Ünnepélyes keretek között kötettett meg a szerződés egyetemünk és öt új partner-középiskoláinkkal, melyről a Semmelweis hírekben Bódi Bernadett tollából az alábbi cikk készült.
Az eredeti cikk a Semmelweis Hírekben olvasható.
Írta: Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
Öt új partner középiskola csatlakozott a Semmelweis Egyetem Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Programjához. A megállapodások ünnepélyes átadásakor Dr. Merkely Béla rektor hangsúlyozta: az egyetem legfőbb célja, hogy kiváló orvosokat és egészségügyi szakembereket képezzen, amiben a partner középiskoláknak is fontos szerepük van.
A rektor köszöntőjében kiemelte, hogy a Semmelweis Egyetem az ország egyik legpatinásabb intézménye, számos nemzetközi rangsor szerint a leginkább elismert, legjobb pozícióban lévő egyetemek között tartják számon. Hangsúlyozta: céljuk, hogy a legjobb orvosokat, egészségügyi szakembereket képezzék, ez pedig nem valósítható meg anélkül, hogy a legkiválóbb középiskolások érkezzenek ide továbbtanulni. Szólt róla, hogy az egyetemet a világ első 100 felsőoktatási intézménye közé kívánják pozicionálni. Dr. Merkely Béla hangsúlyozta: szeretnék, hogy az egyetemre legalább olyan büszkék legyenek az itt tanuló hallgatók, mintha a legnagyobb nevű külföldi egyetemre járnának. Hozzátette: ehhez szükséges a partneriskolák támogatása is.
Dr. Fekete György, a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Tanács elnöke hangsúlyozta: a 2007-ben létrejött tehetséggondozó programnak kezdettől fogva az egyik legfontosabb célkitűzése, hogy az ország legjobb középiskoláiból a Semmelweis Egyetemre vonzza a tehetséges diákokat, akikből majd kiváló orvosok, kutatók, oktatók válhatnak, és tovább öregbítik az egyetem hírnevét nemcsak hazánkban, hanem az egész világon.
Elmondta, eddig 25 partneriskolával voltak kapcsolatban, ami most harmincra bővült a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium, a Szent István Gimnázium, valamint a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium és a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium és Kollégium csatlakozásával. Beszélt a középiskolai tanárok szerepének fontosságáról; Szent-Györgyi Albertet idézve elmondta: a legfontosabb az ember cselekedetei közül az ifjú korában kapott értékrend, amit a családon kívül elsősorban a tanáraitól és az iskolájától kaphat egy diák – mutatott rá.
A szerződés aláírása után a partneriskolák képviselői köszönetüket fejezték ki, amiért az egyetem lehetővé tette számukra a programhoz való csatlakozást, ami büszkeséggel tölti el őket – fogalmaztak. A csatlakozásról szóló dokumentumot Dr. Merkely Béla és Dr. Fekete György nyújtották át a partneriskolák képviselőinek.