A korábbi cikkemet a Sárkány csillagképnél hagytam abba, az ő „feje” mellett található a Nagy Nyári Háromszög. Félreértés ne essék, ez nem csillagkép, hanem három olyan csillagkép három nevezetes csillagának együttese, ami csak nyáron látható. Lehet gondolkodtatok már, mit jelent a csillagászati nyár/tél, nos ha fent van valamelyik nevezetes együttes, megállapítható az évszak. A fent említett háromszög tagjai pedig az Altair-Deneb-Vega, három viszonylag könnyen felismerhető csillagkép legfényesebb tagjai. Fontos viszont kiemelnem, hogy a háromszög nagy része a Tejútra esik, tehát nagyon tiszta égbolt esetén nehezebb elkülöníteni („túl sok” a csillag).
Gyorsan a Tejútról (galaxisunk Földről látható része). Ez egy fényes sáv az égbolton, ami egyszerűen gyönyörű. Sajnos a fényszennyezés miatt ritkán látni, de vidéken, illetve ahol nincs település, pl. az északi sarkon, sivatag, tenger közepén a legszebb. Mi egy spirálgalaxisban élünk (nyugi, nem a közepén), ami korong alakú, erre merőlegesen kevés csillagot, a korong karját nézve sokat láthatunk. Ráadásul a csillagok egymásra vetülve egy sejtelmes, ködös hátteret adnak, amire bármilyen távcsövet irányítva újabb ezer és ezer csillagot láthatunk a millióból. A Tejútnak elég undi története van, nagy mellű tehenészlányoktól kezdve, királyokon át, istenek véréig mindenféle sztorit hallhattam róla. Ám mivel a görög mitológia uralja az eget, röviden annyit, hogy Herkules csak félisten volt, isteni sebezhetetlenségét Hérától kapta (mint emlékeztek, nem bírta a kölyköt), akinek mellére rakták álmában. Most komolyan, meglepődtek, hogy felkelt és ledobta? Erre jó sok tej kifolyt és tá-dáá. Tejút. Pfúj.
Az Altair a Sas (Aquila) csillagképhez tartozik. Ugyebár Zeusz folyton elszórta a villámait, valakinek össze kellett szednie őket, a Sasnak. Ráadásul egyszer egy embert is fel kellett vinnie, egy bizonyos Ganümédészt; s mint a homoszexualitás nem új keletű, s a sasnak csak egyvalaki parancsolt, kitalálhatod, ki kérte. Bezzeg a nőknek átváltozik, meg elrabolja a szívüket (többnyire nem csak azt), szegény srácot meg csak felkapatta, s így lett a hercegből az istenek pohárnoka. Aztán a sas nyugdíjba vonult az égre, más források szerint Ganümédészt tisztelték meg a csillagképpel. Ha ismerős Prométheusz, aki a tüzet és a tudást adta nekünk, embereknek (Titánként semmi oka nem volt rá, hogy védjen minket, mégis megtette), Zeusz pedig azzal büntette, amiért nem hagyott minket bután, hogy minden nap kitépje a máját egy sas. Herkules szabadította ki, aki a sast valahogy megölte és azt felemelték az égboltra. Májusban és Júniusban van csillaghullása.
Mai utolsó csillagképünk a Lant lesz (Lyra), amelynek legfényesebb csillaga a Vega. Orpheus (híres dalnok volt) a lantja segítségével bárkit és bármit meg tudott szelídíteni, még az alvilág őreit is (Cerberos), Hádészt és Perszephonét, akik engedték, hogy visszavegye halott kedvesét, Eurüdikét az élők közé. Ő volt az első és utolsó, akinek ilyet engedtek.
Persze ott volt az a fránya kikötés, hogy nem nézhet vissza, ne aggódjon, felesége követni fogja. De visszanézett, s így örökre elvesztette. Bánatában soha nem nősült meg újra (a fiatal férfiak társaságát ezért nem vetette meg), sőt, még az isteneket is megvetette, kivéve Apollót, saját napistenét (Apollo kb. a római Héliosz). Minden nap imádkozott a felkelő naphoz, csakhogy rosszkor volt rossz helyen… Hogy is mondjam…
Szó szerint letépték a fejét. Ráadásul nők, akik a saját vallásukat előbbre valónak tartották, illetve megvetették Orpheusz életmódját (pedig a felekezeteik nőkből álltak, csak nőkből…). Bacchus, azaz Dionüszosz ismerős? Az édes, drága borok istene? Meg a szórakozásé? Na ő volt az ókor legdémonibb lénye (a titánok után). Követőit „dühöngőknek” nevezték, mert addig táncoltak, míg minden gátlásuktól megfeledkeztek. Ez vagy orgiába torkollott (ezt úgy képzeljétek el, mint a boszorkányszombatokat), vagy gyilkosságba. Szegény lantosunk teste külön utat tett meg, szinte istenként tisztelték, még saját jósdát is kapott a feje! A lantját pedig a múzsák vitték fel az égbe, ezzel tisztelték meg az az embert, aki olyan szépen énekelt, hogy még a az istenek is megkönnyezték, az egyetlent, aki értette a természet és az állatok nyelvét. Áprilisban vannak hullócsillagai.
Illusztráció: Fekete Aimie