Pár éve még meglepődve vehettük észre, amikor az első aprócska miniszobor felbukkant a Bem rakparton: arról a bizonyos Főkukacról van szó, amely a Dunát kémleli. A Ho-Ho-Ho Horgász mesebeli figuráját később újabb ismeretlen eredetű kis szobrocskák követték – a Széll Kálmán téri Mekk Elek, a Várban kémlelő Kockás fülű nyúl, és még sorolhatnám…
Mára már rohamtempóban bővül a város miniszobrainak listája, és alkotójuk kiléte is ismert: Kolodko Mihály, az ungvári születésű szobrászművész alkotásai ezek. Kolodko kezdetben Ungváron készítette „gerillaszobrait” – azért is szokás az aprócska műalkotásokat így nevezni, mert önként, „suttyomban, suba alatt” helyezi ki őket a közterületre –, ezzel meglepetést okozva az arra tévedt járókelőknek. Később, mikor családjával Magyarországra  költözött, Budapesten folytatta eme nemes szokását: az első szobrot, a fentebb is említett Főkukacot családjával helyezte ki a Duna partjára. 
Valószínűleg már Te is felfedezted magadnak a „Kolodko-minik” számos darabját! Ha pedig újdonság számodra, itt a lehetőség egy egyetemi nap után felkutatni ezeket a kis csodákat! Az elmúlt nyáron sok új alkotással bővült a repertoár, s az internetes közösség körében is igen nagy népszerűségnek örvendenek a méretükből adódóan bujkáló, ugyanakkor megtalálásra vágyó szobrocskák. Ezen felbuzdulva, mi is segítünk kicsit képbe kerülni, mik, milyen apropóból és hol találhatóak szerte a fővárosban.
Sorozatunk első részében egy kalandra hívunk benneteket – találjátok meg a Kolodko miniket Ti magatok, legyen meg a felkutatás élménye! Ehhez az eddig a városban fellelhető szobrocskák közelképeivel, valamint egy térképpel nyújtunk segítséget. Jövő héten pedig a lelőhelyeket is felfedjük számotokra!
A képekhez kapcsolódóan nyereményjátékot is hirdetünk! Ehhez három feladatot kell teljesítened:

  1. Kövesd a Szinapszis Instagram-oldalát!
  2. Keress fel és fényképezz le egy (vagy több) miniszobrot Te magad!
  3. Az elkészült képet töltsd fel az Instagramra #SzinapszisAroundTheWorld címkével ellátva!

A feltöltők között értékes nyereményeket sorsolunk ki.
 
Főkukac

Tank

Rubik kocka

Mekk Elek

Kockás fülű nyúl

Piszoár

Breki

Herzl Tivadar

Öngyilkos mókus?
Lisa Simpson

 „Libidó”

Búvár

14 karátos autó

Noé bárkája

Seress Rezső

+1 külvárosi: Liszt Ferenc

+2 legújabb: Holdjáró – beszédes név, nem messze Brekitől, megtaláljátok?