A fenti mondásról nem hittem el, hogy tényleg létezik. A sztori része, hogy akkoriban költöztünk haza Franciaországból, és tizenévesként gyakorlatilag nem ismertem a legtöbb magyar szólásmondást. Hitetlenkedve kérdeztem anyukámat, hogy az még oké, hogy a “pénz számolva jó” – de mégis ki a lf*sz veri az asszonyt? (ezt a szót is akkor tanultam meg)
Szeretném leszögezni, hogy a cikkem célja nem a férfiak vagy nők általánosítása, valamint tisztában vagyok vele, hogy a férfiak ellen is követnek el erőszakot, de ez így is nehezen emészthető lesz. November 17-én volt egy ingyenes önvédelmi oktatás, melyet a Corvinus Egyetem MSc-s közvetítésével Kovács Ildikó önvédelmi instruktor tartott a BOE Emberi jogi szekciójának vendégeként, 25-én pedig a ‘A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja’ volt. Előbbi lejjebb, utóbbiról máskor.
Meg tudnád fogalmazni, hogy mi az erőszak? Én sem, ezért a nálam okosabbat kérdeztem, az internetet: kényszert alkalmazó erőkifejtés egy személy akaratával ellentétes célok elérésére, az érintett személy ellenállásának megtörésére.
Irányában lehet önsértő, interperszonális vagy kollektív, lásd háborúk. Tartalmilag lehet verbális, fizikai, lelki, szexuális vagy akár gazdasági. Feltételezem, hogy legtöbbünknek az interperszonális fizikai vagy szexuális erőszak jut eszébe, ha a címet olvassa, és bár sokan átéltünk már verbális erőszakot, az ember feltételezi, hogy az nem is erőszak, csak “csínytevés”. Az interperszonális erőszakhoz sorolhatunk mindent, amit nem akarunk meglátni: gyermekkel, fiatalkorúval, időssel szemben elkövetett erőszak vagy elhanyagolás. Tartok tőle, hogy legalább az egyikkel már találkoztatok.
Családon belüli erőszak – talán a legelterjedtebb, hiszen békeidőben is ott van. Jelenleg Magyarországon minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz partnere. Világviszonylatban is rosszul állunk, és mint minden bűncselekmény, valószínűleg ez is a jéghegy csúcsa. Ha belegondolsz, akkor van valaki az ismerőseid között, akit bántalmaznak. Lehet, hogy ezután a cikk után mindenkire ferde szemmel nézel majd, és sajnos jól teszed. Ez nem a szegényebb réteg sajátja, ugyanúgy kényszeríthet valakit a férje egy plasztikai műtétre, azzal fenyegetőzve, hogy elhagyja, ha nem fekszik kés alá. Az esetek nagy részében „rendes” emberként van elkönyvelve az erőszaktevő, és azonnal a szenvedő alanyt kezdik hibáztatni. Nagyon félelmetes, és mi is könnyen belefuthatunk a „victim-blaming” szituációkba. Magyarország a viszonylag biztonságos országok közé tartozik gyilkosságügyileg, ezért itt beszámolnék egy francia kutatásról: a legtöbb gyilkosság otthon, élettárs által, mások által békésnek tartott kapcsolatban történik. A gyerekmolesztálásokról is tudni, hogy az elkövetők közeli ismerősök, családtagok (és férfiak, női elkövetőről szinte nem is hallani). Ebből levonható a következtetés, miszerint a legbiztonságosabbnak tartott hely, az otthon sok ember számára maga a pokol.
Hiányzik a romantikus énem, néha előjön, főként mások előtt, de már alig emlékeztetlek rá. És amint eltűnnek a többiek, rajtad vezetem le a frusztrációmat. Hányingerkeltő a konyha, biztos kibeszélnek engem miattad. A te hibád, hogy ilyen mocsok van! „Csak azért teszem, mert szeretlek” – mondom, miközben fojtogatlak…
Most lépjünk egyet hátra a helyzetből, vizsgáljuk meg kívülről, hogy ezután mi történhet. Lenore E. Walker kutatása szerint a családon belüli erőszak ciklicitást mutat: először is a stressz felgyülemlik. Eközben a bántalmazó mindenben hibát talál, az áldozat pedig megpróbálja minden igényét kielégíteni. Olyan, mintha tojáshéjakon járkálnál – ez csak időhúzás, úgyis eljön az a pont, amitől félsz: akut erőszak. Ekkor tettlegességig fajul a feszültség (verbális vagy fizikai erőszak). Itt tényleg bármi megtörténhet, tányérdobálástól a gyerekek előtt megerőszakolt nőig. És most jön az áldozat ellenállásának megtörése, a mézeshetek/békülés időszaka. Amikor a bántalmazó mélységesen megbánja tettét, ha eddig ivott, hirtelen abbahagyja, fogadkozik, hogy soha többé nem üt meg, elhiteti, hogy minden rendben lesz. Ha ez nem az első ilyen eset, már csak egyszerűen úgy tesz, mintha „mi sem történt volna”. Tudom, hogy kívülről könnyen rákenhetjük az áldozatra, hogy „akaratgyenge” – igen, mert az. Hiszen valaki éjjel-nappal azon volt, hogy elhitesse vele: te egy senki vagy. Sose találsz mást, aki szeretne. Nincs semmi, amire büszke lehetnél.
