Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2021. szeptember 24.
391898 Összes oltás

Dr. Csanády László orvos-biológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem ÁOK Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézetének igazgatója, Biokémia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a Magyar Tudományos Akadémia Lendület programjának ösztöndíjas kutatójaként végzett kiemelkedő színvonalú munkája, valamint a sejtekben található ioncsatornák vizsgálata terén elért eredményei elismeréseként részesült a Széchenyi-díjban.

Dr. Csanády László orvos-biológus 1971-ben született Budapesten. 1995-ben végzett a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán, majd öt évig a New York-i Rockefeller Egyetemen folytatta tanulmányait és PhD fokozatot szerzett. 2013-ban habilitált, 2016-ban lett az MTA doktora. Hazatérve a Semmelweis Egyetem Orvosi Biokémiai Intézetében helyezkedett el, 2012 és 2017 között Lendület-ösztöndíjas kutatócsoportot vezetett. 2018-tól egyetemi tanár, 2019-től az Semmelweis Egyetem Orvosi Biokémiai Intézet megbízott vezetője volt, 2020-tól a Semmelweis Egyetem Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézetének igazgatója.

Kitüntetéséhez szeretettel gratulálunk!

Az eredeti, teljes cikkhez kattintson az alábbi hivatkozásra: A Semmelweis Egyetem rektorát és két egyetemi tanárát is Széchenyi-díjjal tüntették ki – Semmelweis Hírek