Valahogy ez az egész úgy kezdődött, mint a futás. Sosem szerettem úgy igazán olvasni – eltekintve persze attól a néhány különösen sikeres könyvsorozattól, melyek köteteit pár nagyon rövidnek tűnő nap alatt bedaráltam, amint megjelent az új rész. Ezeken kívül nagyon ritkán került könyv a kezembe. Csak hogy visszatérjek a kezdeti hasonlathoz: a futással még ilyen viszonyban sem voltam, egyenesen utáltam a mozgásformát. Majd felismertem a telefonomban rejlő lehetőséget, és elkezdtem mérni a kilométereket.
Valami hasonló történt az olvasással is. Amint valahogy bele lehetett csempészni némi technikai újdonságot, az egész érdekesebb lett számomra. Nagyjából egy éve történt meg először, hogy a telefonomon végigolvastam egy regényt. A telefonon olvasás azonban erősen szuboptimális könyvfogyasztási forma, de egyfajta hídként vezetett át engem az e-book olvasók világába.
Persze rögtön lehet mondani, hogy miféle megszentségtelenítése ez a könyveknek, a gondosan kiválasztott tipográfiának, a kézzel rajzolt fejezetkezdő iniciáléknak. Hol marad így az új könyv illata, lapozáskor az oldalak surranó hangja, majd a befejezést követő dicsőségteljes kihelyezés a könyvespolcra? Számomra ez az egész mégis teljesen másról szól.
Hogy miért nem szerettem olvasni? A válasz igen egyszerű: hozzáférhetőség. E sorok írása közben éppenséggel eszembe juthatna, hogy én bizony ma este még el szeretném kezdeni olvasni Tolkien történetét ‘Frodóról meg a Gyűrűről’, de a könyvtár este tizenegykor már régen zárva, saját példányom pedig nincs. Így legalább másnapig kénytelen leszek várni, felülni a füstös buszra és a füstmentes villamosra, beballagni a könyvesboltba, leemelni az áhított példányt a polcról, fizetni a kasszánál, és kezdődhet az olvasás. De persze az esetek többségében nincs másnap pont két órám arra, hogy könyvet vegyek, vagy beszaladjak érte a könyvtárba – megindul a halogatás, és napokkal, hetekkel később is csak fekszem esténként az ágyamban, és erősen gondolok arra a díszített borítóra, meg az író előszavára; mintha ott lenne mindez nálam.
Ekkor siet segítségünkre a huszonegyedik század és adja kezünkbe az e-book olvasót – két kattintás az interneten, esetleg egy gyors banki tranzakció, és máris izzíthatjuk a fantáziánkat, ha ez egyfajta pavlovi reflexként még nem következett volna be. És ez egy előny még csak a sok közül. De csak hogy a legegyszerűbbekkel kezdjük, vegyünk egy példát. Éppen Frodó utolsó heroikus küzdelmeiről olvasunk, mikor megtámad minket egy ‘deus ex machina’, és rögtön meg kell szakítanunk az olvasást, pedig már csak néhány oldal maradt hátra a történetből – indulni kell otthonról. A következő kiszemelt áldozat legyen a példa kedvéért Tolsztojtól a Háború és béke. A buszon persze nem szeretnénk olvasnivaló nélkül maradni, ezért az indulás előtti két percben gyorsan keresünk egy kisebbfajta bőröndöt, hogy minden kötetet magunkkal tudjunk vinni.
A nem is olyan távoli jövőben – nevezzük jobbára jelennek -, ahol a könyv illata már spray-ből érkezik; ott egyszerűen csak bedobjuk a táskánkba a kedvenc könyvolvasónkat, ahol a világirodalom klasszikusaitól kezdve egészen kortárs művekig bármit megtalálhatunk, és nyugodt lélekkel sétálunk ki a buszmegállóba, mert tudjuk, hogy csak az akkumulátor élettartama választhat el az olvasás élményétől.
Persze ezek mind csak preferenciák. Semmiképpen sem szabad temetni 2014-ben a papír alapú irodalmat. Hiszen alapvetően mindkét formának egyetlen célja van: a tartalmat – legyen az epika, líra, publicisztika – eljuttatni az olvasóhoz. A probléma sokkal inkább abban rejlik, hogy van-e elég olvasó, akarunk-e olvasók lenni. A forma? A forma, “mint tudjuk, mellékes, harmadrangú valami.”
Szöveg: Krausz Máté