Mindannyiunk életét befolyásolják a gének. Ezek határozzák meg – persze, csak valószínűségi alapon -, hogy kik vagyunk, hogyan nézünk ki, milyen betegségeket szerzünk életünk során, sőt néha még azt is, hogy ezek közül melyik lesz az a bizonyos utolsó. Jól viszonyulni a génjeink adta lehetőségek és korlátok bonyolult rendszeréhez egyet jelent azzal, hogy megbékélünk a nekünk kiosztott lapokkal, s ezek után tudatosan befolyásoljuk az élet nagy játékában a lapjárást.
Többségünk a rohanó életmód miatt még az étkezések időpontjait sem képes betartani, nemhogy megválogatni, mit tesz a bevásárlókosarába. Annak viszont, aki gluténérzékeny, alapvető élelmiszerfajtákról kell lemondania, vagy legalábbis meg kell keresnie azok gluténmentes megfelelőit. Az allergiás tüneteket a lisztben lévő fehérjék váltják ki. A kukorica és a rizs allergén hatása alacsonyabb, így főként ezeket ajánlják a cöliákiás betegeknek. Ezekből viszont hiányoznak az úgynevezett HMW glutenin tápanyagfehérjék, amelyek a búzalisztben a könnyű dagaszthatóságért felelősek. Ebből következik, hogy nehezebb ugyanolyan minőségű terméket előállítani a kevésbé allergén alapanyagokból. Megoldás lehet a problémára a kukorica és a rizs módosítása géntechnológiai módszerrel, hogy azok a tésztakészítésnek kedvező fehérjéket is tartalmazzák. A génmódosított termékeket az allergiás betegek jól meghatározható köre fogyaszthatná. Bizonyára vannak bioanyukák – otthon mosódióval veszik ki a makacs foltokat, ecettel és citromlével vízkőmentesítenek –, akik megrémülnének a GMO-jelölt házikenyértől.
Az ilyen jellegű félelmek szinte mindig a tudatlanságból táplálkoznak.
A génmódosítást, mint egy lehetséges jövő hasznos technológiáját szeretném kicsit emberközelibbé tenni Dr. Györgyey János segítségével, aki az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Növénybiológiai Intézetének tudományos főmunkatársa.
Györgyey szerint az emberek általában szeretnek félni valamitől. Minden korszaknak megvan a maga félelemdivatja: a mi korunknak a GMO-tól, a chemtrailtől, az oltásoktól és ezek cifra kombinációitól való félelem jutott. Ahhoz, hogy mesteri szinten művelhessük a félelemkeltés és rettegés tudományát, nem kell más, mint hogy a fóbia tárgya legyen egy ismeretlen újdonság, amivel szemben még nem gyűlt össze elegendő hétköznapi, személyes tapasztalat. Eképpen tökéletesen alkalmasak a génmódosított növények, hiszen nálunk tilos termeszteni őket, így nem találkozik velük senki. Még azok sem veszik észre, akik a takarmányboltban nap mint nap GM szójagranulátumot vagy takarmánykeveréket vesznek. Az emberek mindössze hírből ismerik az ilyen termékeket, mint a mesebeli hétfejű sárkányt. A félelem, miután kicsírázott, hatalmas fává nevelhető mesterséges hergeléssel, így azok, akiknek a GMO-tól való félelem megtérülő hasznot jelent, ki is játsszák ezt a lapot. Magyarországon eddig semmi sem történt, ami indokolná a genetikailag módosított élelmiszerektől való félelmet, mégis jelen van köztünk a hisztériakeltés. 2011-ben – megkésve – azonosítottak a tiszta génállományú kukoricamagok közé keveredett GM vetőmagokat. Ezekre az „ellenséges” kukoricákra azonnal lecsapott a törvény, és több, mint négyezer hektárnyi termést szántattak ki és zúzattak be. A kukoricatáblák likvidálása óriási gazdasági kárt jelentett. A magyar alaptörvény a témában fából vaskarika. A huszadik cikkely ugyanis nem a mezőgazdaságról vagy a környezetvédelemről szól, hanem a testi és lelki egészségünk védelméről, melyet a cikkely szerint a génmódosított szervezetek veszélyeztetnek.
Ha tényleg ilyen veszélyesek a génmódosított árucikkek, miért van uniós behozatali engedély rájuk?
