Dr. Zacher Gábor előadása a BOE szervezésében
Ha a drogokról beszélünk, akkor emberekről beszélünk. Emberek a felhasználói, előállítói, elszenvedői a kábítószereknek. A szerhasználat és a függőség is hatással vannak az egyén személyiségére, kapcsolataira, családjára, egzisztenciájára. Ha a megelőzésről beszélünk, prevenciós képzéseket tartó orvostanhallgatóként vagy jövendő orvosként, ezeket a körülményeket is figyelembe kell vennünk a tények, statisztikák ismertetése mellett. Hiszen egy potenciális szerhasználó vagy függő, ha döntési helyzetbe kerül a drogokkal kapcsolatban, arra tud hagyatkozni, amilyen mintát látott. A családban, a barátaitól, azoktól a felnőttektől, akikkel beszélget. Ez a minta lehet egy előadás, de sokkal mélyebben vannak az „otthontól hozott” dolgaink.
“Amikor én annyi idős voltam, mint Önök, akkor nagyon egyszerű volt nemet mondanom, mert nem volt mire igent mondani. Ma, akinek megvan a kapcsolatrendszere, elküld két sms-t, és mire vége az előadásnak, itt a ház előtt megáll egy autó, pénz be, pakett ki, és ennyi. Borzasztó nehéz erről a témáról a fiatalokkal kommunikálni, mert a mi generációnknak semmilyen tapasztalata nem volt erről, amikor felnőtt. Nem beszélve arról, hogy szerhasználat szempontjából a döntés mindig az egyén kezében van. Vajon, most itt az egyetemen, hat óra után néhány perccel, egy ilyen kollektíven kimondott nemnek van-e fajsúlya?”
“Ha majd mesélnek a középiskolásoknak erről, ne felejtsék el mondani, hogy a döntés alapvetően rajtuk múlik. A döntésben mi felnőttek tudunk segíteni, és az, hogy az addigi életük során milyen dolgokat pakoltunk be a puttonyukba. Abba a puttonyba, amit tulajdonképpen csak jelképesen viselnek magukon, és amit más szóval értékrendnek, keretrendszernek, jövőképnek hívunk. Ha a puttony üres, akkor a gyerek nem fog tudni jó döntést hozni. De végül, ha ilyen helyzetben kerülnek egy buliban, és megkínálják őket „cuccal”, akkor tényleg ők döntenek, és nem lesz ott se apa, se anya.”
A drogfogyasztás jelene és múltja
Az új szerek vonatkozásában valójában engedély nélküli emberkísérlet zajlik a világon közvetett módon.
Az elmúlt években emelkedett a szerhasználók száma, és egyre több szer van a piacon. Ha megnézzük a magyarországi kábítószer-történetet, körülbelül három nagy korszakra bontható, az egyik a rendszerváltás előtti időszak, amikor nem volt Magyarországon kábítószer olyan mennyiségben, ami gazdasági, szociális vagy egészségügyi problémát jelentett volna. A rendőrség kezelte a problémát eleinte. Aztán valamikor a ’80-as években Szegeden, Farkasinszky Terézia volt, aki elkezdett a kodeinesekkel és heroinistákkal foglalkozni, és ma is a nevét viseli az a rehabilitációs intézet, ami talán az egyik legjobb színvonalon látja el ezeket a betegeket Magyarországon.
Nagyon érdekes változás volt a rendszerváltás. Megnyílt egy piac, ahol új vevők jelentek meg. Azok a fiatalok, akik ebben az időszakban nőttek fel, nem szerettek volna kábítószerezni, csak egyszerűen úgy élni, mint nyugaton. Olyan ruhákban járni, olyan ételeket enni, amikhez korábban nem, vagy csak nagyon nehezen tudtak hozzáférni. A rendszerváltás után ez a hozzáférhetőség lehetővé tette, hogy elkezdjen nőni a szerhasználók a száma.
A következő robbanást a dizájnerdrogok megjelenése jelentette. Ezek a szerek ma is a legnagyobb problémát jelentik a világban. Így Magyarországon nemhogy csökkent volna a szerhasználók száma, hanem épphogy emelkedett, és az új szerek száma is rohamosan megnőtt. A rendszerváltás után nagyjából 15-20 szer volt standardan jelen a piacon, napjainkban pedig a listázott szerek száma már meghaladja a 800-at. Ez részben azt is jelenti, hogy szakmailag sem lehet követni a piacot, és azt is, hogy teljesen kiszámíthatatlanná vált a szerhasználat.
Nagyon intenzíven jelennek meg az új szerek a piacon. Volt olyan év, amikor száznál is több új szert regisztráltak az unióban. Az elmúlt tíz évben nem jelent meg ennyi új gyógyszer, mint amennyi új illegális tudatmódosító szer. Ameddig egy ígéretes molekulából gyógyszer lesz, az nagyjából 4-5 év, és nagyon sok vizsgálaton kell végigmenniük a gyógyszereknek.
