Minden eddiginél több diák vett részt az idei Tehetségnapon, melyet a Semmelweis Egyetem Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Programja szervezett. 17 iskolából összesen 285 középiskolai diák látogatta meg az egyetemi helyszíneket a tehetséggondozó programban résztvevő hallgatók kíséretében.
A klinikákat kis csoportokban felkeresve a fiatalok a Kísérletes és Műtéttani Intézetben műtősruhába bújhattak, valódi műtőeszközöket vehettek kézbe, sőt Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetemkipróbálhatták a műtéti varrástechnikát is. Betekinthettek a sürgősségi ellátás világába, de megnézhettek kutató-és alváslabort, korszerű műszerparkot atomerő-mikroszkóppal, valamint vizsgálhattak molekulaszerkezet is. A diákok ezen kívül a Mikrobiológiai Intézetben baktériumokkal ismerkedhettek egy izgalmas előadás keretében, az erősebb idegzetűek pedig az Igazságügyi Orvostani Intézetben bonctermi bemutatón is részt vehettek.
Mozer Mária