A felerült kérdésből következik, hogy a gyakorlatban nem valósul meg az alaptörvényben deklarált egészségvédelmi cél. A másik nagy ellentmondás az alaptörvényben, hogy a jogalkotó minősíti káros hatásúnak a GMO-t, miközben a tizedik cikk – ami a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságát biztosítja – kimondja, hogy tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak. A köztermesztésben lévő GM növények biztonságosságáról kialakult tudományos konszenzust figyelembe véve, a huszadik cikk egy hatalmas öngólnak bizonyul.
Tovább erősíti az irracionális félelmeket az általánosítás. Ha a génmódosítást, mint eszközt általánosságban elítéljük, akkor akár az acélgyártást is elkezdhetnénk befeketíteni, hiszen acélgyártással készülnek a kalasnyikovok és a tankok. De acélgyártással készül az ekevas, a traktor, továbbá az orvosi műszerek is! Következésképpen, ha a génmódosítással létrehozott szervezetekről együttesen akarjuk azt nyilatkozni, hogy jók vagy rosszak, az csaknem ugyanolyan, mintha az acélgyártással készült használati tárgyainkról tennénk ugyanezt. Amennyiben egy növényt aszerint ítélünk meg, hogy GMO vagy sem, megfeledkezünk szólni a növény tulajdonságairól. Pedig ezek kiértékelése racionalizálhatná a bennünk homályosan élő génmódosított növény fogalmát.
A GMO önmagában csak annyit jelent, hogy tíz-húsz évvel ezelőtt valaki egy laboratóriumban létrehozott egy génmódosított növényt, amiből további keresztezésekkel, nemesítéssel például szántóföldi növények születtek. Könnyű az általánosítás szabályai szerint kiragadni a génmódosítást, és negatív stigmát adni neki egy adott élőlény kapcsán, és megfeledkezni az összes többi – legfőképpen a pozitív – jellemzőjéről. Ez nem más viszont, mint „géntechnológiai rasszizmus”. A génmódosított növények kollektív gyűlölete hasonlatos a jelenlegi társadalmi állapothoz is: nem tudjuk, honnan és miért jönnek a muszlim bevándorlók, csak azt, hogy nekünk ez nem tetszik. Amíg nem voltak bevándorlók, ment helyette a cigányozás, zsidózás. Hasonlóan reflexszerű elutasítás jellemző a géntechnológiával szemben is. Elég egy-két hangos csoport, hogy meggyőzze a többséget a génmódosítás veszélyeiről. A génmódosított növények csípőből való elutasításának dacára nálunk – és még sok más részén a világnak – mégis intenzíven folynak a különféle géntechnológiai fejlesztések. Hajlunk például az engedélyezési kísérletek felé az aranyrizzsel. Az aranyrizs esélyt jelenthet a minőségi éhezés egyik formájának, az A-vitamin hiánynak az enyhítésére. Az aranyrizs testében megnövelt a béta-karotin mennyiség, emiatt a hántolt rizs sárga színű. Indonéziában, Indiában, Afrikában és a Fülöp-szigeteken életminőség-javító hatása miatt felbecsülhetetlen társadalmi értéke lehetne a népélelmezésben. A legtöbb kísérletet az aranyrizzsel a délkelet-ázsiai IRRI-ben (International Rice Research Institute – http://irri.org) végzik, a projekt támadója a helyi Green Peace. Ha a szegény, délkelet-ázsiai földműves találkozni fog az aranyrizzsel, mely az életminőséget jelentősen javítaná, papolhat neki bárki baljós, misztikus ökológiai fenyegetésekről, figyelemre se fogja méltatni.
Egyébként nem az aranyrizs az egyetlen, melyet egészségvédelmi megfontolásból fejlesztettek ki. Vannak olyan génmódosított növények, amelyek omega-3 zsírsavakat, számunkra esszenciális, többszörösen telítetlen zsírsavakat tudnak produkálni, amikhez az egészségtudatos honpolgár többnyire drága kapszulákban szokott hozzájutni. Gyógyászati célú fehérjék termelését is el lehetne érni génmódosítással; ezek egy részével tulajdonképpen „ehető vakcinákat” tudnánk létrehozni, megspórolva például a használt fecskendők megsemmisítésének költségét. Az ilyen példákból látszik, miért nem lenne szabad egy kalap alá venni az összes GM növényt. Egy A-provitamint termelő rizsfajta nem hasonlítható össze egy glifozáttal szemben ellenálló szójával! Mindkettő GMO, de az egyik rizs, a másik szója. Az egyik vitamint termel, a másik pedig egy módosított enzimet fejez ki, ami által képes elviselni a gyomirtót. Az egyik közcélú fejlesztés, a másik profitorientált. Az egyik a fogyasztóknak jelent kifejezett hasznot, a másik a termesztőknek és a fajtatulajdonosoknak.