Az illegális kábítószereknél ez hogyan történik? Kínában egy laboratóriumban legyártják az új szert, három hét alatt ez eljut Európába a klasszikus Selyemúton keresztül, aztán megjelenik a piacon. Mindeközben orvosilag semmit nem lehet tudni róla. Körülbelül 3-4 évnek kell eltelnie, amíg az unióban összegyűlik annyi információ, hogy meg lehessen mondani egy új szerről, milyen az addikciós potenciálja, mennyi az az adag, ami még nem okoz túladagolást, a túladagolásnak mik tünetei.
”A keresletcsökkentés, a megelőzés lehetne igazán hatékony.”
Ma az ópiáttermelés központja gyakorlatilag Afganisztán, egy hihetetlen jól működő rendszerrel, aminek az alapját azok a gyerekek képezik, akik a mákföldeken dolgoznak és napi 1 dolláros bérért metszik a mákgubót. 2000-ben Afganisztánban uralomra kerültek a tálibok, akik nagyon szigorúak vallási erkölcseikben, és tiltották a kábítószer-használatot és -termelést. Ennek az lett a következménye, hogy nagyjából 150 ezer afgán éhen halt. Afganisztánba a mákot a mongolok hurcolták be az 1200-as években, és ők azóta ezzel foglalkoznak, ezt termelik, máshoz valójában nem értenek.
A piramis legalján vannak a dolgozó gyerekek és a legtetején azok a hadurak, akik az afgán mákföldekkel rendelkeznek. Ha elpusztítják a mákföldeket, akkor az egész rendszer összedől. Ez nem úgy működik, hogy eddig mákot termelt valaki, és holnaptól árpát vagy zabot fog termelni, hiszen több száz generáción keresztül ezt tudták csak termelni. Miután a tálibok nagyon gyorsan változtattak a vallási nézeteiken, 1 év után vissza tudott állni a rendszer.
Vajon a politika ilyen szinten bele tud-e szólni ebbe? Mert, ha bele lehet, akkor el lehetne pusztítani a kokaültetvényeket, a marihuánaültetvényeket és a mákföldeket, amiből nagyon komoly rövidtávú tragédiák lennének. Ez csak úgy lenne kivitelezhető, ha azon emberek számára, akik korábban ebből éltek, lenne egy 20-25 éves terv, hogy milyen másik módon tudnának megélhetést biztosítani saját maguknak és családjuknak.
Vannak időként nagyon jó kábítószer lefoglalások, ennek ellenére a lefoglalásokkal és a kínálat csökkentésével nem lehet igazán megállítani a droghasználatot, vagy csak egy bizonyos pontig lehet. A Magyarországra kerülő kábítószer-mennyiségnek az 5%-át lefoglalják. Azonban az amerikaiak tapasztalata szerint az illegális kábítószer-lefoglalásokat nem lehet 20% fölé vinni. Ezen elvileg lehetne változtatni, ha az ellátóhálózatot megszüntetnék. De ha a dílereket folyamatosan elviszi a rendőr, akkor mindig jönnek újabbak. Valójában akkor történne változás, ha a másik oldal azt mondaná, hogy köszönöm, nem kérek.
“Amikor arról beszélünk, hogy magyarországi kábítószerhelyzet, akkor mindenki igyekszik a fiatalokon elverni a port, pedig nagyon érdekes szociodemográfiai gyökerei vannak az egész kábítószer-használatnak.“
Van összefüggés a legmagasabb iskolai végzettség és a kábítószer-használat között. Nincsen adat a 8 általánosnál kevesebb iskolát végzett populációról, de nem azért, mert ők tudatosan felismerik a használat veszélyeit és kerülik a felhasználást. Részben azért, mert 75%-uk funkcionális analfabéta, vagyis talán le tudja írni a nevét és kijárta a négy osztályt, de írni-olvasni nem tud és nem is szokott. A magasan kvalifikáltaknál, tehát az értelmiségieknél szintén jelentősen megugrik a szerhasználat a statisztika szerint. Azonban közülük elsősorban az alkalmi felhasználók kerülnek ki, akik a hétvégi bulikban a gyors örömszerzési lehetőségeket keresik, és van pénzük megvenni a legdrágább kábítószereket.
Van egy másik nagyon szomorú dolog, a háztartás nettó havi jövedelme és a droghasználat közötti összefüggés. Sajnos azt kell mondanunk, hogy ma Magyarországon létezik olyan, hogy szegénységi droghasználat. Érthetetlennek tűnik, hogy valakinek alig van pénze és azt is kábítószerre költi? Ez részben azért lehet, mert vannak nagyon olcsó szerek. Egy biofüves cigarettát 300-400 forintért meg lehet vásárolni. 400 forintért nem lehet a belvárosban egy órát sem parkolni.
