztosít a kiemelkedően tehetséges hallgatók és fiatal oktatók, valamint mentoraik találkozására.
- A kiemelkedően tehetséges hallgatókat és fiatal oktatókat az egyetem Tehetséggondozó Tanácsa rendszeresen beszámoltatja tevékenységükről.
- Az egyetem különös és személyre irányuló gondot fordít arra, hogy kiemelkedő tehetségű hallgatói az egyetem oktatói karába kerüljenek.
- Az egyetem kiemelkedő tehetségű fiatal oktatóit reguláris oktatási és adminisztratív terhelésük mérséklésével kutatásaik végzését és hasznosítását segítő többlet lehetőségekhez juttatja.
- Az egyetemre felvett elsőéves tehetséges hallgatókat az egyetem ösztökéli a szakkollégiumába való jelentkezésre és személyükről szakkollégiumot, a Hallgatói Önkormányzat instruktorait és a TDK Tanácsot értesíti. Az instruktorok és a TDK Tanács a szakkollégiummal karöltve programot dolgoz ki az elsőéves tehetséges hallgatók orientálására, és számukra az érdeklődésüket felkeltő egyetemi lehetőségekről (tudományos és szakmai előadások, rendezvények, az egyetem könyvtárának szolgáltatásai, az egyetem Baráti Körének programja, diákköri konferenciák, versenyek, stb.) rendszeresen ismertetőket juttat el.
- Az egyetem a Hallgatói Önkormányzattal a HuMSIRC-kel és az ERASMUS irodával együttműködésben megteremti annak a lehetőségét, hogy tehetséges hallgatóinak fokozott lehetőségei legyenek külföldi részképzésben való részvételre.
- Az egyetem lehetőséget biztosít arra, hogy tehetséges hallgatói a Doktori Iskola kutatás-fejlesztési munka módszertanáról, etikájáról, tudományos kommunikációról, CV és pályázat írásról, menedzseri, életvezetési készségekről, az ismeretek gyakorlati hasznosítási lehetőségeiről, a vállalkozási készséget segítő ismeretekről, a szellemi tulajdon védelmével és hasznosításával kapcsolatos ismeretekről szervezett kurzusait látogathassák. Szükség és igény szerint elősegíti ilyen kurzusok indulását.
- A tehetséges hallgatóknak az egyetem speciális lehetőségeket teremt az MSc szakjaira való jelentkezésre, és e szakok párhuzamos végzésére, az egyetem PhD programjaiba való – az MD-PhD képzés törvényi felhatalmazása híján akár informális, a kurzusok látogatásában kimerülő – bekapcsolódásra, illetve a rezidens képzésre való orientációra és felkészülésre.
- A tehetséges hallgatók számára az egyetem Tehetségbónusz programot hirdet, az általuk felvett egyetemi kurzusok költségeit a térítésmentes 360+36 kreditpontnyi határon túl az egyetem magára vállalja.
- Az egyetem forrásokat biztosít a tehetséges hallgatói és fiatal oktatói találkozási lehetőségeinek és önszerveződésének elősegítésére.
Az egyetem 35 éves korukig szervezetten nyomon követi tehetséges hallgatóinak sorsát a doktori, rezidensi képzés során és után.
Képzést gazdagító formák a Kiválósági Listáról a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Programba bekerült hallgatók és fiatal oktatók számára