Klasszikus, de irracionális félelem, hogy a génmódosítással bevitt gének kikerülve a környezetbe súlyos ökológiai károkat okozhatnak. Sőt, akár még belénk is épülhetnek! Hogyne, emellett az is elképzelhető, hogy mikor a gyerek megeszi a napi spenótadagját, a spenót génjei beépülnek a DNS-ébe. Ennek ellenére még senkivel sem fordult elő, hogy felnőttkorában a gyerekkori spenótevést tette volna felelőssé a zöldfülűsége miatt… Noha ez egy elég extrém és nevetséges példa, mégis jól tükrözi, mennyi az esély arra, hogy egy növényi gén átugráljon az emberi génállományba. Elképzelni sok mindent lehet, de az utóbbi példa is pontosan annyira valószínű, mint ez a köztudatban elterjedt félelem! A horizontális génátvitel ugyan létező jelenség, mégis abszurd, hogy csak a génmódosított növények esetében félünk ettől, de a többi táplálékunktól, a disznópörköltünkben úszkáló „malacgénektől” meg nem.
Az irracionális félelmeket viszont nehéz észérvekkel legyőzni, mivel nagyon mélyen, érzelmi alapon gyökereznek. Továbbá az emberek nem szeretik belátni, hogy valamihez nem értenek. Ezért jönnek a mendemondák, hogy a gonosz multik eltitkolják az igazságot, hogy a kutatók csak fizetett ügynökök, és az ehhez hasonló szövevényes összeesküvés-elméletek. Megoldást valószínűleg csak az idő múlása jelenthet. Pár évvel ezelőtt óriási hisztériát keltett a madárinfluenza, rengeteg vakcinát legyártottak, ma meg már senki sem törődik az egésszel. Furcsa fintora gondolkodásunknak, hogy tényleges, ma is létező, valós veszéllyel szemben is közömbössé válunk, ha megszokjuk. Erre példa az 1980-as években pánikot okozó AIDS is, mely a kilencvenes évektől egyre közömbösebb témává vált. Mára megtapasztalt jelenséggé vált a HIV-fertőzöttek jelenléte, és a rendszeresen előforduló veszélyforrást egy idő után mindenki megszokta. A félelmek helyét átveszi a racionális viszonyulás, mindenki megtanulja a helyén kezelni a problémát. Lehetne lobbizni akár a személygépkocsik betiltásáért is, mivel a világon minden hatodik másodpercben meghal valaki közúti balesetben, Magyarországon tizenkét óránként. Mégsem lenne eredményes, mivel mindenki tudja, hogy az autó kényelmes és gyors, annak ellenére, hogy veszélyeket is rejt magában. Ehhez hasonlóan, ha az emberek megtapasztalnák a GMO-k előnyeit, közben pedig látnák, hogy a vélt veszélyek nem válnak valósággá, biztosan nem utasítanák vissza reflexből, ahogy most sokan teszik.
Anno az Európai Unió korlátozóbb volt a GMO-kkal szemben, amiért az USA és Kanada komoly kereskedelmi háborút indított; sérelmezték a tudománytalan, helyenként bürokratikus indíttatású korlátozást a génmódosított termékek behozatalával szemben. Igaz, az Unió ma sem túl nyitott az új biotech termékekkel szemben. Részint saját gazdasági érdekekből, részint a kereskedelmi háborúzás lezárása érdekében szigorú és elzárkózó szabályokkal ugyan, de engedélyezte jó néhány génmódosított növény importálását.