Valószínűleg megpróbál kisétálni a kapcsolatból (ha volt jó kapcsolata, van összehasonlítási alapja, ha nem, akkor bizony neki ez a „normális”), de ekkor öngyilkossággal, a gyerekek elkobzásával fenyegetőzik vagy egyszerűen anyagilag meg van kötve a keze. Most csend van. A bántalmazó elérte a célját: a kapcsolat megmaradt, tette meg lett bocsátva. Mostantól újra gyűlni kezd a feszültség és az erőszak ciklusa kezdődik elölről.
Természetesen más elméletek is vannak, minden (abuzív) kapcsolat más és más, nem az a célunk, hogy tanulmányozzuk – hanem hogy megállítsuk. Persze még jobb, ha senkivel se történik meg.
Úgyhogy most figyelj ide: egészségügyi dolgozóként, tanárként, barátként, szomszédként, járókelőként, testvérként, szülőként, csapattársként te leszel az, aki felismerheti a jeleket:
Természetesen ott vannak a külsérelmi nyomok, a monokli, több oldalon zúzódás és „leestem a lépcsőről” sztorik, vagy egyéb misztikus magyarázatok. Gyakori hiányzás (iskola, munkahely, baráti találkozók). Ha már ismerősöd, változásokat tapasztalsz a szépészeti rutinjában – nem sminkel, pedig régen imádott. Nem feltétlenül lesz elhanyagoltabb, a lényeg itt a változás a kapcsolat előtti énjéhez képest. Például ha havi szinten járt fodrászhoz, most pedig lenőtt a haja, és van egy furcsa érzésed. Mintha már nem önmaga lenne, hiszen eddig a társaság lelke volt. Minden mondata után a párjára pillant. Mintha megerősítést várna vagy félne. A párja pedig olyan dolgokat mond vagy tesz, amitől mindenki kínosan feszeng, nem tudják mire vélni, ahogy meglegyinti, gúnyt űz belőle vagy nevekkel illeti. Hiszen ez a lány imádta a spagetti-toppokat és a szoknyákat! Most meg mintha nem is a saját mérete lenne, de főként nem a stílusa. S bár nem sminkel ki, mintha alapozót feltett volna. Nem csak az arcára-nyakára, bár ott is vastagon van. A kézfejére… Csak ennyi látszik ki a hosszú ruha ujja alól. Persze ott van az ellentéte is, a plasztikai sebész páciense – ez nem az ő melle, nem az ő szája, mindene kényszeresen tökéletes. Vannak ilyenek. Mégis, a pasija folyamatosan szekálja mindenért. Te pedig védelmedbe veszed, hisz a barátod. És most, hogy szóvá tetted, lehet, többé nem is találkozol majd velük. Amúgy is kellemetlen volt hallgatni, ahogy 300 forinton megy a veszekedés.
Most jut eszedbe, hogy nem volt csajos estétek, amióta megvan a pasi. Persze biztos elfoglalt… új kapcsolat meg minden. De a testbeszéde is más lett. Kisebb lett? Mintha görnyedtebb lenne. A párkapcsolatáról nagyon felületesen beszél, pedig mostanra mindent szoktál tudni az aktuális pasiról. Mintha nem is lett volna élete a fickó előtt. Hova lett a röplabdacsapatból? Egyáltalán van még hobbija? Már nem posztolgat, nem válaszol messengeren, nem hív vissza. De jaj, ha a pasit ignorálja. Ha nélküle jött, a telefonon lóg és korán elmegy. Mindig siet. Olyan vörös és pufi a szeme, mintha sírt volna. Rákérdezek, tagad. Másban is hazudik – nem jött be dolgozni, mert náthás (Egy traumatizált orrnak elég egy nap, hogy ne legyen feltűnő, és persze valakinek el kell takarítania a törött tányérokat is.) – nem jött el a születésnapomra, merthogy „le kellett engednie a hűtőt”. A legnagyobb hazugsága az, hogy boldog.
Tudom, hogy mindezekből az jöhet le, az erőszakot csak heteroszexuális kapcsolatban követik el, és minden férfi egyforma. Nos nem. Jobb sejteni valamit és ne legyen igazunk, semmint hagyni az áldozatot egy ilyen kapcsolatban. A számok azt mutatják, hogy 30-35 ilyen ciklus történik, mire a nőt megölik, (vagy a gyereket) vagy olyan súlyos sérülést szenved el, hogy kórházba kerül és segítséget kap – vagy nem. Segítséget rengeteg szervezet tud nyújtani, ha úgy sejted, valakit bántalmaznak a környezetedben (a fenti jelzők pontosan ugyanolyan „piros zászlók”, mint a sürgősségi betegeknél – egy elég, hogy gyanút fogj!), jelentsd a hatóságoknál, segítő szervezeteknél (pl. nane.hu)! Minél tovább marad valaki egy ilyen kapcsolatban, annál nehezebb lesz helyrehozni az okozott kárt! Egy bántalmazott kapcsolatból szabadult nő nagy eséllyel a következő kapcsolatában is áldozat lesz, ha nem kap segítséget. Tehát ne nyugodj bele abba, hogy a pasi elhagyta. A legveszélyesebb fordulat a válás/szakítás! Az áldozat nem fog magától segítséget kérni, hiszen félelemben él. Hiába kérdezel rá direkt, kitérhet a válasz alól, tagadhat, legjobb esetben elsírja magát (eddig bírta álcázni).
