Kedves Hallgatótársunk!
A Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatának közreműködésével, hosszas előkészítést követően a 2021/22 tanév őszi szemeszterétől megnyitja kapuit a Semmelweis Ignác Szakkollégium, ahova az Egyetem minden graduális hallgatójának lehetősége nyílik jelentkezni!
Miért érdemes jelentkezni?
Egy szakkollégium sokat jelenthet tagjai életében: közösség, tehetséggondozó, tanulókör és diákszervezet. A szakkollégium segíti tagjait a fejlődésben, illetve abban, hogy célokat tűzzenek maguk elé és el is érjék azokat, de felkészíthet egyes fontos, mindenkit érintő kérdésekre, helyzetekre is. A Semmelweis Ignác Szakkollégium tagjaként részt vehetsz az egyetemi kurrikulumot kiegészítő hasznos kurzusokon, konferenciákon, képzéséken, szakmai látogatásokon. A közösség részeként életre szóló kapcsolatokat építhetsz, élményeket szerezhetsz akár egy-egy közös táborban, csapatépítőn, akár a mindennapokban.
A Semmelweis Ignác Szakkollégium egy épületben kap helyet a Selye János Doktorandusz Szakkollégiummal, mely Magyarországon egyedüliként biztosít dedikáltan PhD hallgatók számára lakhatást és szakmai fejlődést. A két szakkollégium kooperációja azok mentorprogramjában testesül meg, mely során a doktoranduszok a Semmelweis Ignác szakkollégistáit a tudományos fejlődés érdekében pártfogolják, őket TDK hallgatóikként segítik, saját publikációikban számukra társszerzőséget biztosítanak. Mindez lépéselőnyhöz segíti a tagokat a későbbiekben a PhD fokozatszerzésnél is. A Semmelweis Ignác Szakkollégium tagság ráadásul előnyt biztosít a későbbiekben a Selye János Doktorandusz Szakkollégiumba történő bejutáshoz is a graduális képzés lezárultát követően, mint mentor. Ez utóbbiból pedig – kutatói életpálya-modellünk során – a Doktori Iskola Kutatás és Management munkacsoportjának segítségével egyenes utat kívánunk biztosítani a PhD fokozatszerzés után a témavezetővé váláshoz.
Tekintettel a két szakkollégium szoros együttműködésére a Hallgatói Önkormányzattal, a Doktorandusz Önkormányzattal és a Doktori Iskolával, tagjaink számára közéleti, valamint szervezési tapasztalatszerzést és előmenetelt is kínálunk, mely a jövőben vezetői pályát tervező hallgatók számára jelentős segítséget nyújt.
Ki jelentkezhet?
Bárki, aki a Semmelweis Egyetem aktív státuszú jogviszonnyal rendelkező hallgatója.
Hogyan lehetsz a szakkollégium tagja?
A felvételi eljárás megkezdéséhez nincs más teendőd, mint kitölteni az alábbi jelentkezési felületet.
A jelentkezőket a szakkollégium habilitációs bizottsága bírálja el. A fejleményekről a jelentkezőket a megadott e-mail címeken értesítjük.
Jelentkezési határidő: 2021.08.15.
Szeretettel várjuk a jelentkezéseket!