KEDVES érdeklődők!

A Kerpel-Fronius Tehetséggondozó Program Junior Akadémia online programsorozatának következő előadását 2026. február 17-én, 17 órakor tekinthetik meg. 

Az előadó: Prof. Dr. Kiss András, a Semmelweis Egyetem Patológiai, Igazságügyi és Biztosítási Orvostani Intézet igazgatója.

Az előadás címe: Mesterséges intelligencia a patológiai diagnosztikában

Az előadásokon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, ezt az érdeklődők minden előadás előtt legyenek szívesek megtenni. Az esemény napján 11 órakor lezárjuk a regisztrációt, mely időpont után nem áll módunkban további belépési linkek kiküldése.

Regisztrálok

 

Az előadásokon elhangzottak alapján, a Junior Akadémia középiskolás nézői minden vetítés végén egy tesztet tölthetnek ki (mely ide kattintva érhető el), hogy felmérjük tudásukat az elhangzottakból. Az adott előadáshoz kapcsolódó teszt a vetítés végétől számítva egy órán át tölthető ki. A tesztek végeredményét a válaszok helyessége, pontossága és a kérdőív kitöltésének ideje alapján határozzuk meg. Az egyes kvízekre kapott pontokat májusban összegezzük, és a legtöbb pontot elért fiatal kollégáknak egyedülálló lehetőséget biztosítunk: részt vehetnek a nyári Semmelweis-Kerpel Tehetségtáborban.

 

fontos információk a Junior Akadémia programsorozattal kapcsolatosan:

  • A Junior Akadémia előadásai továbbra is havi rendszerességgel kerülnek megrendezésre. A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
  • Az eseményt továbbra is online, Zoom-on keresztül fogjuk közvetíteni.
  • Résztvevők: középiskolás diákok, valamint tanár kollégák.

Bármilyen felmerülő kérdés esetén kérjük érdeklődjenek a kerpel.juniorakademia@gmail.com elérhetőségen.

Várjuk Önöket szeretettel a Junior Akadémia következő előadásán!

 

Üdvözlettel:
Kerpel-Fronius Tehetséggondozó Program