Ljubljana Szlovénia fővárosa, egy nem túl nagy városka délen, amit mindenképpen érdemes meglátogatni. Kitűnő célpont egy párnapos „city break”-re, hiszen viszonylag közel van.
Igazság szerint nem szolgál többel egy-két napnyi látnivalónál, de ez egy rövid utazásnál pozitívum is lehet, mindemellett rengeteg szép kirándulóhely van a közelben. Mi utazásunk során két és fél napra mentünk, ebből egyet azzal töltöttünk, hogy ellátogattunk a bledi tóhoz.
Ljubljana
Szlovénia központjában fekszik a Ljubljanica folyó partján. A látványosságok közé tartozik szinte az összes híd, amin átjuthatunk a folyó egyik oldaláról a másikra – ilyen például a Sárkány-híd, vagy a Mészáros-híd.
A városnak mindössze háromszázezer lakosa van, akkora, mint egy nagyobb magyar település. A távolsági buszok megállójától/a vasútállomástól gyalog bejárható az egész óváros, a vár sincs túl messze (egy fél órán belül el lehet jutni a központ egyik végétől a másikba).
A folyó mindkét oldalán egymást követik a kávézók és éttermek, ahová be lehet térni, esetleg kiülhetünk fogyasztani – még télen is nagyon sokan választják azt, hogy kívül foglalnak helyet egy-egy hősugárzó szomszédságában, közvetlenül a folyóparton.
Nagyon hangulatosak az óváros macskaköves utcái, ahol kézműves boltok, kávézók és szuveníreket árusító üzletek váltják egymást. Miután végigsétáltunk az összesen, visszatértünk a folyópartra. Annak ellenére, hogy tél van, úgy döntöttünk, leülünk pár percre egy padra, hogy kicsit megpihenjünk.
Egy zeneiskolával szemben sikerült letelepednünk. Fél öt körül járhatott, még mindig világos volt, talán még sütött is a nap, ami a magasabb épületek homlokzatán látszott. A hátunk mögött csendes egyhangúsággal hömpölygött a Ljubljanica, a szemben lévő zöldes épületből pedig trombitaszó hallatszott. Először csak pötyögött, aztán egészen belelendült, nem is ment neki olyan rosszul az a darab, amit játszott. Sajnos előbb-utóbb fel kellett állnunk, hiába volt fából a pad, így sem volt tanácsos rajta tízperceket üldögélni öt-tíz fokban.
A macskaköves belvárosi utcáktól pedig alig kerül fél órába felsétálni a várba, ahová ugyan belépti díjat kell fizetni, de anélkül is megéri felzarándokolni, ha az ember nem tervez bemenni a vármúzeumba. A kilátás a város felé nyáron esetleg korlátozottabb, mint télen: különösebb kilátó nincs építve és a fák lombja zavaró lehet.
Télen se ütközik akadályba felkapaszkodni, bár ha valaki ezt nem szívesen tenné meg, akkor válthat jegyet a libegőre (ami kivételesen olcsóbb, mint a budapesti).
A Metelkova kulturális központ katonai múltra tekint vissza: korábban az Osztrák-Magyar Monarchia, majd Jugoszlávia számára szolgált főhadiszállásként. Jugoszláviából való kiválásuk után (1991) kérvényezték az épületek békés felhasználását, amit a város vezetősége ugyan engedélyezett, de nem egyértelműen. Így a régi kaszárnyákat először csak elfoglalták, belakták ezek az ifjúsági szervezetek. Maga az épületek közötti udvar szabadon látogatható. Különböző vendéglátói egységek, mint például romkocsmák és egy szálláshely is működik a területén.
A graffitik mennyisége meglepő egész Ljubljanában – még bent a belvárosban is sokba futhat bele az ember, bármerre indul. Itt pedig egymáson burjánzanak a színes képek és falfirkák.
A Metelkova tipikusan az a hely, ahol szobrot építenek rozsdás biciklikből, csavarhúzókból készítenek rácsot az ablakra, vagy muskátlit ültetnek egy autóroncsba – felveti a kérdést, hogy ez most tényleg művészet? Vagy mi is a művészet valójában?
A legtöbb falfirka is ilyen itt – annak a határán táncol, hogy művészetnek nevezze az ember az esetleg belefektetett idő miatt, vagy vandalizmusnak a „csúnyasága”, néha igénytelensége okán.
Bled
Ljubljanából egy órás autózással vagy egy másfél órás buszúttal lehet eljutni a bledi tóhoz, melynek közepén egy apró sziget található, amire egy templomot építettek. Nyáron fürödni is lehet a tóban, vagy átcsónakázva megnézni a templomot. A helyi szokás mintájára a vőlegénynek fel kell vinnie kézben a menyasszonyát a templomhoz vezető 99 lépcsőn, ha ott szeretnének megesküdni. Ahhoz pedig, hogy valóra váljanak álmaink, csak háromszor meg kell húznunk a harangot a hiedelmek szerint.
A tavat körbegyalogolni néhány órát vesz igénybe, feljutni a tó partján álló várba ugyancsak nem telik sok időbe. A táj nagyon-nagyon szép és különleges a körülötte fekvő hegyekkel. Más évszakban talán szebb – amikor van lombja a fáknak, de minket a tájat borító hó és az ég ezüstös fénye bőségesen kárpótolt.
A várhoz felfelé vezet egy kiépített lépcsősor és egy ösvény is. Lefelé menet egy kicsit zavaró volt az ösvényeken a hó, de így sem volt különösebben veszélyesnek mondható. Ha a vár felé indulva kerüljük meg a tavat, akkor a túra végén érünk a tó partján álló hatalmas szívalakhoz, ami a fényképezkedni vágyókat várja.
Utunkat folytathatjuk Bledből Bohinjba— ami ugyancsak egy nagyon szép tó köré épült község —, vagy vissza Ljubljanába, ahonnan ismét elindulhatunk egy újabb túrára, kirándulásra másik irányba — nem véletlenül hívják Szlovéniát Európa Új-Zélandjának.