Már a magyar népmesékből tudjuk, hogy a hetes számot valami misztikum övezi, nem lehet véletlen, hogy a hét tagot számláló Kanári-szigetcsoport sem az az átlagos úticél, még azután sem, hogy messzeségéből fakadó egzotikumától megfosztjuk. Akár egy család, minden tagja egyedi és megismételhetetlen, így szerencsére nem egyhamar fogyunk ki a desztinációkból. Lenn délen a Atlanti-óceánon még télen is kellemes időjárással számolhatunk, tökéletes menekülési útvonalat kínálva az itthoni télből.
Budapestről Gran Canaria, Tenerife, Fuerteventura és Lanzarote érhető el közvetlen repülőjárattal, ez utóbbi kettő akár össze is kombinálható közelségük miatt. Jelen cikk szerzője is a szorgalmi időszak 12. hetében ejtette meg a kirándulást, amikor ugyebár nincs a medikusnak egy egész hete hiányozni, de erre tökéletes az a Wizz Air konstrukció, hogy Lanzarotéra szerdán megy gép (majd fordul is vissza), míg Fuerteventuráról vasárnap este tudunk hazajutni, a két sziget pedig egy kellemes 40 perces hajóútra van egymástól. Senkit ne riasszanak el azok a beszámolók, amik Lanzarotét és Fuerteventurát végtele-nül kopárnak írják le. Való igaz, hogy buja őserdőket nem itt fogunk találni (ahhoz La Gomerát keressük fel), helyette viszont mindkét sziget tájképe olyan egyedi, amivel sehol máshol nem fogunk találkozni: Lanzaroten úgy érezhetjük magunkat, mint akik most landoltak a Mars felszínén, Fuerteventurán pedig csodaszép, végeláthatatlan homokos tengerpartok, hófehér dűnék.
A két sziget profilja teljesen eltérő, de ha bokszmeccset rendeznénk a kettő között, nálam Lanzarote kiütéssel nyerne – ez a parányi földdarab az aktívan pihenők Mekkája lehet, de az se csüggedjen, akit a kultúra vonz: a géniusz César Manrique gondoskodott róla, hogy egészen új perspektívából közelítsük meg a lávafolyamokat. Az összes sziget vulkáni tevékenységnek köszönheti a létrejöttét, ez pedig Lanzarotén a legszembetűnőbb – az 1730 és ‘36 közötti kitörések nemcsak a világon legjobban dokumentált vulkánkitörések sorozata, de a sziget alapterületét mintegy harmadával növelte – a vulkanikus talajnak és a szinte egész éves napsütésnek köszönhetően a helyi borok egyedi és kiváló ízvilágúak, a szervezett vulkántúrák mindig útba ejtenek egy-két pincét kóstolás céljából. A sziget talán legnagyobb szenzációja a
Timanfaya Nemzeti Park, ami szintén ennek (az akkor) természeti katasztrófának köszönhető – az UNESCO Bioshpere Reserve státuszát is kiérdemelte a csak itt megtalálható állat és növényfajoknak köszönhetően. Az 51 négyzetkilométeres park területén a híres Fire Mountain tetejéről fantasztikus a kilátás, amíg szem ellát, dimbek és dombok, hasadékok, sziklák. A turistákat szórakoztatni hivatott “kísérletek” megmutatják, hogy bár a felszín nyugodt, a magma a mélyben forr tovább. Ezt erősíti a 360 fokos körpanorámás csilivili üvegétterem a hegy tetején, ahol a húst a mélyből feláramló hő felett grillezik. A parkon átvezető egyetlen úton csak licenszelt buszok járhatnak, érdemes egy egész napos túrát kínáló cégnél befizetni – és ahogy a böszme nagy busz kanyarog a kráterek között, meg is értjük egyből, ide miért kell speciális busz és tapasztalt sofőr. Ha az utazási iroda vicces kedvű, még egy Mozart Requiem is felcsendül a haláltúrán, kétségtelenül a legidegtépőbb buszos (ufo)városnézés, amin valaha részt vettem.
