ErasMustra

Erre persze számos lehetőség adódik az egyetemen, jó párat magam is kipróbáltam. Voltam már saját szervezésben, a BOE által, egyetemi pályázaton Lion’s programmal, de ez most valami egészen más… Hogy miért? Alapjában véve az egyetemi tanulmányutak pár hónapra szólnak, többnyire szakmai gyakorlatok, ez viszont tényleg mélyvíz: teljesítsd az ötödéves tárgyaidat német nyelven Münchenben. Pipa. De nem csak ezt pipálhattam ki a bakancslistán, hanem számos élményt, amelyre most nem egy vagy két hónapom volt, hanem fél évem, a hosszabbítóknak pedig kétszer ennyi. Amikor két hónap után megkérdezték, hogy „Na, milyen kint?”, magam is meglepődtem, hogy mennyire egyértelmű volt a válaszom: „Az egyetemi éveim legszebb időszaka.” Már az első félévben megéreztük, hogy mennyivel szabadabb az élet egyetemistaként, jó érzés önálló döntéseket hozni, a magunk urai lenni, és itt kint valahogy még inkább ezt tapasztalom. Azért lepődtem meg, mennyire határozott érzésem volt ezzel kapcsolatban, mert emögött – aki volt már Erasmuson, biztosan tudja – mennyi szerveznivaló, papírmunka, idegeskedés, hogy minden klappoljon, és hasonló kellemetlenségek állnak, de higgyétek el: MEGÉRI. Nem csak a buli vagy a nyelvtanulás miatt. Persze nem hátrány az életérzés, hogy csupa idegen ember vesz körül, mégis a második mondat után úgy beszélgetünk valami halandzsa keveréknyelven, mintha ezer éve ismernénk egymást. Vagy hogy egy félév után már fel se tűnik, hogy németül olvasom a pszichiátriát. Mégis a legtöbbet szakmailag az adja, hogy itt valahogy tényleg gyakorlatiasabb az oktatás. Ez a kifejezés már-már értelmét veszti, annyira elcsépeltté vált otthon. Rájöttem, csak dobálóztam azzal, hogy „legyen más klinikum”. Csak dobálóztam vele, mert akkor még nem is tapasztaltam meg, milyen, amikor tényleg más, és amikor minden előadáson ott vagyok, mert az annyira építő és érdekes.

Ezek közül csak néhányat említek: A kedvenc óráim a Tutoriumok, amelyek gyakorlatilag Esettanulmányok, más néven Esetismertetés gyakorlatok. Itthon nem szentelünk eseteknek önálló gyakorlatot, pedig külföldön ezeken keresztül értettem meg igazán a tananyagot. A Tutoriumok gyakorlatvezetője minden esetben olyan orvos, akinek valamilyen oktatói képesítése is van, és nem megyünk ám osztályra feleslegesen. Ha ez egy elméleti gyakorlat, akkor felesleges a folyosón a korlátot támasztani, vagy egy rejtett sarkot keresni két kórterem között. Egyszerűbb, ha ezt egy szemináriumi teremben tesszük, és higgyétek el, még így is életszerű volt a gyakorlat. Hogy miért? Mert orvost kellett játszani. Nem tölcséren öntötték a fejünkbe az elméletet, hanem kaptunk egy esetet, gondolkodtunk, aztán vizsgálatokat kértünk, amelyek eredményeit értékelve a diagnosztikus terv felállítása után beszélgettünk a kezelésről. A gyakorlatvezető eközben minimálisan szólt közbe, egy 8-10 fős csoportban inkább mindenki bedobta az ötleteit, úgy próbáltunk eljutni a megoldásokig. Persze a vizsgákon kiderült, hogy elég alapos tudással rendelkezünk mi, csak nem feltétlenül a fontos tényekre, az algoritmusokra helyeztük eddig a hangsúlyt. Így egyszerűen csak elvesztünk a részletekben, és a tömérdek információ közül igencsak zsenialitásra vall, ha valaki mondjuk 2-3 év múlva is ki tudja válogatni a használhatót, azt amire valóban nap mint nap szüksége lesz.

Itt a vizsgák is hasonló módon épülnek fel. Nem egy tételt kell ledarálni, hanem ott is csupa esetismertetés. Bejön egy beteg, fáj a háta, zsibbad a keze. Milyen vizsgálatot kérsz? A pszichiátria előadásokon pedig minden témához kapcsolódóan, például depresszió, skizofrénia, bemutatott a professzor egy vagy két pácienst, és valahogy könnyebben jegyeztem meg a betegség jellemzőit, mintha csak a diák szövegét olvastam volna. Persze, németül van, persze, nagy kihívás a német diákokkal együtt végezni az egyetemet minden belső információ, GT csoport, négyéves rutin meg kiskapuk nélkül, de azért nagyon sokat adott ez a néhány hónap. És még nem is beszéltem a kirándulásokról, az Alpokról, arról, hogy lassan a világ minden tájáról lesznek barátaim, és hogy ha ledobnak egy ismeretlen vidékre, nem ijedek meg ezek után, hogy nem találom majd fel magam.

Mert ezt adja az Erasmus: önállóságot, nyitottságot, felelősségtudatot és olyan élettapasztalatot, amit biztosan nem szerezhetsz meg más úton.

 

A praktikus tippeket sem tartom meg magamnak. Ezek közül néhány fontosabb: Én is az Erasmus koordinátoromtól hallottam egy új lehetőségről, a Campus Mundiról, ami egy emelt összegű Erasmus ösztöndíjat jelent. Körülbelül egy éve él ez a pályázat a Campus Hungary utódjaként, és gyakorlatilag ha már elnyertél egy Erasmust, akkor túl sok plusz teendőd nincsen vele. Magasabb havi támogatást ad, és akár ez által hosszabbítani is tudsz majd egy évre. Én részképzésre pályáztam, de több típusú külföldi útra is adhat ösztöndíjat a Campus Mundi. Így ha pénzbeli hozzájárulást keresel szakmai gyakorlathoz, rövid tanulmányúthoz vagy Erasmushoz hasonló egyetemi részképzéshez, akkor melegen ajánlom ezt az ösztöndíjat, mert nagyon jó. Ha már a kezdetektől egy évre tervezel, érdemes a választható egyetemek listáján azok közül választani, amelyek 10 vagy 12 hónapos kint tartózkodást biztosítanak, és a legjobb, ha már az elején egy évre pályáztok, így félévkor a lakáskereséssel sem lehet gond. Nagyon sokat segíthet a felkészülésben, előre tervezésben, ha megkérdezitek azokat, akik korábban az adott városban voltak már Erasmuson, hogy melyik tárgyakat érdemes kint végezni, melyik blokknál mikor van és miből könnyű a vizsga. Hiszen mégis csak idegen nyelven kell teljesíteni, és gyakran máskor van a félévkezdés – és zárás is, így nem árt egy-két praktikus információt összegyűteni. A szórakozásról, ismerkedésről általában gondoskodnak a külföldi diákszervezetek, úgyhogy vidámságból nem lesz hiány, és főleg negyed-, ötödévben nem árt, ha egy utazás vagy környezetváltás kirángat a monotonitásból, és akár motivációt is adhat a következő évekre. Ezért ajánlom mindenkinek, aki teheti, hogy ne féljen Erasmusra menni, sőt tegye meg, mert több mint fantasztikus!