Mondjuk, ott van egy kis kölyök, aki ellopja a szomszéd biciklijét és eladja 2000 forintért. Abból vesz magának három biofüves cigit, valami alkoholos italt onnan lentről, a polcok aljáról és még kajára is marad pénze. Ezt miért is teszi? Mert ezt a mintát látta. Apa alkoholista, mert a 800 ezer magyar alkoholista nem a fiatalokból tevődik össze, hanem jórészt a 28 év feletti korosztályból, anya meg naponta öt és fél órát ül a televízió előtt és sorozatot néz.
A szappanoperák hihetetlen addikciót okoznak, és mindaddig, amíg Magyarországon 4 millió ember él a potenciális szegénységi küszöb határán, addig ezeknek az embereknek a szappanopera a túlélést fogja jelenteni. Mert amikor leülnek a tv elé, akkor elfelejtik azt a gettót, negatív környezetet, amiben élnek. Valószínűleg az ő gyerekeik is hasonló mintát követnek majd és kevés az esély arra, hogy a saját társadalmi közegükből ki tudjanak törni.
Nagy szerepe lenne a szociális hálónak a rendszeres kábítószer-felhasználóknál is. Az egyik kerületben például jó néhány tűcsereprogramot bezártak. Ez egy kétoldalú történet. Kik járnak a tűcserére? A legrosszabb helyzetben lévő, leginkább lecsúszott kábítószeresek. Miről is szól ez? Bemegy a csávó, kiguberál a zsebéből néhány tűt, odaadja a szociális munkásnak, aki a kliensnek ad steril tűt, kaját stb. De nem csak erről szól az egész, hanem egy szociális kapcsolatról. Mert amikor a kliens (így hívják őket a szociális munkások) bemegy, akkor még csak kevés információja van, de amikor huszadjára megy, akkor már a szociális munkás tudja a nevét és elkezdenek kommunikálni. A tűcsereprogram megszüntetésével az esély is elvész arra, hogy ezeket a figurákat ki lehessen emelni a rendszerből és talán lehetőségük legyen egy jobb helyzetbe kerülni. Ez az érem egyik oldala.
Az érem másik oldala, hogy laknak valakik abban a házban, amiben egy alapítvány egy tűcsereprogramot működtet. Nyilván nem örülnek neki, hogy nem igazán kellemes emberek járnak a házukba, ott dohányoznak, hangoskodnak, kiabálnak. Pedig lehetne ezekkel a figurákkal kommunikálni, ha egy elkülönített helyen zajlana a tűcsere. Egy olyan üres telken, ahol senkit sem zavarna. De ma még nincsenek erre igazán jól kidolgozott programok. Valójában sokkal inkább a szociális kapcsolat kialakítása miatt fontos a tűcsere, mint a HCV és HIV terjedésének megelőzésében. Bár a betegségek megelőzésében is nagyon fontos a szerepe, hiszen egyhavi HCV-terápia az annyi, mint a páciens teljes életében felhasznált fecskendőinek az ára.
Megelőzés szerepe
A halállal való fenyegetés a szerhasználat szempontjából nem túl célravezető. Ma nagyobb az esélye annak, hogy valaki meghal úgy, hogy biciklivel közlekedik Budapesten, mint ha kábítószert használ. A szemöldök-összehúzó, mutatóujj-felemelő, elrettentő technikák nem igazán hatékonyak a droghasználat megelőzésében. És nem is a receptorról kell a fiataloknak beszélni, meg a szerotoninról vagy a dopaminról.
„Azt az egyetlenegy biztos dolgot kell elmondani nekik, hogy ezek a szerek megváltoztatnak bennünket, méghozzá úgy változtatnak meg, hogy magába a változás folyamatába már nem tudunk beleszólni. Pontosan ezért lesz a legjobb válasz a kábítószerekre a nem.”
„Az is szomorú dolog, amikor egy gyerek szerhasználat kapcsán azt mondja nekem, hogy azért csinálta, mert végre jól érezte magát.” Mert elmegy az iskolába, hazamegy, az anyja ül a tv előtt, az apja megérkezik és ordít. Eljön a hétvége, a gyerek elmegy a buliba és betolja a cuccot és akkor végre jól érzi magát. Milyen alternatívát lehet neki kínálni?
Ma az otthoni kommunikáció és az otthoni értékátadás borzasztóan hiányzik, pedig nagyon fontos része lehetne a prevenciónak. Azokkal a gyökerekkel van tehát a probléma, amit egy átlag magyar családból hoz egy gyerek. Egy statisztika szerint egy gyerekkel egy átlag magyar felnőtt 7 percet foglalkozik naponta.
Hol van a kommunikáció? Hol van az értékrend-átadás? Hol a jövőkép, és hol vannak a példaképek?