A dohány (Nicotiana tabacum) egy Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában, Délnyugat-Afrikában és a Csendes-óceán déli vidékein őshonos növényféle, nikotin és harmala alkaloid stimulánsokat tartalmazó drog, mely nyugaton tradíciók által szabályozott, kontrollált használat híján a WHO szerint a 21. században 1 milliárd ember potenciális önkezű gyilkossági járványának szere lett.
Az epidémia megnyilvánulásai hazánkban
A WHO 2016-os eredményei szerint Magyarországon a fiatalok 25%-a, a felnőtt férfiak 33,4%-a, felnőtt nők 22,2%-a használ dohányterméket. 2010-ben 20 470 ember halt meg dohányzás következtében, ami az összes halálozás egyhatodát (16%) tette ki. A korai (65 év előtt bekövetkezett) halálozások közel harmadát (29%) a dohányzás okozta. Átlagosan a füstölgő férfiak legalább 16, a nők legalább 19 évvel rövidítették meg az életüket.
Gondoljuk át a fentieket – a felnőtt magyar férfiak 1/3-a mérgezi magát önkezűleg habituálisan, a már pár aktív dohányos nap után megjelenő egészségi állapotromlást képes addig tetézni, a minőségi hanyatlás mellett mennyiségi viszonylatban is 19 évet beáldoz saját életidejéből egy eredeti gyökereitől elszakadva mára annak karikatúrájaként űzött szuicid gyakorlat oltárán. 2012-ben fiatalok körében végzett felmérés szerint 44%-uk otthonában, 70%-uk pedig otthonán kívül kénytelen mások füstjét beszívni, mely, ismerve a fiatal tüdő kiemelt vulnerabilitását, gyalázatos statisztika.
A 2012. január 1-je óta érvényben lévő nemdohányzók védelméről szóló törvény sokat segített a közterek élhetőségén, valahogy mégis az az érzés maradhat az emberben, nemigen járunk élen az ön- és közegészségtiszteletben. Igen kínos fényt vet egy társadalomra az a jelenség, mely Budapesten sétálva lényegében állandó élmény – kihívás úgy közlekedni, hogy „elegánsan füstölve” valaki ne okádna éppen a gyalogosra karcinogén gázelegyet. A buszmegállókra is érvényes dohányzástiltó intézkedés betartásra ösztönző fellépés (5 év alatt mindössze pár százszor történt bírságolás) és személyes felelősségvállalást elhozó működő mentális képességek híján szintén sokszor megszegésre kerül. Bár az egészségügyi intézmények ajtajától 10 méteren belül tilos a dohányzás, a bejáratok állandó „díszei” fehér ruhás bagózó egészségügyi dolgozók.
Klinikusként józanul látva a helyzetet, nagyon frusztráló, kiégés-facilitáló lehet azzal a tömegesen fennálló helyzettel szembesülni, melyben a kezdeti lelkes segítő jószándék egy olyan játszmába fut ki, ahol a páciens tudja, a dohányzás betegíti meg, tüneti kezelést igénybe is vesz, a generáló és fenntartó tényezőt viszont továbbra sem hajlandó kiiktatni, az orvos pedig kénytelen ehhez asszisztálni (lásd kellően kreatív beteg akár tracheostomával is meg tudja oldani a további karcinogenizáló addikcióhódolást).
Hogy jutottunk ide?
A szakrális füst
„Ha egy Szakrális Pipaceremóniát végzünk, megtöltjük a pipát szent dohánnyal és felajánljuk Nagyapának, A Nagy Léleknek, azután az Észak, Dél, Kelet és Nyugat szellemeinek, végül Földanyának. A ceremóniában való részvétel által az egyénnek lehetősége nyílik ebben az életben központosítottá válásra.” /Adam Fortunate Eagle/
Sámáni körökben a pszichedelikus ayahuasca főzet kísérőjeként jelenik meg, és míg a nálunk elterjedt kis dózisú nikotint tartalmazó termékek nem, erősebb formában viszont önmagában is használható hallucinációindukcióra, transzba lépésre. A nyugati kultúrkörben általánossá vált habituális használat náluk deviancia, a tinédzserlázadás tünete, élesen megkülönböztetik a tradicionális és kommerciális dohányt (előbbi saját gondos biotermesztés, utóbbi telekemikalizált és adalékanyagozott, lelketlen tömegtermék – a mai dohánytermékekben adalékok szé-les köre fokozza az „élvezetet”, főként pedig az addiktivitást, egyre halványuló kérdőjellel a karcinogenitást), egy hazai hivatalos lista csak 272-t sorol fel ezekből. Fontos különbség, hogy a tradicionális felhasználásban nem túl gyakori a füstölés, gyerekek közelében erősen limitált (vs. magyar anyuka babakocsiban lévő pár éves szülöttjének légútját karcinogenizálja, gyermekkórház előtt dohányzó apukák gyerekkel a másik kéznél), inkább enyhébb formák fogyasztása, kommericális dohány redukálása. Az inhalálás ritka, alkoholos és tisztátalan, zavaros gondolatok általi befolyásoltság alatt nem történik fogyasztás (vs. nyugati tipikus péntek esti realitás).