Jóllehet egyik kontinenst sem szabad egy egységesen reagáló képződménynek tekinteni. Ha valaki tájékozott Amerika jelenlegi helyzetéről, tudhatja, hogy ott is egyre erősödnek a különböző GMO-ellenes csoportok. A jövőben sokkal több pro-GMO versus anti-GMO csatározás várható náluk, mint ami nálunk volt Európában. Ezek a viták lassanként egyfajta ideológiai-politikai érdekütközésekké silányulnak, s elvész belőlük a tudományos szál, ami azért sem meglepő, mert a tudományos világban egyre szélesebb a konszenzus a géntechnológia hasznossága és használhatósága mellett, így az ellenző oldal egyre kevésbé kap tudományos igényű támogatást. Az anti-GMO mozgalmak mellett az organikus eredetű élelmiszereket gyártó és forgalmazó cégek is ellenfélnek tekintik a biotechnológiai vállalatokat. Így nemcsak különböző társadalmi csoportok harca lesz ez, hanem az anyagi hátteret biztosító organikus mezőgazdaság és kereskedelem, illetve az innovatív biotechnológiai fejlesztő cégek és a velük szövetséges mezőgazdaság fog összecsapni, és mindkét fél hatalmas forrásokat fog rááldozni a különböző kampányokra, amíg nem kerül pont az ügy végére.
Európában a túlszabályozások ellenére is akadnak megengedőbb és a korral haladni kívánó országok, akiknél a politikai vezetés is meglátta a mezőgazdasági géntechnológiában rejlő lehetőségeket. Ilyen például az Egyesült Királyság, Spanyolország, Hollandia, Belgium, akiknél az állami támogatásokból is több jut kutatásra, fejlesztésre. Ezzel párhuzamosan hazánk Görögországgal, Ausztriával és a többi ellenzővel karöltve fokozódó harcot hirdetett a génmódosított növényekkel szemben. Ez a fajta polarizáció hívta életre azt az idén meghozott döntést, melynek értelmében az uniós tagországok saját maguk dönthetnek a génmódosított növények termesztésének lehetőségeiről. Sajnos ez a döntési szabadság az eddig egységes piacot a széthúzás felé fogja vinni.
A géntechnológiára nyitottabb briteknél bizonyára meg fognak jelenni olyan új GM növények, amik már nem amerikai cégek fejlesztései, hanem saját célból hozták létre, mert esetleg kevesebbet kell permetezni, vagy nagyobb a terméshozama. Már jelenleg is szabadföldi kísérletek folynak egy olyan burgonya fajtával, amely ellenáll a burgonyavésznek (fitoftóra). Holland kutatók azonosították elsőként azokat a géneket, amiktől a gombának ellenáll a burgonya néhány vad rokona, s az akadémiai, állami intézetek együttműködésének köszönhetően az ezekkel a génekkel módosított burgonya ma már Írországban, Hollandiában, Belgiumban és a briteknél tesztelési fázisban van. Ha tényleg ellenáll a gombának, és a bőséges csapadék mellett is kevesebbet kell majd gombaölőszerrel permetezni, minden bizonnyal termesztésbe fogják vonni.
A közvéleményben élő téveszmék közül csak egy a GMO-któl való félelem. Általában az emberek többsége úgy tekint a kutatókra, mint akiknek az elsődleges céljuk, hogy holnaputánra abból gazdagodjanak meg (vagy törjenek világuralomra a huszadrangú akciófilmek szerint), hogy forradalmasítják a mezőgazdaságot egy újabb labornövény piacra dobásával. Ennek következtében hazánkban sajnos egyre szűkebb a növényi molekuláris biológiai kutatásoknak kiszabott tér az ellenséges közhangulat miatt, nem is beszélve a gyakorlati fejlesztésekről, amikről már egy évtizeddel ezelőtt le kellett mondani. Mivel a génmanipulált jelző szitokszó lett, egyre kevesebb tehetséges, ambíciózus egyetemista keres olyan PhD-munkahelyet, ahol génmódosított növényekkel foglalkoznak. Szegeden például az egyszikűeket reprezentáló kísérleti növény nem a rizs, vagy búza, hanem egy arasznyi kis fűféle, a szálkaperje, míg más laborokban a kétszikűeké pedig a lúdfű. Ezeken végzünk tucatszámra génmódosításokat, de nem holmi passzióból, hanem mert ezek nélkül a kutatómunka halott lenne. A gyakorlatban való alkalmazás sosem lehet célja egy alapkutatási témának, az mindig csak hozadéka a belé fektetett energiának. A legfőbb szempontnak mindig az érdeklődésnek, a kíváncsiságnak, a világra való nyitottságnak kell lennie, különben nincs értelme az egésznek. Mégis, ha találunk valami olyasmit, ami által könnyebbé lehetne tenni az emberiség életét, azt nem lenne szabad veszni hagyni, csak mert a média által befolyásolt közvélemény gondolkodás nélkül elutasítja.
Készítette: Maár Melinda