Mielőtt áttérek az önvédelemre, néhány információ a (női) nemi erőszakról Magyarországon:
- Naponta követnek el szexuális erőszakot kiskorú ellen, egy nő pedig hetente meghal családon belüli erőszak következtében.
- A nők közel fele tapasztalt már erőszakos szexuális közeledést.
- Nagyon ritkán jutnak el az áldozatok a feljelentésig, és tanúk híján nagyon nehéz a nyomozás.
Néhány évvel ezelőtt, amikor az egyetemet kezdtem, letaglózott a hír, hogy egy indiai korunkbeli lányt megerőszakoltak és brutális, kegyetlen módon megöltek. Már majdnem orvossá avatták. Csak moziba ment. A külföldi hírekkel ellentétben viszont a nemi erőszak többnyire nem az utcán, hanem az áldozat/elkövető lakó- vagy munkahelyén, privát jellegű területen történik, többnyire olyasvalaki követi el, akit az áldozat ismer (80%-ban előre megtervezett), illetve megbízik benne (pl. partner, tanár, családtag, barát, munkatárs). A nők a támadáskor sokszor egyszerűen lefagynak, ám ez nem jelenti azt, hogy nem akartak védekezni, vagy beleegyeztek volna a közösülésbe.
A legtöbb nő nem tanul önvédelmet, hiszen mi lennénk a „gyengébbik nem”. Pedig olyan önbizalmat ad, ami kritikus lehet egy erőszakkísérlet során. A nemi erőszak nem szex, hanem erőszak, ahol a szexuális aktus csak az erőszak eszköze. A támadó olyan nőt fog kiszemelni, aki gyengének tűnik (nem kell, hogy egyedül legyen – sajnos túl sokszor bebizonyosodott, hogy egy férfi kísérő nem akadály). Az önbizalom fontos, hiszen a testbeszédeden is látszik, hogy körülbelül mire lehet számítani tőled. Egy határozott üvöltés (nem sikítás) már meglepheti a támadót.
Hogyan válassz edzésformát?
Nem kell rögtön döntened, de egy próbaedzés néha elég ahhoz, hogy megtudd, mi nem tetszik. Nekem spec a Wing-tsun (egy kung-fu ágazat, amit állítólag egy nő fejlesztett ki, nőknek) alapállása teljesen elvette a kedvemet a további tanulástól. Biztos annak is megvannak az előnyei, ha úgy nézel ki, mint aki mindjárt összepisili magát – a középvonalra támadás viszont nagyon jó módszer…
Hogy néz ki a tanár? És a régebbi diákok? Minden sportnál érdemes felmérni, hiszen hosszabb távon neked is hasonló alkatod lesz. Inkább a gyors, hatékony technikák tanulása érdekel vagy Jet Lee-re akarsz hasonlítani, és buddhista fejeddel kettétörni valamit? Most komolyan, én az utóbbit imádom, de szerintem most se tudnék fojtásból szabadulni, ha nem próbálom ki a krav-magát/önvédelmi edzést.
Koedukált vagy csak-csajok? Előbbi előnyei, hogy biztosan erőfölénnyel kerülsz szembe. Fojtott már addig csapattárs, hogy nem láttam és soha nem voltam még ilyen hálás – megtudtam, hogy reagálok. Hátránya, hogy másnap magyarázhatod a foltokat. A csak-csajok edzés jó buli és nagyon specifikus, de tapasztalataim szerint fegyelmezetlenebb – most ne sértődjetek meg, veletek vagyok, csak belém ivódott: duma esetén nálunk plusz kör volt. Gyerekekkel (vegyes korú csoportoknál) ugyanez lehet zavaró tényező. Persze rajtad múlik, mit választasz.
Állíts egy célt: Levizsgáznál? Oktató lennél? Vagy egyszerűen szeretnéd megtanulni, hogyan kell ütni? A lényeg, hogy jól érezd magad. Erre a Kovács Ildikó által tartott önvédelmi óránkon meg is volt a lehetőség. Legyen egy biztonságos hely, ahol megtanulhatod a technikákat, legyőzheted a félelmedet, és így bátrabban nekivághatsz a nagyvilágnak.
Ahogy kedvenc bajszos férfim, Mr. Poirot mondja (aki ugye valójában nő – Agatha Christie): „férfiak és a nők másképp viselkednek ugyanazokban a helyzetekben. (…) Valójában a férfiak tartoznak az érzékenyebb nemhez. A nők kemények.”
A cikk nyomtatott változatban is megjelent 2017-ben a Szinapszis XIV. évfolyamának 4. számában.