/Paul Ortega, apacs tradicionális gyógyító/
Ha a szűkebb szellemi látókörű emberen el is uralkodik az etnocentrizmus a fentieket olvasva – mely szerint egyedül saját társadalmi berendez
kedésünk a magas szintű és követendő, „fejlett”, a primitív törzsek szokásai pedig maximum egy lenéző mosolyt érdemelnek –, annyit látni kell, igen fontos egy szernél a valódi bölcsesség alapján (és nem pénzéhes reklámszakemberek hazugságai nyomán kreálódott) szabályozott használat. Tradicionális törzsi közegben nem történhetne meg az, ami nálunk mára „természetes” realitás, hogy egy ember akár 15-20 szál cigarettával egész nap „stresszoldásként”, a materiális síkba ragadva, bármilyen lélekemelő hatás, spirituális célzat nélkül, mindenféle józanságot nélkülözve háromnegyed életén át krónikusan mérgezné magát és környezetét. Sajnálatos jelenség, hogy a fogyasztói műértékrendnek egyre kevesebb közösség tud ellenállni az eddig romlatlanok közül is, mára őslakosi körökben is gond az elharapodzó antitradicionális szerhasználat.
A nikotin annyira erős méreg, hogy már pár szál cigarettából is kinyerhető megfelelő technikával annyi, mely instant (ön)gyilkossághoz elég. Újra felmerül a kérdés, hogyan tudtunk idáig eljutni?
Szentségből méreg – a kommercializálódás
A dohány európai története társadalmi rendszerünk gátlástalanságának mára teljes mértékben lelepleződött, kifejező példája.
A pestis és a háborúk korábban is megdobták a növény népszerűségét, de a 20. sz. elejétől megjelenő tömeggyártás az olcsó árakkal, a biztonsági gyufa megjelenése és főként a modern propagandagépezet tették csak lehetővé az igazán tömeges elterjesztést. Az I. világháborúban már fejadagként osztogatták a csomagolt cigit a csapatoknak, az ingyenes lakossági terjesztés tovább segítette a megfelelő tömegaddikció kialakítását. A világháború utánra gyakori jelenség lett a dohánybolt előtt álló sorok látványa. A nagy népszerűség hátterében sokban a gyorsan kifejlődő dohányipari lobbi és reklámok trükkjei álltak, melyek kezdetben egyenesen egészségesnek állították be a terméket, orvosokkal illusztrálva azt.
I would recommend Viceroys.”
„Give your throat a vacation”
Nem volt ritka a kisgyerekkel vagy a fiatal fantáziát megragadó figurával (Joe Camel) való reklámozás, a szexualitás és aktuális szépségideálok kihasználása sem.
„Dad, you always get the best of everything… even Marlboro”
„Blow in her face and
she’ll follow you anywhere” (??)
„Reach for a Lucky instead of a sweet”
Az 50-es évektől a kezdeti pár józanul gondolkodó ember hangja mellé összegyűltek kutatási evidenciák is a kritika nélkül tömegek által „benyelt” szokás toxikusságát bizonyítandó. Miután tovább már nem lehetett egészségesnek beállítani a füstöt, jöttek a cselesen statisztikakozmetikázó reklámok:
than any other cigarette!”
„20,679 Physicians say
Luckies are less irritating”
További kis trükkök: a termékek nikotintartalmának emelése, ammónia hozzáadásával hatás fokozása, a direkt reklám betiltása után rejtett hirdetések pl. Superman filmben Marlboro teherautó, ruhán és egyéb terméken reklámozás.
A fentiek nyomán olyan hamis asszociációkat sikerült beleégetni a cigarettával kapcsolatban az emberek tudati mezejébe a mai napig hatva, mint a szexiség, elegancia, soványság (étkezés helyetti orális örömök), szabadságélmény (amerikai álom), felnőttség, trendiség, közösség, „önpercek”-jutalmazás.
Fontos látni, hogy – bár a direkt reklámozás betiltásával az átlagember kevésbé találkozik vele – a dohányiparnak ma is nagy lobbigépezete van, ami aktívan dolgozik saját érdekei mentén, sokszor arra hivatkozva, munkahelyeket teremt, a közegészség pedig úgysem lenne sokkal jobb termékei nélkül sem (?).
A nyugati kultúrkört erősen átfertőző dohányzási lassú szuicidum/önrontó életmód tendenciája egy beszédes példa arra, mi történik, ha eredeti kontextusából kiszakítunk egy erős szert és egy gyökértelen, tradícióvesztett tömegben erőszakosan, hazug üzenetekkel elterjesztjük. Arra is felhívja a figyelmet, ha egy gyilkos minta elterjesztése az átlagemberek között üzleti érdekek mentén nem is annyira régen ennyire effektíven megtörténhetett, hiába gondoljuk azt, ma hasonló már nem létezhet, ugyanígy gyilkos szerek és technológiák vannak egészségre nem károsként, legalábbis nem bizonyítottan károsként eladva nekünk, megkárosítva az emberiség nagy részét (pl. mezőgazdasági kemikáliák, egyre csak erősödő elektromágneses terek).
A legelgondolkodtatóbb pedig talán az, milyen erők is uralhatnak egy olyan társadalmat, amely gátlástalanul képes a szentből – bocsánat –szart csinálni (ahogy látjuk nemcsak a dohány, hanem pl. több nyugati kultúrkörben démonizált, emiatt félrehasznált pszichedelikus növény esetén is), valamint olyan öntudatlan tömegeket kitermelni, melyek bármilyen erőszakosan elterjesztett viselkedésvírust kritika nélkül leutánoznak, saját maguk és felelősségteljesebb környezetük egészségét is krónikusan meglopva?
Szerző: Boros Annamária
A cikk nyomtatott változatban is megjelent 2018-ban a Szinapszis XIV. évfolyamának 6. számában.