ETK – Egészségtudományi Kar
Dékán | Dr. Dörnyei Gabriella

A Semmelweis Egyetem második legnagyobb kara, ahol több mint 3000 hallgató végzi tanulmányait magyar és angol nyelven, az Egészségtudományi Kar. Az egészségtudományok széles kínálata lévén, karunk sokszínűsége roppant egyedülálló az egyetemen.

Hivatalos Facebook-csoport az első évfolyam számára →

Számos szakon és megannyi képzési formában bővíthetik ismereteiket a karra jelentkezett érdeklődők. Az alapképzéseken felül mesterképzések, szakképzések, szakirányú továbbképzések, szakmacsoportos továbbképzések és PhD-képzések szolgálnak kielégíteni a folyamatos tanulás és fejlődés lehetőségének vágyát a hallgatókban. A Vas utcai, Erkel utcai és a Szentkirályi utcai épület ad otthont az egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók számára, igényes környezettel és korszerű eszközökkel.

Tanulmányaitok megkezdésekor érdemes minél előbb egy fehér köpenyt beszerezni, mivel nélkülözhetetlen szükség lesz rá a gyakorlati óráitokon. Az adott szakirány (például: gyógytornász) minden hallgatója együtt vesz részt az elméleti előadásokon, viszont a gyakorlati órákon kisebb csoportokra, úgynevezett „tankörökbe” osztva sajátíthatjátok el a tudást. A Neptun rendszer fog térképül szolgálni azzal kapcsolatban, hogy melyik tankörnek mikor, hol és melyik oktatóval van órája.

A karon az oktatás valamennyi szakirányon az első és másod évben az alapozó tárgyakkal kezdődik. Az alapképzés második felében kerül sor a szakirányspecifikus tárgyak anyagának és tudásának ismertetésére, elsajátítására. Az első félévben kisebb eltérésekkel, de nagyon hasonló tantárgyakat vesznek fel a hallgatók, melyeket összefoglalva ,,alapozó egészségtudományi tárgyaknak” hívunk és amelyek biztos alapot képeznek ahhoz, hogy az évek előrehaladtával megfelelő szakemberré váljatok a saját szakmátokban. Második félévtől már egyre több szakirány specifikus tárgyra számíthattok és belemerülhettek a választott szakma szépségeibe és sajátos varázslatos kihívásaiba.

A Vas utcai épületben a szülésznők, ápolók, védőnők és mentőtisztek számára korszerű és jól felszerelt szimulációs eszközök, a gyógytornászok számára eszközgazdag tornatermek és gyakorló termek állnak rendelkezésre az oktatások során. A dietetikus hallgatók a tankonyhában sajátítják el a szakmájuk számára elengedhetetlen fortélyokat. Az Erkel utcai épület mindenki számára oktatási terület.

A Tanulmányi Osztály a Vas utcai épületbe belépve rögtön balra található, az aula tágas folyosóin. Minden szakirány saját tanulmányi ügyintézőhöz lesz beosztva, aki segítséget nyújt Nektek tanulmányi kérdéseitekben. Az oktatók által összeállított kötelező és ajánlott irodalmakat épület alagsorában a jegyzetboltban tudjátok megvásárolni.

Tanulmányaitok során bármilyen kérdés felmerül bennetek sose tétlenkedjetek, forduljatok bátran a Hallgatói Önkormányzathoz segítségért melynek irodáját a Vas utcai épület alagsorában az ebédlővel szemben találjátok, ezen kívül a Medicina Kiadó egyes könyvei lehetnek még hasznosak számotokra.

Minden kedves gólyának élményekben és tudásban gazdag egyetemi éveket kívánunk!

Üdvözlettel,
Fekete Rea Réka
kari vezető

 

További információk

További információk