Írni, írni, írni

Általános iskola, első osztály, gyöngybetűk. Biztosan mindannyian emlékszünk még ezekre az időkre. Bár az is valószínű, hogy egyikünk kézírása sem őrzi már az emlékét sem annak, ahogy akkoriban írtunk. Azóta a legtöbben sokkal gyorsabban – és persze átláthatatlanabbul is írunk. De maga az írás nem veszített a varázsából szinte semmit. Inkább csak a körülmények változtak. Ennek ellenére különféle – főleg amerikai – tanulmányok kimutatták, hogy a kézírás folyamata során sokkal magasabb agyi aktivitás mérhető, mint gépelés esetén. Hosszabb távon azok a gyerekek, akik ceruzával és tollal tanultak meg írni sokkal több gondolatot, ötletet tudtak egy-egy témához kapcsolódva felsorakoztatni, mint azok, akik az első percektől kezdve csak a klaviatúrát bűvölték. Arról nem is beszélve, hogy aránylag könnyebben tudjuk felidézni a kézzel leírtakat, mintha kizárólag a billentyűzetre korlátoznánk a tanulási folyamatokat.

Ráadásul még nem is kizárólag a mondatok megformálásáról van itt szó. Életünk első betűjét lerajzolni – mert bizony az még sokkal inkább rajzolás, mint írás – óriási feladat. A másodikat is – és jó néhány mondat lerajzolása az, ami ténylegesen elvezet minket az írás kapujához, ahol a történet igazából kezdődik. Viszont a gépeléssel sem más a helyzet. Nagyon egyszerűen csapdába ejthet minket ez a közel száz kis négyzet. „ASDF – GHJK” és a rejtőzködő „Í” – ki tudja, éppen milyen trükkel bújnak el a fürge ujjak elől. Viszont ha kiismerjük titkaikat, rögtön fordul a kocka – átvehetjük az irányítást saját gondolataink megvalósítása fölött.

A technikákkal vívott harc azonban nem reménytelen, a cél pedig nemes. Míg végül a hosszas tanulási folyamatok végére érünk, és végre mindkét technika a kisujjunkban van, bátran adjuk írásra a fejünket. Az írásunk – vagyis gondolataink leképezése – akkor lesz ugyanis a leghatékonyabb, ha a konkrét fizikai feladat és a leírni kívánt tartalom között nincsenek akadályok, korlátok. Ezért kezdődik az írás oktatása már általános iskolás korban, hogy az évek során a betűk formálása automatizmussá váljon. Így, ha elég gyorsak vagyunk, gyakorlatilag a gondolataink kivétel nélkül a papíron fognak landolni.

De ugyanez igaz a gépelésre is. Ha megfelelő időt szánunk a billentyűk rejtelmeinek kiismerésére, addig ismeretlen lehetőségek tárháza nyílhat meg előttünk. Ugyanis a gyorsabb szövegalkotási tempó mellett a gépelés képes arra, amire a kézírás csak körülményesen: az azonnali újragondolásra, újrastrukturálásra, javításra. Ezek azok a tevékenységek, melyekre a kézírás maradandósága és lassúsága miatt nincs lehetőség akkor, ha tollal dolgozunk. A leütött billentyűk ugyanis visszaugranak a helyükre, mindig ugyanonnan indulunk. A papírra vetett szó viszont ott marad, nincs lehetőség változtatni. És amíg kézzel egy százszor átgondolt, a végére már túlkomplikált többszörösen összetett mondatot írunk le, addig gépelve a hirtelenjében jó ötletnek tűnő szavakat rögtön lecserélhetjük. A többszörös tempó sokszori átgondolásra, finomításra ad nekünk lehetőséget, és a kézírásnak ez a fajta hiányossága nehezen orvosolható.

Talán már kapizsgáljuk – bizony erősen függ a megoldandó feladattól, hogy melyik típusú írást válasszuk. Ha fogalmaznunk kell, sokkal célszerűbb a gépelést választani. Viszont amikor fénysebességgel száguldanak át a gondolataink a papírra, agyunknak sokkal kevesebb lehetőséget adunk, hogy mindezt megfelelő módon tárolja, tehát tanuláskor érdemes ceruzát ragadnunk – és ez ugyanúgy igaz az órai jegyzetelésre. Bár a jegyzetkészítés még nem feltétlen számítana tanulási folyamatnak, mégis nagyon fontos szereppel bír, hiszen ez lesz az egyik első alkalom, amikor találkozunk az adott témával. Ilyenkor, ha gépelve rögzítjük a hallottakat, hajlamosak lehetünk szó szerint feljegyezni mindent, amit az előadó elmondott. Ezzel viszont kihagyunk egy fázist, ami a kézírásnál bekövetkezik – az újrastrukturálást. Ugyanis a sebességben elmaradó kézírásnak kiutat kell találnia a beérkező beszéd tempója és a betűformálás lassúsága között; ez pedig a hallottak átfogalmazása, tömörítése lesz. Így míg gépelésnél konkrétan a hallottak rögzítése történik, ha tollal adunk utat gondolatainknak, ott már egy jelentésbeli összefoglalás rögzül.

Ami különösen nagy probléma mégis a gépeléssel, hogy nem tanuljuk. Pláne manapság Magyarországon, ahol különösen ritka a gépelés oktatása. Pedig a mai technikai fejlettségi szint megkövetelné, hogy a gépelést is kötelezően oktassák a kézírás tanítása mellett – után. Hiszen számítógépet mindenki használ, viszont ha nem tanul meg megfelelő tempóban pötyögni, a gépelés csak hátráltatni fogja minden jellegű számítógéppel végzett tevékenységben.