Októberben újra megrendezésre került az immáron hagyománynak számító World Press Photo kiállítás. A Néprajzi Múzeum helyett idén a Nemzeti Múzeum adott otthont az eseménynek. Kísérő kiállításként az elmúlt 25 év legszebb természetfotói is láthatóak voltak.
Az épület állandó kiállításának a részeként a Seuso-kincsek kerültek bemutatásra a szomszédos termekben – ezt is érdemes megnézni, hiszen felbecsülhetetlen értéket képviselő nemzeti kincsünk része! Kis kitekintő, ha valaki kedvet kap a megtekintéséhez: a Seuso-kincsek a kutatások alapján a római korból származnak, a Balaton-felvidék környékéről és egy Seuso nevű nagybirtokos tulajdonát képezhették. A kincsek egy rézüstbe helyezett színezüst lakásfelszerelés elemei: korabeli tányérok, mosdótál, gyertyatartó, kancsó és hasonlóak. Az ezüstkészlet felbecsülhetetlen értéket képvisel (körülbelül 75 kg-nyi színezüst). A dísztárgyakon visszaköszönnek a görög-római mitológia elemei, csodásan kimunkáltak, minden egyes műtárgy használathoz illő díszítést kapott. Ajánlom mindenkinek ezt a rövid tárlatot, akár egyetem utáni esti kikapcsolódásnak is!
Na de térjünk is vissza a címben említett sajtófotóhoz.
A World Press kiállításra belépve a képeket tematikusan tekinthettük meg október folyamán. Fontos tudni, hogy a kelet-európai blokkban anno Magyarország volt az első, ahol megtekinthetővé vált ez az eredetileg holland gyökerekkel rendelkező tárlat.
A korábbi művészi fotográfiai kiállításokkal ellentétben (lásd Art Market élménybeszámoló), a sajtófotók sokkal elrugaszkodottabb látásmódot igényelnek. Egy művészi fotót elég csak megnézni, már a cím elolvasása nélkül is önálló életre kel, magával ragadja a nézőt. Itt, a kiállításon bemutatott fotók azonban sokkal kifejezőbb jeleneteket ábrázolnak (például a Venezuelai lángoló férfi, mely az év sajtófotója lett). Továbbá, a képek teljes üzenetét a képaláírás és a történet elolvasása után tudjuk csak igazán megérteni.
Csodálatra méltó, hogy olyan pillanatok lettek megörökítve, melyek hirtelen, egy szempillantás alatt történtek meg, s szinte hasonló gyorsasággal „beleégtek” a retinánkba.
Volt szerencsém egy kerekasztal beszélgetés során profi, díjazott magyar fotóriporterekkel beszélni erről a témáról. Nyilvánvalóan bennetek is felmerül a kérdés:
Hogyan képesek ezeknek a szemvillanás alatt megtörténő eseményeknek az ilyen professzionális megörökítésére?
Kérdésemre Révész Tamás, Balázs Béla-díjas fotóművész szavait idézem:
„Egy fotóriporter teljesen másképp látja a világot, mint egy művészi fotós vagy egy átlagember! A pillanat minden másodpercében a környezetét figyeli és analizálja, keresi a megörökítendő momentumokat és a zsigereiben van az érzék, hogy kiszámolja, mi fog történni”
Talán ez a maximalizmus teszi a kiállítást olyan misztikussá– egyedi élettörténetek, megrázó események és globális krízisek képekben való lenyomatait láthattuk. Ahogy fentebb írtam: a tárlat elején inkább a főesemények, a „Vezető hír” kategória képeit láthattuk – háborús tudósítások, tüntetések, társadalomábrázolások képeit. Továbbhaladva, a második teremben a globális problémák tárultak elénk. A természeti értékek kapták a főszerepet: kihalófélben lévő állatfajok sorsának lehettünk szemtanúi, például az antarktiszi ugrópingvin vagy az orrszarvú-vadászat következményei.
Ha eléggé elmélyedünk a képek történetében és képesek vagyunk eggyé válni az eseményekkel, csak úgy repül az idő!
Úgy gondolom, ennek a kiállításnak a fő jellegzetessége a hitelesség. Ellentétben a művészi fotográfiával, ahol minden kép beállított és előre megkomponált – itt ilyen nincs! A spontán pillanatok szakszerű dokumentálása folyik sebészi pontossággal, képmanipuláció nélkül.
Természetesen ez a spontaneitás, amelyet főleg a Vezető hír kategóriánál láthattunk, nem mondható el minden egyes képre. Hiszen nemcsak a spontán eseményekből lesznek dokumentált sajtóanyagok – jó példa erre az Emberek kategória képsorozata. Hat lány van lefényképezve – első ránézésre akár művészi sorozatnak is imponálhatna, – azonban a szöveget elolvasva értelmet nyernek a képek: a lefotózott kiskorú lányok mind terrorcselekmények áldozatai, öngyilkos merényletek végrehajtására kényszerítették őket…
Hasonló a helyzet a Hosszú távú munkák kategória képeivel is: itt a fotóriporterek évente-félévente visszatérnek az adott helyszínre és egyszerűen dokumentálják az ott látottakat – ezek lehetnek beállított képek is.
Végül a cikk elején említett 25 év természetfotói kísérő kiállításról is említsünk pár szót!
Immáron több, mint 25 éve rendezik meg a naturArt Az Év Természetfotósa pályázatot, melyre az ország legjobbjai neveznek. A képeket látva méltán mondhatjuk, hogy mind a természeti kincseinknek, mind a hazai természetfotósoknak köszönhetően a szakma éllovasának számít a magyar természetfotózás. Lenyűgöző kompozíciók, érdekes állatok, különleges fényviszonyok. Talán ezekkel a szavakkal tudnám legjobban leírni a kiállítást.
Ehhez hasonló élményeket Ti is átélhettek, hiszen a múlt hónapban (november 6-án) nyílt meg a 2018-as Az év természetfotói kiállítás nem is olyan messze, a Magyar Természettudományi Múzeumban (Ludovika tér). A képek január végéig tekinthetők meg; a megnyitó- és díjátadóról hamarosan újabb élménybeszámoló formájában tudósítunk!
