A védőoltás – AMR (antimikrobiális rezisztencia) szekció két olyan problémát ölel fel, amik mostanában nagyon aktuálisak, és közös összefogás szükséges, hogy megállítsuk a terjedésüket. Az antibiotikum rezisztencia terjedése folyamatos és fenyegető veszélyt jelent, de szerencsére gátat szabhatunk neki a megfelelő infekciókontrollal és a felelősségteljes antibiotikumhasználattal. Hasonlóan kell felvennünk a harcot az oltásellenességgel szemben. A védőoltások milliók életét mentették már meg, mégis sokan kétkedéssel és bizalmatlansággal fordulnak feléjük. A célunk, hogy érthetően és egyszerűen magyarázzuk el miért fontosak ezek a témák, és eloszlassuk a tévhiteket, hogy egy jobb és egészségtudatosabb jövőt építhessünk fel együtt.

Az alábbi órák közül lehet választani:

  • Védőoltások
    Ennek az órának a keretein belül a diákok megismerkedhetnek védőoltások működésével és szerepével. Tisztázzuk, hogy milyen oltás fajták vannak, hogyan hatnak az immunrendszerre és miért fontos, hogy az emberek nagy része beoltassa magát. Az előadás lényegi részében megismerkedhetnek azokkal a betegségekkel, amiket az oltások által előzhetünk meg. Ezeken kívül szót ejtünk még az oltásellenességről, közösen átbeszélve, hogy hogyan lehet felismerni az álhíreket, és miért fontos, hogy tájékozottak maradjunk a témával kapcsolatban. Az óra végén interaktív játékkal zárunk, ahol a diákok megmutathatják mennyire értették meg az anyagot, és feltehetik a kérdéseiket.

 

  • Antimikrobiális rezisztencia
    Ezen az órán a diákok megtudhatják mit jelent az antibiotikum rezisztencia és miért fontos a megelőzése. Az óra elején áttekintjük milyen kórokozókat ismerünk, és milyen gyógyszereket használhatunk az általuk okozott betegségek ellen. Megbeszéljük hogy hogyan működnek az antibiotikumok, és a baktériumok hogyan alakítanak ki rezisztenciát ellenük. Adunk egy kis történelmi áttekintést az antibiotikumok megjelenése előtti időkből, és felhívjuk a figyelmet a jelenlegi problémára, vagyis a multirezisztens baktériumok megjelenésére. Végül összefoglaljuk mit tehetünk ennek a problémának a megelőzése érdekében. Az óra vége itt is játékkal zárul.

 

Amennyiben szeretne tőlünk előadást kérni, kérjük írjon egy e-mailt az orafelkeres.boe@gmail.com e-mail címre. Ezután felvesszük Önnel a kapcsolatot.

Bármilyen kérdés, kérés esetén forduljanak hozzánk bizalommal!

Gyuricskó István
Védőoltások és AMR felelős
vedooltasok.boe@gmail.com