ÁOK – Általános Orvostudományi Kar
Dékán | Dr. NYIRÁDY PÉTER

Az Általános Orvostudományi Kar a Semmelweis Egyetem legnagyobb kara, ahol összesen csaknem négyezren tanulnak magyar, angol és német nyelven. A hatalmas hallgatói létszám miatt az ÁOK-on minden újonnan induló évfolyamot, így a Tiéteket is kisebb csoportokra, ún. betűkre osztják fel A-tól H-ig. A betűkön belül számokkal jelölt alcsoportokat is kijelölnek (pl. E → E1 + E2 + E3, …), amely a „szűkebb családotokat” fogja jelenteni.

Hivatalos Facebook-csoport az első évfolyam számára →

Tanulmányi Osztály

Tanulmányi ügyeitek intézésében a Tanulmányi Osztály munkatársai nyújtanak majd segítséget. Minden évfolyamnak saját ügyintézője van, aki készséggel áll majd rendelkezésetekre. A Tanulmányi Osztályt a Nagyvárad téri Elméleti Tömbben (NET) találjátok meg az első emeleti E15-ös teremben.

A karon ún. moduláris jellegű oktatás zajlik, s ennek megfelelően három modulra osztható fel a hatéves képzési időszak. Ezen három modul időrendi sorban: elméleti modul (első és második évfolyam), preklinikai modul (harmadik évfolyam) és klinikai modul (negyedik, ötödik és hatodik évfolyam).

AZ elméleti modul

Az elméleti modul javarészt az egyetemi élethez való hozzászokásról és a végeláthatatlannak tűnő, a későbbi éveket megalapozó tananyag elsajátításáról szól. Itt fogjátok megtanulni, hogy hogyan néz ki és hogyan működik az egészséges emberi test és az első boncolási élményben is itt lesz részetek, ugyanakkor az első év végén már a betegellátásban is részt vesztek a nyári ápolástani gyakorlat keretei között, ahol számos hasznos, életre szóló gyakorlati praktikát sajátíthattok el.

Eszközök, tankönyvek

Tanulmányaitok elkezdésekor már az első héten érdemes beszereznetek az anatómiai boncolásokhoz szükséges szikét és csipeszt, továbbá egy lakatot is, ami a szekrényetek zárásához kell majd. Mindezeket a NET-ben található földszinti orvosi műszerboltban meg is tudjátok vásárolni. A tankönyvek jelentős részét szintén a NET-ben található Semmelweis Kiadó boltjában, illetve a Semmelweis Klinikák megállóval szembeni Medicina Kiadó könyvesboltban tudjátok megvásárolni gyakorlatvezetőitek első heti javaslata alapján.

A preklinikai modul

A preklinikai modulban, azaz a harmadévben a már megtanult egészséges emberi szervezetre építitek rá annak kóros elváltozásait. Ebben az évben tanuljátok meg a betegségek gyógyszeres kezelésének alapjait is. A harmadévet követő nyáron a belgyógyászat nyári gyakorlat keretei között lesz lehetőségetek a megszerzett elméleti tudást a klinikai praktikumba ültetni.

A klinikai modul

A klinikai modul merőben más lesz, mint az előző kettő, ugyanis napjaitok nagy részét a betegágy mellett fogjátok tölteni valamelyik egyetemi klinikán. Ezen modul a gyakorló orvosi kompetenciák elsajátítására ad majd lehetőséget. A felépítése is meg fog változni a rendszernek, hiszen ekkor a tárgyakat már blokkosítva fogjátok majd tanulni, azaz csak egy adott tantárgy előadásain és gyakorlatain fogtok részt venni egy turnusban, melynek a végén fogjátok letenni a vizsgát. Ezt követően a csoportnak megfelelő, következő klinikai tárgy következik, végigvezetve benneteket így a klinikai orvostudományon. A negyedévet követően kerül sor a sebészet nyári gyakorlatra, amely lényegében az utolsó nyári gyakorlat az egyetemi képzésen belül. A hatodév annyiban tér el a klinikai modul két másik évétől, hogy ekkor már csak gyakorlati blokkokon vesztek majd részt, melyek végén szigorlatokkal zárjátok tanulmányaitokat, ezt követően pedig az államvizsgával léptek tovább a választott hivatásotok útján.

Üdvözlettel,
Bényi Botond Boldizsár
kari vezető

További információk

További információk