PAK – Pető András Kar
Dékán | Dr. Tenk Miklósné Dr. Zsebe Andrea

A Pető András Kar 2017. augusztus 1-je óta része a Semmelweis Egyetemnek. Csatlakozása előtt főiskolaként működött az intézmény. A hallgatói létszám alacsonyabb az Egyetem többi karához képest, ezáltal családias, otthonos a légkör nálunk. Könnyebb megismerni egymást és a minket oktató tanárainkat. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy tanítóink név szerint ismernek minket.

Hivatalos Facebook-csoport az első évfolyam számára →

A gólyatáborban egy betűt alkotnak a Pető András Karra felvett hallgatók, a PAK betűt. A későbbiekben a félévek során az évfolyamot négy kisebb tankörre szokták osztani (I/1, I/2, I/3, I/4). Lesznek majd olyan órák, amelyekre a teljes évfolyam járni fog, de olyan is, amiket ebben a csoportbontásban látogattok. A gyakorlati beosztásotok azonban egy másik fajta csoportbontásban lesz, amiről szintén majd időben tájékozódhattok a weboldalon. Ekkor derül ki az is, hogy iskolán vagy óvodán kezditek a gyakorlatot, de az előző években mindig az ABC első fele óvodán, a második fele iskolán kezd, majd félévkor cserélnek.

A tanulmányi ügyeitek intézésében a Tanulmányi és Hallgatói Központ, Karrieriroda (THKK) munkatársai lesznek segítségetekre fogadóidőben, amelyről a honlapon tájékozódhattok, illetve az épületben lévő iroda ajtaján szerepel. Az iroda a Kútvölgyi úti ‘B’ épület földszintjén található.

A karon a képzés nagyban gyakorlatorientált. A számos gyakorlati óra mellett folyamatos szakmai gyakorlaton is részt vesznek a hallgatók. Az első félévtől ebben a formában zajlik a képzés, így hamar megismerhetitek a konduktori hivatást. Minden második hetet a gyakorlóterületen töltötök majd, ezek között a hetek között pedig az elméleti oktatás zajlik. Így áll össze a Pető András Kar saját képzési stratégiája, az A és B hetek váltakozása, ahol egyik hét gyakorlati, másik elméleti hét.

A gyakorlaton neveltjeinkkel együtt lesztek és a konduktorokkal szoros együttműködésben fogtok team-ként dolgozni. Ezért váltóruhát is hoznotok kell majd a gyakorlatra, ami egy tiszta papucsból vagy kényelmes cipőből, egy kényelmes nadrágból (lehetőleg nem feszülős) és egy (nem kivágott) pólóból áll.

A gyakorlat megkezdéséhez kötelező orvosi vizsgálaton is részt fogtok majd venni, amelyhez már hoznotok kell bizonyos orvosi leleteket is. Erről a honlapon tudtok tájékozódni, és kérünk benneteket, hogy vegyétek ezeket komolyan, és tartsátok be a határidőket!

A Kútvölgyi úti campuson Könyvtár is üzemel az ‘A’ épület első emeletén. Itt minden számotokra fontos könyvet megtaláltok majd, és tanulásra is alkalmas hely. Érdemes a könyvtárba már az első napokban beiratkozni, hogy igénybe tudjátok venni a különböző szolgáltatásokat. A könyvtárban nyomtatásra is van lehetőségük a hallgatóknak.

A hallgatói terek modernizálása az előző szemeszterben kezdődött meg. Ennek keretén belül felújításra került a Hallgatói szoba is, ahová bármikor be tudtok ülni egy lyukas órában tanulni, pihenni vagy beszélgetni. Ezt a szobát a Kútvölgyi úti épület ‘B’ részén a földszinten, a THKK iroda mellett találjátok majd.

Reméljük hasznosnak találjátok ezt a tájékoztatót! Kérdéseitek esetén a jövőben keressetek minket bizalommal.

A gólyatáborban találkozunk!

Üdvözlettel,
Vas Eszter
kari vezető

 

További információk

További információk