César Manrique neve (és munkássága) egybeforrt Lanzarotéval – az először Berlinben, majd New Yorkban befutott festőművész a sziget szülötte, alkotásaira, stílusára és színkezelésére rányomta a bélyegét a vulkanikus táj. Manrique egészen új szintre emelte az ember-táj-művészet összhangot: saját luxusvillája (ma a César Manrique Foundation tulajdona) a bazaltorgonákba szervesen belesimul, a lávafolyamok a mindenféle társalgók falát képezik, míg a nappaliban a tökéletesen elhelyezett, képkeret formájú ablak festményként értelmezi a tájat. Ez az organikus szemlélet jellemzi a sziget északi csücskébe komponált Mirador del Rio kilátót, a Jameos del Aguat: egy föld alatti barlangrendszer összeköttetésben a tengerrel, ami koncertteremként, kiállítótérként került átértelmezésre, ember és természet harmóniáját példaként állítva elénk. Ha van időnk, a Jardin de Cactust se hagyjuk ki, 450-nél is több kaktuszfajtával talkálkozhatunk, pici dunditól a langaléta integetősig, és az eddig lenézett, szúrós növény is más kontextusba kerül. Szintén Manrique elvitathatatlan érdeme, hogy lobbierejét latba vetve megakadályozta a nagy tömegszállodák és magas épületek építésének engedélyezését, és minden háznak a tipikus fehérre meszelt, egységes képet kell mutatnia – így tartotta meg a sziget a rá jellemző retró báját. ‘92-ben a nagy művész autóbalesetben hunyt el, máig táptalajt szolgáltatva a vélekedésnek, az ingatlanlobbi keze vastagon benne van Manrique halálában.
Akik nem szeretnek a fenekükön ülni, pattanjanak nyeregbe, jól kiépített utak várják a bringásokat, meg persze kihívást jelentő emelkedők, a bicikli az egyik legjobb módja a sziget felfedezésének. Caleta de Famara kis halászfalu az észak-nyugati parton, szörfösöknek viszont maga a paradicsom, nemzetközi versenyek helyszíne – a fölénk tornyosuló sziklafal pedig gondoskodik a drámai hatásról, meg hogy indurka-pindurkának érezzük magunkat a nagy Természettel szemben. A magaslat emellett kiindulópontja a népszerű siklóernyőzésnek, tiszta időben rengetegen választják az adrenalinbombának és a táj megismerésének ezt az elegyét – földetérésként pedig nemes egyszerűséggel a gyanútlan napozók közé pottyannak. A sziget legszebb strandjai kétségkívül délen a Papagayos öbölben találhatók – snorkelezésre fel! Arany homok, azúrkék víz, kihagyhatatlan.
Fuerteventura, azaz erős szél.
Nomen est omen, olyan embert próbáló, folyamatos széláramlatok jöttek az óceán felől, amik nehezítették a gondtalan sütkérezést, pedig azért megy az ember lánya Fuerteventurára. Corajjelo városa körüli, fehér homokos, végeláthatatlan dűnék (a homok egészen a Szaharából utazik idáig!), a sziget déli csücskében a Jandida-félsziget képeslapra kívánkozó érintetlen strandjai – és így nagyjából ki is fújtunk, vállalkozóbbak a sziget fővárosában, Rosarioban felfedezhetik a szobormúzeumot, esetleg Caleta de Fusteban a sólepárló-múzeumot vagy La Atalayitaban megtekinthetjük, hogyan is éltek a “bennszülöttek” – azaz a Kanári-szigetek őslakói (akik nagy genetikai egyezést mutatnak a berberekkel) még a spanyol hódítás előtt. Fuerteventurára az ember lazulni jön (vagy tengerparti esküvőt tartani), ne várjon senki világmegváltó élményeket. Egy tanácsot hadd adjak: a nyugati parti kisebb városokat kerüljétek el, futószalagszereű apartmanok, all-inclusive hotelek, jómódú brit/német/skandináv turisták dömpingje, így sármja nem sok maradt ennek a résznek, bár egy reggeli tengerparti futásra tökéletes háttér – hátszél, és csak visszafele lesz kellemetlen. Helyette inkább foglaljunk a hippisebb Antiguaba szállást, közel archeológiai lelőhely, szélmalom, nyugalom. És mindenképp kóstoljuk meg a Majorero sajtot, ami kecsketejből készült helyi specialitás.
Marsra szállásra felkészülni!
Szerző: Lakosa Alina
A cikk nyomtatott változatban is megjelent 2018-ban a Szinapszis XIV. évfolyamának 5. számában.
Ha érdekesnek találta, ossza meg!
