Bódi Bernadett tollából, Kovács Attila fotóival megjelent az egyetem honlapján a beszámoló diákszalon rendezvényünkről.

A Semmelweis Egyetem honlapján megjelent cikk, képekkel itt olvasható!

„A Jellinek Harry ösztöndíjat elnyert hatodéves orvostanhallgatók mutatták be tíz hónapos kint tartózkodásuk alatt elért tudományos eredményeiket a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program Diákszalonjában. A Semmelweis Szalonban megtartott rendezvényen Dr. Szabó Attila, a Kerpel-Fronius Tehetséggondozó Tanács titkára köszöntőjében hangsúlyozta: egy kiemelt ösztöndíjról van szó, ami már több mint 25 éve biztosít kutatási lehetőséget a legkiválóbb hallgatóknak Heidelbergben és Freiburgban.

Az elmúlt évek visszajelzései is mutatják, a Semmelweis Egyetemről kiváló hallgatók mennek mindkét németországi egyetemre – mondta Dr. Szabó Attila. Szólt róla, hogy a Semmelweis Egyetem évtizedek óta kiváló kapcsolatot ápol a Heidelbergi és Freiburgi Egyetemmel, így az ösztöndíjat elnyert hallgatók a legjobb laborokban, klinikákon tölthetik közel egy éves kutatómunkájukat, mely egész további karrierjük szempontjából meghatározó lehet pozitív értelemben – tette hozzá. A Jellinek Harry német-magyar ösztöndíjprogramban résztvevők döntő többségéből később PhD-hallgató lesz, akik jó eséllyel egyetemi, akadémiai karriert futnak be – hívta fel a figyelmet Dr. Szabó Attila. Utalt rá, hogy idén ünnepeljük az egyetem névadójának 200. születésnapját, így akik ebben a jubileumi évben nyerték el az ösztöndíjat, azok hatványozottabban megmaradnak az egyetemi emlékkönyvekben is.

A köszöntőt követően négy, korábban Jellinek Harry ösztöndíjat elnyert hallgató számolt be tudományos eredményeiről. Elsőként Lévai Eszter hatodéves orvoshallgató ismertette a heidelbergi gyermekklinika nephrológia laborjában végzett kutatómunkáját, mely során a tight junction és a fehérjék szerepét vizsgálta a peritonális dialízisben. Őt követte Krausz Máté szintén hatodéves orvostanhallgató előadása, aki a Freiburgi Krónikus Immunhiány Centrumban töltött tíz hónapja alatt az ADA2-deficiencia patogenezisének új aspektusait kutatta. Sayour Alex Ali végzős orvostanhallgató a Heidelbergi Egyetem szívsebészeti kutatólaborjában újfajta kardioprotektív gyógyszercsaládot vizsgált szívizominfarktusban. Dr. Erdélyi Zoltán pedig a Semmelweis Egyetem és a Freiburgi Egyetem kooperációjában megvalósuló projektet mutatta be, mely során a gyermekkori blastoma karakterizálását kutatták. A tehetséggondozó program hallgatóinak kulturális műsorában Dr. Tóth-Vajna Gergely és Dr. Tóth-Vajna Zsombor játszottak zongorán egy Händel darabot.
A Kerpel Diákszalonok és az ösztöndíj is az EFOP 3.6.3. pályázat támogatásával valósulnak meg.

Az egyetemi honlapon nemrég interjúsorozatot indítottunk, amelyben egykori ösztöndíjas hallgatókat kérdezünk tapasztalataikról, és arról, hogy mit tanácsolnak a leendő ösztöndíjasoknak. A folyamatosan bővülő sorozat eddigi cikkei itt és itt elolvashatók.”

A cikket írta: Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Köszönjük szépen!